Téves riasztás keltett pánikot egy koreai katonai bázison

Sürgősségi sziréna keltett pánikot egy Észak-Koreához közeli katonai bázison csütörtökön, írja a BBC: a több ezer amerikai katonáknak otthont adó Camp Caseyben „emberi hiba” okozta a téves jelzést, ami akár háborús riasztás is lehetett volna.

A veszély ugyanis reális: Észak-Korea még december elején fenyegette meg egy „karácsonyi ajándékkal” a Dél-Koreában állomásozó csapatokat, mivel Donald Trump amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az országot sújtó szankciók enyhítéséről. 

Többször is írtunk arról decemberben, hogy az ázsiai ország rakétakísérleteket hajtott végre – ezzel akarhatták ugyanis kiprovokálni azt, hogy Trump a tárgyalóasztalhoz üljön. 

Azonban mint később kiderült, a csütörtöki szirénazaj csak téves riasztás volt az Észak-Koreához legközelebbi katonai bázison,

eredetileg ugyanis egy kürtszót kellett volna hallaniuk a katonáknak a hangszórókon keresztül. A megriadt közlegényeket természetesen azonnal értesítették a hibáról, mondta Col Crighton hadnagy. 

Nemcsak Dél-Koreát, de Japánt is elérte nemrég az észak-koreai fenyegetés – szintén tévesen. A japán közszolgálati NHK adott ki helyi idő szerint péntek hajnalban olyan hírt, miszerint rakétatámadás érte az ország partjait a kommunista rezsim felől. Húsz perccel később viszont a műsorszóró visszavonta a hírt, és elnézést kért a hiba miatt, amit „oktatási célokkal” magyarázott.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59