Bozóttüzek Ausztráliában: súlyos katasztrófaveszély Canberrában

Újabb hőmérsékleti csúcsokra és a bozóttüzek továbbterjedésére készült szombaton Ausztrália, főleg annak keleti partvidéke - írta az MTI. 

Az ország fővárosában, Canberrában is megemelték súlyosra a katasztrófaveszélyt a bozóttüzek miatt. Az utóbbi napokban valamennyire enyhült a hőség a korábbi hőmérsékleti csúcsok után, de hétfőtől újabb hőhullámra kell számítani, a legnagyobb városban, Sydneyben akár 43 Celsius-fok is lehet majd a meteorológiai intézet előrejelzése szerint.

A NASA által kiadott képen Új-Dél-Wales államban tomboló tüzek füstje látható Canberra közelében.
Fotó: Lauren Dauphin / AFP

Új-Dél-Wales államban, amelynek a fővárosa Sydney, még mindig mintegy 70 bozóttűz pusztít, és ezek közül 30 kontroll nélkül - közölte a tűzoltóság. Csak ebben az államban 34 ezer négyzetkilométernyi - Belgium nagyságú - terület égett le, és közel ezer lakóház megsemmisült, kilenc ember pedig életét vesztette a tüzekben vagy velük összefüggésben. Az egész országban 50 ezer négyzetkilométernyi terület pusztult el.

Sussan Ley ausztrál környezetvédelmi miniszter az ABC ausztrál tévének nyilatkozva azt mondta: félő, hogy akár több ezer koala elpusztult Sydneytől északra, mert a hatóságok becslése alapján a koalák Új-Dél-Wales északi-középső partvidékén elterülő élőhelye 30 százalékban leégett. Ezen a területen mintegy 28 ezer koala élt azelőtt. 

Az ausztráliai hőségről és bozóttüzekről itt írtunk részletesen. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59