Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Kisiklott egy vonat Milánónál, két ember meghalt

2020.02.06. 08:31

Kisiklott egy nagysebességű vonat Milánótól 50 km-re délre, Lodi városánál csütörtökön, két ember meghalt, és 27 megsérült.

A Freccia Rossa (Vörös Nyíl) expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt éppen Milánóból Bolognába. Miután kisiklott, nekiütközött egy vele egy irányban haladó tehervonatnak - közölte az MTI, idézve Angelo Borrelli, az olasz polgári védelem vezetőjét.

Girolamo Fabiano, a vasúti rendőrség egyik tisztségviselője az állami rádiónak azt mondta, előző éjszaka valamilyen munkavégzés folyt a pályának ezen a szakaszán, de pontosabbat nem közölt erről. A kisiklás oka egyelőre nem ismert.

A Corriere della Sera szerint a két mozdonyvezető a halálos áldozat. Az MTI idézi a RAI köztévét is, amelyik úgy tudja, hogy a 27 sérült közül senkinek nem életveszélyes az állapota. A súlyos sérültek között egy takarító és egy utas van.

A vonat motorkocsija és a második kocsi siklott ki, oldalra fordultak, majd a motorkocsiról leszakadt a szerelvény többi része. A motorkocsi ezután nekiütközött egy másik vágányon álló tehervagonnak, majd egy vasúti épületnek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport