Julianna, Lilla
-1 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Megérkeztek Budapestre a Kínából kimenekített magyarok

000 1OM9Y9
2020.02.02. 15:42 Módosítva: 2020.02.02. 22:49

Vasárnap este, valamivel 20 óra után megérkezett Budapestre az a hét magyar, akik a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból, írja az MTI a köztévé információi nyomán. Az érintetteket a Magyar Honvédség repülője hozta haza Franciaországból. Az azonnali vizsgálatok alapján egészségesek.

A magyarok vasárnap délután érkeztek meg a koronavírus epicentrumának számító Vuhanból a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre, azzal a repülőgéppel, amely a francia állampolgárok második csoportja mellett más külföldi állampolgárokat is szállított. A 250 utas közül 65 francia, a többi pedig további 30 ország állampolgára volt.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter az RTL kereskedelmi rádióban még akkor elmondta: az érintett országok nagy része lehetővé teszi, hogy az utasok azonnal hazatérhessenek a saját országaikba, ám a külföldi utasok átvételének technikai részleteit és helyszínét nem pontosította.

A franciaországi landolás után Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az MTI-vel közölte: a Vuhanból elhozott magyarok mindannyian tünetmentesek, és még vasárnap Budapestre szállítják őket.

Még indulás előtt két orvosi vizsgálaton is átestek. Mindegyik magyar jól van. A magyarokat a Magyar Honvédség repülője hozza Budapestre még vasárnap

– mondta Menczer a telefonba. Az utasokat orvos és egészségügyi személyzet is kísérte.

Két hét karantén vár rájuk

Müller Cecília országos tisztifőorvos ezután arról tájékoztatott, hogy a Vuhanból hazatérő magyarokat a Dél-pesti Centrumkórház (a volt egyesített Szent Imre és Szent László kórház) erre a célra kijelölt különálló épületébe szállítják majd.

A hét magyart az Országos Mentőszolgálat két hétszemélyes szállítójárműve várta, amelyek a napi mentésben nem vesznek részt. "A hazatérők az utolsó információk szerint egészségesek, a betegség semmiféle tünetét nem mutatják" – hangsúlyozta a megérkezésük előtt az országos tisztifőorvos, éppen ezért az autók személyzetének nem volt szüksége szélesebb körű egyéni védelemre, elegendő volt számukra a szájmaszk és a védőkesztyűk viselése.

A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa, Szlávik János elmondta: mivel ismereteik szerint a koronavírus lappangási ideje átlagosan 5, de legfeljebb 14 nap, ezért a hét embert – a korábbi értesüléseknek megfelelően – két hétre helyezik karanténba. A megérkezésük után orvosi vizsgálatokat és laboratóriumi teszteket végeznek rajtuk, amelyek első eredménye 24 órán belül, a megerősített eredmény pedig néhány napon belül érkezik majd meg.

A hazatérők a két hét alatt nem hagyhatják el a karanténépületet, az első vizsgálatok lezajlásáig a családtagok sem látogathatják őket. Szlávik János elmondta: az egészségügyi személyzet védőruhában, maszkban,és szemüvegben látja el a karanténban levőket, ami megfelelő védelmet ad számukra. Hangsúlyozta: minden személyi és tárgyi feltétel adott a karanténhoz – megfelelő szakorvosok, valamint fertőtlenítő és higiénés eszközök is rendelkezésre állnak –, amelyek egy esetleges fertőzés továbbvitelét megakadályozzák.

Szlávik aztán késő este a köztévén azt mondta: az azonnali vizsgálatokon már túl vannak a Kínából hazaérkező magyarok, akik teljesen egészségesnek tűnnek, semmilyen fertőző betegségre utaló panaszuk sincs. A két hét alatt tárgyakat be lehet nekik adni, ők azonban semmit sem adhatnak ki.

koronavírus gócpontjának számító kínai Hupej tartományban szombaton 45-en haltak meg. A kínai hírportálok szerint ezzel már több mint 300 áldozata és közel 14 ezer fertőzöttje van a járványnak. Közben a Fülöp-szigeteken egy 44 éves kínai állampolgár belehalt a fertőzésbe, ő a koronavírus első Kínán kívüli halálos áldozata.

New York Times tényfeltáró cikke szerint az orvosok már december óta próbálták jelezni, hogy baj van, Kína azonban igyekezett eltusolni az ügyet, azokat pedig, akik megpróbálták megkondítani a vészharangot, törekedett elhallgattatni.

(Borítókép: Francia állampolgárok második csoportját és más külföldi állampolgárokat, köztük magyarokat is szállító repülőgép a dél-franciaországi Istres katonai repülőtéren 2020. február 2-án. Fotó: Clement Mahoudeau / AFP)