Már 13-an meghaltak Gloria miatt

2020-01-20T160138Z 1746044898 RC2SJE95X7O3 RTRMADP 3 SPAIN-WEATH
2020.01.24. 11:00

Spanyolországban már tizenhárom halálos áldozata van a napok óta tartó ítéletidőnek, írja az MTI. A hatóságok négy eltűnt ember és egy hatfős legénységű halászhajó után folytatták a kutatást pénteken.

Egy férfi akkor veszítette életét, amikor Palamós kikötőjében horgonyzó hajóját akarta ellenőrizni, de egy óriási hullám a vízbe sodorta. Hasonló módon a tenger végzett egy horgásszal l'Ametlla de Mar partjánál. Két áldozat holttestére pedig megáradt folyók által elsodort autóikban találtak rá.

A péntekre már elvonult, Gloria nevű vihar múlt vasárnap csapott le az Ibériai-félszigetre erős széllel, heves esőzésekkel és hóeséssel. Katalóniában a medréből kilépett Ter folyó fákat, villanypóznákat döntött ki, és ezáltal áramkimaradásokat is okozott. Több településen, például Girona városban utcákat öntött el, épületekbe folyt be és átmeneti fennakadást okozott az ivóvízellátásban is. Az északkelet-spanyolországi tartományban 137 ezer diáknak maradt el a tanítás csütörtökön.

Az Ebro folyó deltájának nagy része víz alá került, az első becslések szerint körülbelül háromezer hektárnyi rizsföldet árasztott el a tenger, és sok kagylótelepet is megrongáltak a hullámok. A termelők jelentős anyagi károkra számítanak, a térségben található Deltebre városa ezért már kezdeményezte, hogy a spanyol kormány nyilvánítsa katasztrófa sújtotta övezetté a területet. A települést ért károkat 9,5 millió euróra becsülte a helyi önkormányzat.

A spanyol kormány pénteken rendkívüli ülésen értékeli az ítéletidő okozta károkat, és a tervek szerint kárenyhítésről dönt az érintett térségek számára.

A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) információi szerint pénteken a dél-spanyolországi Málagában számíthatnak további esőzésekre, ahol a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső, jégeső egy napja okoz gondokat.

(Borítókép: A Gloria nevű vihar pusztítása Spanyolországban 2020. január 20-án. Fotó: Stringer / Reuters) 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport