Újabb csecsemő fertőződött meg Kínában

2020.02.06. 10:32

Újabb koronavírussal fertőzött édesanyától született csecsemőn azonosították a betegséget Kínában – írta a BBC. Ez már a második eset, de – az előzetes hírekkel ellentétben – egyik babánál sem sikerült elkerülni a fertőzést. Azt azonban nem tudni, hogy mikor fertőződtek meg:

az első, január 13-án született csecsemőnél 29-én fedezték fel a tüneteket, a második, február 2-án születettnél már most.

Egyelőre nem tudni, hogy még az anyahméhben, a szülőcsatornában, esetleg már születésük után kapták el a vírust.

A már 28 ezer embert megfertőző, 565 ember életét kioltó vírus nagyon kevés gyereket betegített meg: a halálos áldozatok átlagéletkora is 55 év. Két, külföldön meghalt kínai kivételével a halálos áldozatok mindegyikét Kínában regisztrálták. A betegséget a 28 ezer kínai eseten kívül 25 országban, összesen 250 emberen észlelték.