Ágnes
-4 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Megszavazta Misusztyin miniszterelnöki kinevezését az orosz parlament alsóháza

2020.01.16. 13:44

Megszavazta Mihail Misusztyin miniszterelnöki kinevezését az orosz parlament alsóháza, amit Vlagyimir Putyin elnök ezt követően rendeletben véglegesített, írja az MTI. A jelöltet 383 képviselő támogatta és 41 tartózkodott. 

Misusztyin az állami duma (az alsóház) plenáris ülésén a szavazást megelőzően elmondott beszédében kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnök szerdai üzenetét "a szociális igazságosság hagyományos értékeken alapuló és az emberek felé forduló" programként kell értelmezni. A kormányfőjelölt egyúttal kilátásba helyezte a nemzeti fejlesztési projektek valóra váltásának felgyorsítását, és közölte, hogy megvalósításukért a kormánytagok személyesen felelnek majd. Ígéretet tett az üzleti tevékenységet gátoló akadályok felszámolására.

Az állami dumának (az alsóháznak) a hatályos alkotmány értelmében jelenleg véleményezési joga van, kinevezési ügyekben döntési joga várhatóan csak a Putyin által szerdán kezdeményezett alaptörvény-reform után lesz.

Vjacseszlav Vologyin házelnök a csütörtöki plenáris ülésen közölte: Misusztyinnak az állami dumában folytatott konzultációk során azt tanácsolták, hogy az előző kormány több tagját tartsa meg. Az RBK gazdasági lap Vologyin egyik tanácsadójára hivatkozva azt írta, hogy a honatyák a munkaügyi, az egészségügyi, a kulturális és a közoktatási tárca működésével kapcsolatban komoly kifogásokat emeltek.

Misusztyin kinevezését Vlagyimir Putyin javasolta a szerdán lemondott Dmitrij Medvegyev helyére. Az 53 éves közgazdász 2010 óta vezeti az orosz adóhivatalt, és elfogadta a munkamegbeszélésen tett ajánlatot.

Medvegyev és kormánya két órával azután állt fel, hogy Vlagyimir Putyin nagyívű államfői beszédet intézett a törvényhozáshoz, melyben bejelentette a hatalmi struktúra átalakítását. Putyin közölte, hogy a jövőben erősebb parlamentre van szükség, melynek jogosítványait a kormány kialakításában és a kormányzat politikájába való beleszólásban is erősíteni akarja. Egyébként a Kreml sajtószolgálata szerint az utóbbi húsz évben Putyin mellett dolgozó Medvegyevnek is megtalálták az új helyét: az elnök által vezetett orosz biztonsági tanács elnökhelyettese lesz.

Az 54. életévét márciusban betöltő miniszterelnököt technokratának tartják. Kinevezésével kapcsolatban több orosz lap is rámutatott arra, hogy egyetlen hatalmi csoportosuláshoz sem tartozik, mindenkivel rendezett a viszonya, és kifejezetten jóban van az elnöki hivatal második emberével, a vezetői káderutánpótlást felügyelő Szergej Kirijenkóval, aki korábban maga is volt már kormányfő.

A közgazdaságtudományi doktorátussal rendelkező Mihail Misusztyin 1998-ban lépett állami szolgálatba, és 2010 óta áll az adóhatóság élén, ahol korábban más vezető funkciókat is betöltött. Jelentős szerepe volt az informatikai csúcstechnológia alkalmazásában, pályafutása kezdetén éppen egy ilyen cégnél dolgozott, amelynek átvette a vezetését is.

Az újdonsült kormányfő korábban más gazdasági szerveknél is fontos pozíciókat töltött be. 1999-2004-ben adó- és illetékügyi miniszterhelyettes volt, majd az ingatlan-nyilvántartási ügynökséget irányította, 2007-2008-ban pedig a különleges gazdasági övezetek irányítását ellátó szövetségi ügynökség vezetőjeként dolgozott. A magánszférában 2008 és 2010 között az UFG Capital Partners elnöke és az UFG Asset Management befektetési alap társvezetője volt.

Misusztyin 1989-ben mérnök-rendszertechnikusként diplomázott a moszkvai szerszámgépipari egyetemen (SZTAKIN), 2003-ban a Georgij Plehanov nevét viselő közgazdasági akadémián szerzett doktori címet, 2010-ben pedig a kormányzati népgazdasági akadémián doktorált adóigazgatásból. Több tudományos és tanácsadó testület tagja.

Az új orosz kormányfő nős, három fiú apja. Játékosként és tisztségviselőként elkötelezett a jégkorongsport iránt.