Iránban is elkezdték korlátozni a netet

Iránban kormányellenes tüntetések szerveződnek csütörtökre, alighanem ennek tudható be, hogy az ország több térségben is elkezdte korlátozni a lakosság internet-elérését, írja a Reuters.

A tüntetések jelentős részben a közösségi médián keresztül is szerveződnek. Miközben a korábbi tüntetések áldozatainak rokonai közül is többen újabb tüntetéskre ösztökélték a polgárokat, akár a közösségi médiás felhívásokhoz csatlakozva. Az iráni Kovács Zoltán, azaz a kormány külső kommunikációját Twitteren is erősen támogató szóvivő szerint az internet leállítása "Fake News", semmilyen iráni hatóság nem adott erre utasítást. Több forrás szerint viszont az ország egyes részein már elérhetetlenek a külföldi oldalak vagy egyáltalán nem működik a mobilnet.

Egyébként Oroszország pont mostanában kísérletezik egy némileg hasonló, de keményebb megoldással, amivel azonnal le tudnák vágni a teljes lakosságot a globális netről, ha a kormánynak úgy tartja kedve. 

Az iráni kormányellenes düh eleinte még az üzemanyagárak emelése miatt robbant ki november közepén, de hamar átcsapott általánosabb elégedetlenségbe, ahol a tüntetők általában több politkai szabadságjogot szeretnének.  

A tiltakozások lecsillapítására az iráni hatóságok egyebek közt lekapcsolták az internet nagy részét is. Válaszul az amerikai külügyminisztérium felszólította a Facebookot, az Instagramot és a Twittert, hogy függesszék fel az iráni vezetők oldalait, amíg helyre nem állítják az internethozzáférést az országban.

A tüntetések kezdete óta Teherán többször hangoztatta, hogy a megmozdulásokat külföldről, iráni emigráns csoportok köreiből szervezik, mégpedig a síita állam ellenségei, Szaúd-Arábia, Izrael és az Egyesült Államok segítségével.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59