Elemér
-4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Mexikó nagyvárosaiban a nőket érő erőszak ellen tiltakoztak, miután egy férfi megnyúzta az élettársát

000 1P06FM
2020.02.15. 07:04

Mexikó több mint 10 városában vonultak utcára nők a nők elleni erőszak ellen tiltakozva pénteken, miután a fővárosban a múlt héten brutálisan meggyilkolt egy nőt az élettársa. A főváros mellett Juárezben, Tijuanában, Guadalajarában és Veracruzban is tartottak tiltakozó felvonulást, amelyekkel a nők elleni egyre brutálisabb erőszak mellett arra akarták felhívni a figyelmet, ahogyan a kormány és a sajtó kezeli ezeket az ügyeket.

A hivatalos adatok szerint tavaly az egy évvel korábbinál 10 százalékkal több, 3800 nő lett gyilkosság áldozata – írja az MTI.

A mostani tiltakozást az váltotta ki, hogy a múlt héten Mexikóvárosban az élettársa megölte a 25 éves Ingrid Escamillát, majd két lap is nyilvánosságra hozott olyan, a brutális bűntény helyszínén készült fényképeket, amelyek valószínűleg a rendőrségtől szivárogtak ki, és amelyeken az látszik, hogy a gyilkos megnyúzta áldozatát. Mexikóvárosban a tüntetők az egyik lap szerkesztőségéhez, majd az elnöki palotához vonultak.

Felforr a vérem, amiért Ingridnek így kellett meghalnia, és amiatt, ahogyan a média megmutatta a testét, hogy a férfiak összezárnak egymás védelmére. Felfordul a gyomrom attól, hogy a társadalom megbélyegez minket, és azt mondják, ne csináljunk politikai kérdést a haragunkból

– mondta a mexikóvárosi tüntetés egyik vezérszónoka, hozzátéve: "azt üzenjük: nem csak mérgesek vagyunk, hanem szétfeszít minket a düh".

A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a tiltakozók vérvörös festékkel fújták fel az elnöki palota épületére, hogy Mexikó nőgyilkoló állam. Egy tüntető pedig hatalmas rózsaszín betűkkel fújta fel a palota kapujára a meggyilkolt nő nevét. A La Prensa című lap szerkesztőségénél pedig több autót felgyújtottak, és a biztonságiakkal is összecsaptak, mert nem engedték be őket az épületbe. Manuel López Obrador mexikói elnök pár órával korábban tartott sajtótájékoztatót, ahol közölte: "nem dugom a homokba a fejem, nem próbálok kibújni a felelősség alól. Foglalkozunk a nők elleni erőszak problémájával".

Tüntetők az elnöki palotánál 2020. február 15-én
Tüntetők az elnöki palotánál 2020. február 15-én
Fotó: Andres Martinez Casares

Jelezze, ha baj van!

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

Emellett a NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon. A Patent Egyesület jogsegélyszolgálata pedig szerdánként 16 órától 18 óráig, csütörtökönként 10 órától 12 óráig érhető el a 06-70-25-25-254 számon.

Az ENSZ adatai szerint a 15 évesnél idősebb lányok kétharmada válik valamilyen formában erőszak áldozatává Mexikóban, és az elmúlt 25 évben 35 ezer nő életét oltották ki az országban. Az ENSZ mexikói irodája pénteken a sajtó felelősségét is felvetette, arra figyelmeztetve, hogy ha nem foglalkoznak megfelelően a nők elleni erőszakkal, azzal azt segítik elő, hogy ez a továbbiakban is elfogadható marad a mexikói társadalomban. Ezért arra szólították fel a mexikói sajtót, hogy mérlegelje társadalmi felelősségét, és változtasson azon, ahogyan ezt a problémát tálalják.

A La Prensa, amely címlapon közölte az Escamilla megcsonkított holttestéről készült fotót, kiállt amellett, hogy az ilyen gyilkosságokról be kell számolniuk, miközben a kormány a legszívesebben hallgat a hasonló ügyekről, ám közölték azt is, hogy a szerkesztőség kész vitát nyitni arról, hogy ezt hogyan tegyék.

(Borítókép: A nőket ért erőszak miatt tüntetők vonulnak fel Mexikóban 2020. február 14-én. Fotó: Pedro Pardo / AFP)