Eleonóra
-1 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Koronavírus: Hszi bekeményített, hullanak a fejek Vuhanban

K  AP20200204033
2020.02.14. 18:15 Módosítva: 2020.02.14. 22:46
A Kínai Kommunista Párt számára a koronavírus-járvány elsősorban politikai ügy. A válságot karhatalmi eszközökkel kezelik, a felelősséget a helyi káderekre tolják. A központi kormány egyre aktívabb, Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfő lojális rendészeti vezetőit küldte rendet tenni Vuhanba. Bár a járvány a kínai rendszer számos gyengeségét és az egészségügyi ellátás elégtelenségét is felszínre hozta, az elemzők többsége szerint nincs szó a rezsim válságáról, sőt Hszi akár megerősödve is kikerülhet a dologból.

Bár a világ nagyobbik része számára a koronavírus-járvány közegészségügyi kérdés, a járvány epicentrumában, Kínában a válságkezelésben legalább ilyen fontos szerepet játszanak a politikai és hatalmi, valamint ezzel összefüggésben a gazdasági megfontolások.

Ezek a megfontolások a kínai politikai rendszer jellegzetességeivel karöltve a vírus elleni küzdelmet is alapvetően befolyásolják.

A központi kormány egyfelől nagy erőket mozgósít, a kínai állam erejét és a kínai emberek áldozatait hangoztatja, miközben próbálja a helyi vezetőkkel elvitetni a balhét.

Másfelől megszaporodtak az olyan vélemények is, amelyek szerint sok dolog hátráltatja látszólag a harc hatékonyságát. Egyes jelek alapján megkérdőjelezhető a járványról közölt adatok megbízhatósága; az erősen hierarchikus államigazgatás nehézkesen reagál a vírus terjedésére; a gazdaságpolitikai szempontok miatt elhanyagolt egészségügyi rendszer nehezen bírja a jelentős terhelést; és az sem segít, hogy a vezetés igen szűken értelmezi a társadalmi stabilitást, és drákói erővel próbálja fenntartani a rendet.

Egyes nyugati kommentárok egyenesen azt pedzegetik, hogy a vírus veszélybe sodorhatja Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államelnök hatalmát is, miután precedens nélküli népharaggal és a saját maga által elmerevített politikai rendszer visszásságaival kell szembenéznie. A higgadtabb hangok ezt azért messziről sem tartják reálisnak, sőt vannak, akik szerint megerősödve kerül ki a harcból a Kínai Kommunista Párt (KKP).

Népi háború

A koronavírus kapcsán született angolszász és kínai ellenzéki helyzetértékelések leggyakrabban előkerülő közös pontja, hogy a központosított hatalom az ilyen helyzetekben kétélű fegyver. 

Ennek háttere, hogy bár Kína sosem volt egy liberális hely, az ezredforduló után a kommunista párt visszavett a társadalmi kontrollból, és a párton belül az egyszemélyi vezetés helyett tágabb, csoportos kormányzás kezdett kialakulni. Ez Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra jutása óta a visszájára fordult: az új pártfőtitkár a társadalom és a gazdaság feletti pártkontroll megszilárdítását, a lezüllött pártszervezet ideológiai megtisztítását és saját egyszemélyi hatalmának megerősítését tűzte ki célul. Hivatalos magyarázat szerint ezen lépések Hszi szempontjából azt szolgálják, hogy a kínai pártállam hatékonyabban tudjon reagálni korunk külső és belső kihívásaira. („A nemzetközi helyzet fokozódik, az osztályharc élesedik”.)

Az ilyesfajta központosított hatalom pozitív olvasata a járvány kapcsán, hogy a kínai vezetők képesek voltak olyan drákói döntéseket meghozni és olyan mértékű erőforrásokat hirtelen a vírus elleni küzdelemre átcsoportosítani, ami egy demokráciában nehezen lenne elképzelhető. Tízmilliókat helyeztek karantén alá, erőltetett menetben, egy hét alatt húztak fel ideiglenes kórházakat, a feltételezett fertőzötteket karhatalmi erővel rángatták ki lakásukból és vitték karanténba, a vírus epicentrumában, a 11 milliós közép-kínai Vuhan városában és az azt körülölelő Hupej tartományban nap mint nap fertőtlenítőszerrel permetezik be az egész várost. 

Hszi Csin-ping „népi háborút” hirdetett a vírus ellen, és az utóbbi napokban a szigort több más nagyvárosra is kiterjesztették,

többek között két déli gazdasági központ, Kanton és Sencsen is ellenőrzőpontokat állított fel, a Pekinghez közeli Tiencsin korlátozza az emberek ki- és bejárását. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szuperlatívuszokban beszél a kínai intézkedésekről; ám vannak, akik megkérdőjelezik azok hatékonyságát. És a nagy mozgósítás ellenére a járvány kiterjedtsége miatt a hatóságok a beszámolók szerint nincsenek a helyzet magaslatán, eszköz- és szakemberhiány nehezíti a küzdelmet (egyes spekulációk szerint a diagnosztizált fertőzések számának növekedési üteme azért stabil, mert egyszerűen nincs elég diagnosztikai felszerelés, így nem tudnak több embert diagnosztizálni).

Nem a főnök viszi a balhét

Másfelől a rendszer egyes jellegzetességei a bírálatok szerint sok területen gátolják a válságkezelést. Kínáról a nyugati sajtó (és a helyi propaganda) hajlamos azt a benyomást kelteni, hogy egy precíz és hatékony digitális diktatúráról van szó, ahol az állam mindent követ, lát és tud. Erre bár valóban van törekvés a központi hatalom részéről, a valóságban a helyzet bonyolultabb. Az ország mérete miatt a hatalom sok szinten oszlik el, a kínai tartományok relatív autonómiát élveznek. Ez a régi mondás szerint ahhoz vezet, hogy a császár nem tudja, mit történik a tartományokban; amikor pedig megtudja, sokszor már késő.

Ennek jele, hogy a járvány gócpontjában, a 11 milliós közép-kínai Vuhan városában a helyi illetékesek eleinte elhallgatták az új vírust, sőt meg is büntették azokat az orvosokat, akik beszélni mertek róla. A titkolózás egy sokat emlegetett magyarázata, hogy Kínában a helyi pártvezetőket a társadalmi stabilitás és a gazdaságfejlesztés terén elért eredményeik alapján értékelik, így az az érdekük, hogy minél idillibb képet fessenek Peking számára a helyi viszonyokról. Emiatt hajlamosak a problémákat a szőnyeg alá söpörni, ami jelen esetben végzetesnek bizonyult. Az első fertőzöttet december elején diagnosztizálták, karácsonyra a helyi orvosok már tisztában voltak vele, hogy baj van, a vuhani vezetés mégis megpróbálta eltussolni az ügyet.

Egy hasonló értékelés szerint a központosításra való törekvés az ilyen helyzetekben összeakad a hatalomgyakorlás széttagoltságának realitásával. Magyarra fordítva: ha baj van, a helyi káderek lebénulnak. A rendszer egyik nyílt bírálójának számító Vu Csiang politológus szerint arról volt szó, hogy a vuhani hatóságok nem mertek döntést hozni; a vuhani polgármester is azzal magyarázta a késlekedést, hogy jóváhagyásra várt a központi vezetéstől. Egyes beszámolók szerint tetézi a bajt, hogy a pártkáderek jobban értenek a karhatalom alkalmazásához, mint a válságkezeléshez, és értelmetlenül brutális eszközöket alkalmaznak.

Az igazságtól függetlenül a balhét a vuhani vezetés fogja elvinni: egy, a 2007-es SARS-járvány után hozott törvény konkrétan kimondja, hogy az ilyesfajta „váratlan incidensekért” a helyi vezetést terheli felelősség.

Peking tehát a válságot a helyi vezetők egyéni hibáira fogja, és az inkompetens káderek eltávolítása után a központi kormány a bölcs és hatékony állam megtestesítőjeként lép fel.

