Izidor
1 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Merkel januárban Ankarában győzködheti Erdoğant

2019.12.27. 12:38

Angela Merkel német kancellár megpróbálja megmenteni az Európai Unió és Törökország menekültügyi megállapodását, ezért azt tervezi, hogy a következő hetekben Ankarába utazik tárgyalni Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, írta a Süddeutsche Zeitung című német lap.

A lap szerint a kormányfő hivatalos törökországi útját januárra tervezik. A látogatás hátterében elsősorban az áll, hogy a Törökországból az EU területére átkelő menedékkérők számának emelkedése miatt küzdeni kell a 2016-ban kötött menekültügyi megállapodás fenntartásáért.

A Süddeutsche Zeitung kiemelte: Erdoğan a napokban megint arról beszélt, hogy újabb menekülthullám indulhat Európa felé, és már régóta sürget támogatást azon tervéhez, hogy a Törökországban tartózkodó szíriai menekülteknek hozzanak létre egy biztonsági övezetet hazájuk északi részén, a török határ térségében.

Berlinben egyelőre nem erősítették meg, hogy Merkel Ankarába készül. A szövetségi kormány egy szóvivője arra hivatkozott, hogy a kormányfő hivatalos programjairól mindig a programokat megelőző hét végén tájékoztatnak, írta a Süddeutsche Zeitung. A német kancellár legutóbb december elején találkozott a török elnökkel, a londoni NATO-csúcstalálkozón, és legutóbb 2018 októberében tett hivatalos látogatást Törökországban.

A 2016 márciusában kötött EU-Törökország-megállapodás szerint a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az EU felé, és cserébe Törökország 6 milliárd euró (kb. 2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására. Az Európai Bizottság a napokban közölte, hogy a megígért összeget maradéktalanul eljuttatták a török partnereknek.

A megállapodásban azt is rögzítették, hogy vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba, írja az MTI.