Megint szemcseppel gyilkolhattak az USA-ban

Minden jel szerint szemcseppel mérgezte meg feleségét egy 35 éves mentős, Joshua Lee Hunsucker Észak-Karolinában, írja az Independent

Felesége, a 32 éves Stacy Robinson Hunsucker ugyanis 2013 óta küszködött egészségügyi problémákkal, 2018 szeptemberében azonban belehalt egy hirtelen szívleállásba. 

Az ügy úgy lett gyanús, hogy Joshua Lee nem engedélyezte a felesége felboncolását, azzal a jelszóval, hogy ne vágják fel a nőt. Ehelyett gyorsan elhamvasztatta, noha Stacy regisztrált szervdonor volt.  Majd ezután begyűjtötte felesége mindkét életbiztosítását, összesen 250 ezer dollár (nagyjából 74 millió forint) értékben.

Anyósának azonban gyanús lett a férfi, már csak azért is, mert viszonylag hamar megnyugvást talált egy másik nő oldalán, fél év múlva már az új barátnőjével élt együtt. Emellett munkatársai szerint sem rázta meg különösebben a felesége hirtelen halála. 

J. L. Hunsucker már a bíróság előtt.

A nyomozók mintát tudtak azonban venni Stacy egy korábbi vérmintájából, amit még a szervdonorsága miatt adott, ebben pedig gyanúsan magas tetrizolin-tartalmat találtak.  Amihez Joshua mentősként könnyen hozzáférhetett tisztán is, de egyébként is, hiszen ez a szemcseppek, orrsprék gyakori hatóanyaga is.  

A szemcseppes gyilkosságok egyébként régóta szerepelnek a krimikben is, mivel a tetrizolin érösszehúzó hatású, és lenyelve többek közt okozhat hányingert, rohamokat, kómát vagy hirtelen szívleállást is. Most Joshua Lee-t is a felesége meggyilkolásával vádolják. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59