Hszi Csin-ping a válság első heteiben hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, a spekulációk szerint azért, hogy az emberek ne vele azonosítsák a káoszt (és hogy semmiképpen se fertőződhessen meg). Ugyanakkor a napokban már elkezdett visszatérni a bölcs vezető szerepébe, tévés szerepléseiben a vuhani hős orvosokat és nővéreket méltatja, a vírus legyőzéséről beszél, és bizonyítva, hogy a nép fia, maszkot visel és átesik egy lázmérésen.

A császár kardjával jött

Ezzel párhuzamosan elkezdtek hullani a fejek Hupejben és Vuhanban. Első körben leváltották a hupeji egészségügyi bizottság elnökét és párttitkárát, majd a helyi Vöröskereszt igazgatóhelyettesét is. Aztán jöttek a nagyobb kutyák: csütörtökön távozott Hupej tartomány és Vuhan város párttitkára is. A hupeji pártbizottság élére

a Hszi közeli köreihez sorolt Jing Jong sanghaji polgármester került; a járvány kezeléséért felelős bizottság szintén Hszi köreiből kapott új vezérhelyettest, a párt legfőbb rendészeti vezetője, a hatékony megoldóembernek tartott Csen Ji-hszin fogja irányítani a harcot.

Csent egy beszámoló úgy jellemzi, mint a kínai népmesékben szereplő igazságosztót, aki „a császár kardjával érkezett”: Hszi személyes jobbkezeként kell rendet tennie a helyszínen. A hongkongi South China Morning Post által meginterjúvolt politológus szerint Csen kinevezése a helyi kormányzat működésképtelensége és a járvány okozta társadalmi felbolydulás miatt vált szükségessé, és érkezése azt jelzi, hogy az elnök szeretné biztos és kemény politikai vezetés alatt tudni a dolgokat. Egyesek szerint a kinevezéséhez köthető a regisztrált fertőzöttek számának megugrásához vezető módszertani változtatás is, amelynek részleteiről itt írtunk.

De nem csak a járvány miatt történtek fontos személycserék, leváltották a kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának vezetőjét is, helyére szintén Hszi Csin-ping egy régi, keményvonalasnak tartott protezsáltja került. Amikor tavaly Kínában elkezdett lassulni a növekedési ütem és romlani az adóssághelyzet, Pekingből bankárokat és pénzügyi szakértőket küldtek a tartományokba, hogy tegyenek rendet. 

Vuhanba, Hupejbe, illetve a lassan egy éve háborgó Hongkongba ezzel szemben Hszi belső köreihez tartozó, keménykezű, lojális vezetőket ültettek, ami jelzi, hogy a vírust politikai kihívásként kezeli a párt.

Ez a Washington Post korábbi pekingi irodavezetője szerint rávilágít egy másik belső feszültségre is, amely a „vörösök” és a „szakemberek”, azaz a párt ideológiai és pragmatista-technokrata szárnya között feszül. A kínai szakemberek és technokraták képzettségét és felkészültségét senki nem vitatja; viszont hagyományosan a vörös megfontolások az erősebbek, „az első a politika, az első a stabilitás megőrzése” – idéz egy kínai riportert a Post.

Mit tegyen a propaganda?

A járvány kihívást jelent az információáramlás terén is. Miután a császár nem tudja, mi folyik a tartományokban, Pekingnek szüksége van alternatív információs csatornákra; ahogy a nagyobb katasztrófa elkerülése érdekében a népet is tájékoztatni kell arról, hogy mi a helyzet. Azt viszont Peking nem akarja hagyni, hogy hirtelen elszabaduljon a szólásszabadság, hiszen az a párt szerint veszélyt jelent a társadalmi-politikai stabilitásra nézve. 

Amikor világossá vált január közepén, hogy a helyzet rosszabb, mint gondolták, Peking kicsit lazított a sajtócenzúrán, és a kínai sajtó függetlenebb része elkezdett meglehetősen kritikus beszámolókat közölni a helyszínről, az internetet pedig elárasztották a felháborodott posztok és kommentek (ez egyébként békeidőben sem ritka, bár akkor jobban bírja a cenzúra). Ezután

a központi hatóságok újra rátapostak a fékre, február elején 300 propagandistát küldtek Vuhanba, hogy kezelésbe vegyék a narratívát.

