Áron
-2 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Trump: Azért léptünk, hogy megállítsunk egy háborút, nem azért, hogy elkezdjünk egyet

2020.01.03. 22:33 Módosítva: 2020.01.03. 23:44

Halála előtt is amerikai diplomaták és katonák elleni támadásokat tervezett az amerikai dróntámadásban a bagdadi reptérnél likvidált Kászim Szulejmáni tábornok Donald Trump amerikai elnök szerint, aki sajtójátékoztatóján kijelentette: azért léptek, hogy megállítsanak egy háborút, nem azért, hogy elindítsanak egyet.

Az elnök szerint tökéletesen kivitelezett akciót hajtottak végre, amivel a világ egyik legveszélyesebb terroristáját iktatták ki, és hozzátette, hogy az irányítása alatt ugyanerre számíthat minden terrorista, aki akár csak megpróbál kárt okozni az Egyesült Államoknak, vagy az ország szövetségeseinek.

Trump felidézte az összes Szulejmáninak tulajdonított támadást felidézte, arról is beszélt, hogy az iráni kémfőnök húsz éve próbálta destabilizálni a Közel-Keletet, és hozzátette, hogy Amerikának már rég fel kellett volna lépnie ez ellen. Mint mondta,

azért léptünk tegnap éjszaka, hogy megállítsunk egy háborút, nem azért, hogy elindítsunk egyet.

Az elnök elmondta, hogy nem akarják leváltani a kormányt Iránban, de azt mindenképpen el akarják érni, hogy a jelenlegi rezsim felhagyjon az agresszióval a régióban. Trump szavai egybevágnak Mike Pompeo amerikai külügyminiszter korábbi nyilatkozatával, melyben arról beszélt, hogy a támadást azért hajtották végre, hogy elkerüljenek küszöbön álló újabb támadásokat amerikaiak ellen a Közel-Keleten.

Beszéde előtt nem sokkal Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője Washingtonban közleményt adott ki, amelyben tudatta, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett Mohammad el-Halboszival, a bagdadi parlament elnökével. A közlemény szerint a két politikus egyetértett abban, hogy csökkenteni kell a feszültséget Irakban és az egész térségben.

Közben a Fehér Ház egyik tisztségviselője újságírókkal közölte, hogy az amerikai kormányzat a Kazáli Hálózat nevű iraki síita paramilitáris csoport terrorista szervezetté nyilvánítására készül. A Pentagon megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kormány újabb katonákat küld a térségbe. A tárca szóvivője szerint a katonákat Kuvaitba telepítik.

A Szulejmáni elleni dróntámadás azután következett, hogy több száz iraki tüntető próbálta megtámadni az USA bagdadi nagykövetségét kedden, miután amerikai légitámadásokban vasárnap meghalt 25 síita milicista Irakban. Trump teljes mértékben Iránt tette felelőssé a nagykövetség elleni támadásért. Arról itt írtunk bővebben, hogy mi következhet a Szulejmáni elleni támadás után, és hogyan hathat ki a kialakult helyzet az olajárra.