Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Kurz amerikai-iráni csúcstalálkozót tartana Bécsben

2020.01.05. 07:06 Módosítva: 2020.01.05. 12:17

Tartsanak amerikai-iráni csúcstalálkozót Bécsben, hogy megoldják a Washington és Teherán között keletkezett feszültséget - kezdeményezte Sebastian Kurz Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője, Ausztria leendő kancellárja.

A politikus, aki várhatóan kedden lép hivatalba, erről a szombaton este megjelent Bild am Sonntag című német újságnak adott interjúban beszélt. Szerinte "magától értetődő, Bécs kész arra, hogy a helyszíne legyen a lehetséges tárgyalásoknak, ha Irán és az Egyesült Államok újra párbeszédbe kezdenének". Emlékeztetett egyben arra, hogy az osztrák fővárosban több alkalommal is tárgyaltak már az iráni atomprogramról.

Megértéssel szólt arról, hogy az Egyesült Államok csapást mért Irak területén az Irán által támogatott csoportokra. Hangsúlyozta, hogy Kászim Szulejmáni tábornok (az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokának) megölése válaszreakció volt az azt megelőző iráni akciókra, amelyeket az amerikai diplomaták és az amerikai intézmények ellen követtek el. Kurz ezzel egy időben úgy vélekedett, hogy nem szabad megengedni, hogy tovább növekedjen a feszültség.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig meghívta Brüsszelbe az iráni külügyminisztert. A főképviselő hangsúlyozta, hogy visszafogottságra van szükség, és arra, hogy elkerüljenek újabb, a feszültséget tovább fokozó lépéseket. Fontosnak nevezte az Iránnal 2015-ben Bécsben kötött hathatalmi atommegállapodás betartását. Borrell jelezte, hogy kész közvetítő szerepet vállalni az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusban.

Donald Trump utasítására csütörtökön az iraki fővárosban meggyilkoltákKászim Szulejmánit, aki éppen az Irán-barát iraki milícia ernyőszervezetének vezetője fogadta, és az autó, ami a repülőtér előtt várta, éppen elhajtott volna vele, amikor a konvojt egy drónról lebombázták. 

Szulejmáni volt a Forradalmi Gárda legfontosabb és legismertebb alakja mind belföldön, mind nemzetközi szinten, és nagyon közel állt Ali Hamenei ajatollahhoz, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjéhez. A konfliktus lehetséges következményeit ebben a cikkben szedtük össze: