Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Bezárják a szamárvágóhidakat Kenyában

2020.02.25. 20:31
Bezárják a szamárvágóhidakat Kenyában, mivel az állatok bőréből készült zselatin iránti élénk kínai kereslet miatt elszaporodtak a szamárlopások, veszélyeztetve a szegényebb néprétegek megélhetését.

A kínai hagyományos orvoslásban öregedésgátló és libidónövelő hatást tulajdonítanak a szamárbőrből főzéssel kinyert zselatinnak, az ecsiaónak, amelyet vízben oldódó tabletta formájában vagy öregedésgátló krémek összetevőjeként használ az egyre tehetősebb kínai középosztály, írja az MTI.

A rohamosan növekvő kereslet miatt az elmúlt években az egekbe szökött az ecsiao ára, ami a szamarak megtizedeléséhez vezetett Kínában és Afrikában is.

Kenyában négy szamárvágóhíd működik engedéllyel, több, mint bármely más afrikai országban, ezek hivatalos adatok szerint napi mintegy 1000 állat leölésére képesek. Alvilági bandák részben lopott szamarakkal biztosítják a vágóhidak utánpótlását.

A vágóhidak bezárását Peter Munya mezőgazdasági miniszter jelentette be kedden, azután, hogy találkozott a károsult gazdákkal, olyan szegényebb emberekkel, akik számára a szamár jelenti a megélhetést vagy az egyetlen közlekedési eszközt. A mészárszékek egy hónapot kaptak működésük beszüntetésére.

A Kenyai Mezőgazdasági és Jószágkutató Szervezet (KALRO) adatai szerint kevesebb mint három év alatt 300 ezer szamarat vágtak le az országban bőrük és húsuk exportja céljából, ez a teljes állomány 15 százaléka. Ugyanezen időszakban - 2016 áprilisa és 2018 decembere között - több mint 4000 szamár ellopását jelentették a gazdák.

A KALRO jelentése szerint Kenyában ötször annyi szamarat vágnak le, mint amennyi a természetes szaporulat, és ha ez így folytatódik, 2023-ra eltűnhet a kenyai szamárpopuláció.

Állatvédő szervezetek szerint a kenyai kormány döntése fordulatot jelent, és más afrikai országokat is a szamárállományuk erélyesebb védelmére ösztönözhet. A kenyai gazdák is üdvözölték a vágóhidak bezárását, bár tartanak attól, hogy illegálisan folytatódik az üzlet a szamárbőrrel.

Kínában a szamárzselatin iránti kereslet tízszeresére, évi 6000 tonnára nőtt, miközben a kínai szamárállomány az 1990 évi 11 millióról kevesebb mint felére, 4,5 millióra csökkent ENSZ-adatok szerint. Az ecsiao kilónkénti ára a 2000. évi 30 dollárról 780 dollárra (243 ezer forint) szökött fel.

Pont mai hír, hogy a kínai "szépségipar" nemcsak a kenyai szamárpopulációt gyéríti. A botswanai orrszarvúkat is azért gyilkolásszák halomra a helyi orvvadászok, mert a tülküknek mágikus hatást tulajdonítanak a Távol-Keleten.