Azóta a média az állam erőfeszítéseire, az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájára fókuszál, és a szőrmenti kritikától sem visszariadva, a kihívás súlyosságát hangsúlyozva, óvatosan optimista képet fest a helyzetről. Ugyanakkor ennek is vannak nem várt mellékhatásai, ahogy Li Ven-liang tragikus története is jelzi. Li egy 34 éves vuhani orvos, aki az elsők között hívta fel a figyelmet a vírus veszélyeire, ám a helyi hatóságok először elhallgattatták és büntetéssel fenyegették. Amikor valóban kitört a járvány, Li a végsőkig ápolta a betegeket, mígnem maga is belehalt a kórba. Halálhírekor a média a járvány elleni harc egyik hőseként emlékezett meg róla, ám az online reakciók hamar a hatóságok és a helyi politikusok bírálatába fulladtak, Li pedig egyes körökben mártírrá vált. 

Az utóbbi napokban nyoma veszett több aktivistának is, akik online tudósítottak a vuhani helyzetről. Egyes hírek szerint eltűnt Hszü Csang-zsun jogászprofesszor, Hszi Csin-ping államfő régi és heves bírálója is, aki egy sokat megosztott esszéjében azt írta, a járvány a hatalom korruptságának, az emberek elnyomásának, a nép bizalomvesztésének, a vörösök technokraták feletti győzelmének és a totalitarizmusnak a lenyomata.

Ettől függetlenül Taishu Zhang, a Yale Egyetem professzora szerint a cenzúra az átlagosnál valamivel lazább, és annyiban eddig sikeres, hogy a felháborodást nagyrészt sikerült a helyi vuhani és hupeji vezetők irányába csatornázni.

Fejlődő ország

Egy további tapasztalata a járványnak, hogy a statisztikák nem hazudnak, Kína valóban egy fejlődő ország. Az utóbbi években mind a Kínától tartók, mind a Kína sikereit magasztalók körében elterjedt nézetté vált, hogy egy rohamosan fejlődő, az elektromos autózástól és a gyorsvasutaktól kezdve a zöldenergián át a telekommunikációig és az online szolgáltatásokig bezárólag számos fontos szektorban világvezető technológiai hatalommá váló országról van szó. A technológiai fejlődésnek vannak kézzel fogható jelei a járvány alatt is, például a karantén idején rengeteg cégnél és iskolában mobiltelefonos videókonferenciával zajlik a munka és a tanítás, olykor még a tornaóra is Ugyanakkor az egészségügy területén pont Kína lemaradását hozta felszínre a dolog. 

Egy hasonló járványkitörés vélhetően a világon bárhol súlyos gondot okozna az ellátórendszernek, Kínát azonban különösen rosszkor érte a krízishelyzet. A KKP 1949-es hatalomra jutása után több nagy kampányt indított az eleinte a borzasztó egészségügyi körülmények és a járványok (tuberkulózis, kolera, himlő) ellen, és a statisztikák rengeteget javultak azóta. Ugyanakkor az 1980-as évektől az állam fő prioritásává a gazdaságfejlesztés vált, az egészségügyről pedig fokozatosan levette a kezét Peking: az 1990-es évek végére csupán a lakosság hét százaléka rendelkezett egészségbiztosítással. Az ezredforduló után aztán ismét elővették a dolgot, és mára a lakosság 95 százaléka biztosított, azonban a rendszer nagyon egyenlőtlen és leterhelt.

Az ellátást jellemzően a helyi szinten, városonként eltérő feltételek mellett biztosítják. A TB nem fizet mindent;

a kezelések önköltsége a teljes egészségügyi költés harmadát teszi ki, amely az amerikai érték háromszorosa.

A migráns munkások döntő többsége csak szülőhelyén férhet hozzá az egészségügyi rendszerhez, még ha a falujától sok száz kilométerre dolgozik is. De a vidéki rendszer eleve nem valami fejlett, tízezer emberre kevesebb mint két háziorvos jut, az emberek pedig jellemzően a megbízhatóbbnak tartott nagy kórházakba özönlenek, amelyek emiatt rendkívül leterheltek.

