Hiába repültek az üvegek a montenegrói parlamentben, elfogadták az egyházügyi törvényt

Elfogadta a montenegrói parlament péntek hajnalban a vitatott egyházügyi törvényt, miután az ellenzéki képviselők verekedni kezdtek és rendőrök vezették el őket, írja az MTI.

Az ellenzéki Demokrata Front (DF) képviselői úgy akarták megakadályozni a vitatott egyházügyi törvény elfogadását, hogy előbb palackokkal és poharakkal dobálták meg a kormánypárti képviselőket, később könnygázgránátot akartak robbantani az ülésteremben, és ököllel estek neki azoknak, akikről feltételezték, hogy igennel szavazna a javaslatra. A termet kiürítették, a rendőrség pedig 18 ellenzéki képviselőt szállított el, miközben a többi képviselő megszavazta a javaslatot.

A javaslat azért váltott ki felháborodást, mert az új törvény szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz.

A szerb ortodox egyház szerint a törvény életbe lépését követően az ortodox egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthet el. Szerintük a Nyugat-barát kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat. A kormány szerint erről viszont szó sincs, bár az ország vezetése többször bírálta az egyház vezetőit azért, mert nem a montenegrói, hanem a szerb érdekek mellé álltak.

Nemcsak a törvényhozásban volt azonban vita. Podgorica utcáin több százan tiltakoztak a törvényjavaslat ellen, a rendőrség kordonnal zárta körbe a parlament épületét, hogy megvédje az esetleges támadásoktól. A valamivel több mint 600 ezres Montenegró lakosságának nagy része a szerb ortodox egyház tagja. A montenegrói ortodox egyház több évtizede igyekszik különválni, ám önállóságát a többi egyház nem ismeri el.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

5 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34