A legfelsőbb bíróság dönt Netanjahu kormányalakításáról

Benjámin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány miniszterelnöke, a jobboldali Likud párt frissen újraválasztott elnöke mentelmi jogot kér a kneszettől az ellene szóló vádiratokkal szemben – írta az MTI hétfőn a 13-as kereskedelmi tévé esti híradója alapján.

A 13-as csatorna értesülése szerint Netanjahu levélben kéri mentelmi jogának érvényesítését Juli Edelsteintől, a kneszet elnökétől. Levelében azt kéri, hogy csakis hivatali idejének végeztével kerülhessen bíróság elé az ellene elkészült három vádirat alapján, amelyekben közhivatallal való visszaéléssel, csalással és korrupcióval vádolta meg a rendőrség nyomozati anyaga alapján Aviháj Mandelblitt főügyész.

Facebookon figyelmeztetett Netanjahu

Netanjahu hétfő estére sajtótájékoztatót ígért, ez azonban elmaradt. Helyette a Facebookon üzent az alkotmánybíróság feladatait is betöltő legfelsőbb bíróságnak, amely december 31-én tart ülést és dönt arról, hogy az államfő adhat-e megbízást a kormányalakításra Netanjahunak, miközben ellene már elkészült a vádirat.

„Vannak, akik politikai játszmába rángatnák bele a legfelsőbb bíróságot, hogy jogilag lehetetlenítsék el kormányfővé választásomat. Nem tudom elképzelni, hogy Izrael legfelsőbb bíróságát ilyen csapdába lehetne ejteni. Demokráciában arról, hogy ki vezeti a népet, csak a nép dönthet, senki más. Ez mindig is így volt, és így is lesz” – üzente Netanjahu a legfelsőbb bíróságnak.

A bírósági döntés azonban még csak egyike a hosszú folyamatnak, bár a legfontosabb. Ezután az izraeli törvények szerint Netanjahu mentelmi jogáról a kneszet mentelmi bizottsága dönt, azonban mivel a szeptemberi választások óta nem született kormány, és nem állt föl a kneszet legtöbb bizottsága, köztük a mentelmi bizottság sem, kérelme várhatóan ügyének elhalasztását jelenti.

Netanjahu a kneszet elnökének írt levelében

arra hivatkozik, hogy más, hasonló vétségeket elkövetett politikusok nem kerültek törvény elé, és hogy a végrehajtó szervek, benne az ügyészség túl szigorúan, rosszindulatúan és részrehajlóan viselkedett vele szemben.

Az ügymenet szerint Juli Edelsteinnek, a Likud politikusának kell döntenie a mentelmi grémium esetleges létrehozásáról. Ha ez megtörténne, kérdéses, hogy ott elutasítanák vagy elfogadnák Netanjahu kérelmét. A döntés ebben is – akárcsak az új kormány felállításában – Avigdor Libermannak, az Izrael a Hazánk párt vezetőjének kezében van, aki a jobboldali és a baloldali tömb között a mérleg nyelvét jelenti.

A tévé szakértői szerint valószínűbb, hogy a mentelmi bizottságot csak a következő, március 2-i választások után létrejövő parlament alakítja majd meg – amennyiben a következő parlamentben világosabbak lesznek az erőviszonyok, kormány alakul, és nem ismétlődik meg a szeptemberi választásokat követő politikai patthelyzet.

Ha a jelenlegi, magát már feloszlatott kneszet nem hozza létre a mentelmi bizottságot, és a következő parlament képes lesz rá, akkor várhatóan mintegy fél év múlva szavaznak kérelméről a következő kneszet erőviszonyai alapján megválasztott képviselők.

Hétfő este mintegy ötszáz tüntető a Likud zászlóival és Netanjahu képeivel Tel-Aviv egyik főterén az ellen tiltakozott, hogy a legfelsőbb bíróság esetleg megakadályozhassa Netanjahu kormányalakítását.

Az izraeli parlament, a kneszet december 11-én feloszlatta magát, és új előrehozott parlamenti választásokat írt ki 2020. március 2-ra, miután a szeptemberi, idén már második választás újra politikai patthelyzetet eredményezett, amelyben sem a jobboldal élén álló Netanjahu, sem az ellenzék, a baloldali és centrista, valamint az arab pártok élén álló Beni Ganz nem tudott kormányt alakítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59