A járóbeteg-konzultációk 20 százalékát mindössze 2300 nagy kórház bonyolítja, közben 950 ezer kisebb klinika kihasználtsága 50 százalékon mozog. Emiatt a rendszert hosszú sorok, korrupció, nepotizmus és gyakran az orvosok elleni erőszak jellemzi. Sok helyen pedig még mindig a hagyományos kínai orvoslás dívik, amelynek hatása tudományosan nem bizonyított. 

A gazdaságra vigyázni kell

A járvány nyomán vélhetően még égetőbb témává válik majd a szociális háló bővítése és az egészségügy rendbetétele, ám a fő rövidtávú kérdés továbbra is a gazdasági növekedés. Közhely, hogy a KKP legitimációját az életszínvonal kitartó és erős emelkedése adja, ám a gazdaság dinamikája az utóbbi években lassulóban van, és a járvány miatti termeléskiesés veszélybe sodorhatja a párt számára oly fontos gazdasági célkitűzések elérését – erre Hszi is felhívta a káderek figyelmét.

Bár a pártsajtó egyelőre arról ír, hogy nem eshet 5 százalék alá a növekedés üteme, a nagyobb bajt a pénzügyi rendszer rejtett kockázatai jelentik. A kínai önkormányzatok és vállalatok az utóbbi években erősen eladósodtak, és pont a járvány kitörése előtt elkezdett nőni a bedőlt hitelek és a csődeljárások száma. A vészmadarak szerint a járvány elhúzódása és az azzal járó bevételkiesés súlyosbíthatja számos cég adósságproblémáját, és súlyosabb bedőlésekhez is vezethet (bár ezt már évek óta jövendölik elemzők).

Mások szerint pont ellenkezőleg, az okoz majd problémát, hogy a járvány lecsengésével az állam mindent megtesz majd, hogy felturbózza a gazdaságot, ezt azonban a termelékenység-növekedés lassulása miatt csak további eladósodással tudják majd megtenni. Tehát, ahogy eddig is, görgetik tovább maguk előtt a pénzügyi rendszer problémáit. 

A járvány a világgazdaságnak is nagy károkat okozhat, és egyesek szerint külpolitikai relevanciája is van. Kínának és az Egyesült Államoknak természetesen még ezen is sikerült összevesznie (a kínaiak szerint Amerika paranoiás, nem segít és most is Kína meggyengítésére törekszik, amit a pártlap egy nagyorrú cilinderes emberrel illusztrált), tágabb értelemben viszont a nemzetközi reakciókat egyes kommentárok Peking külpolitikai erejével hozzák összefüggésbe. 

A WHO pozitív hozzáállását egyesek Kína szervezeten belüli befolyásával magyarázzák, ahogy azt is, hogy sok kis állam nem törölte kínai járatait és nem léptetett életbe komolyabb óvintézkedéseket a járvánnyal szemben. (A WHO szerint ilyesmire nincs is szükség, Amerika pedig túlzásba viszi a riogatást.) Az is szembetűnő, hogy Peking jutalmazza a pozitív gesztusokat: Japán segélyszállítmányokkal és pénzzel is támogatta a vírus elleni harcot, mire egy kínai tévéadó azzal reagált, hogy felfüggesztett egy sorozatot, amely a japán megszállás alatti idők borzalmairól szólt. 

A nemzetközi reakciók tehát inkább Kína erejéről szólnak.

Sőt, olyan amerikai akadémikus is akad, aki szerint reális(abb), hogy a nép jelentős része elfogadja a párt narratíváját, és összezár a vezetés mögött. A külső elemzők nagy része szerint azonban ha a rendszer válságát nem is hozza el, a koronavírus nem a kínai modell átütő sikerének jeleként fog bekerülni a történelemkönyvekbe.

(Borítókép:  Betegek érkeznek a tábori kórházzá alakított épületek egyikébe Vuhanban 2020. február 4-én / Fotó: Hsziao Ji-csiu / AP )