Marianna
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Életemben nem voltam ilyen rosszul, ez egy rémálom

GettyImages-1200295055
2020.03.06. 13:35

A 25 éves brit Connor Reed Vuhanban él, ott tanít angolt egy iskolában. Novemberben ő volt az első brit, aki koronavírussal fertőződött. Akkor még nem is ismerte a világ a betegséget, nála is csak utólag bizonyosodott be, hogy elkapta a kórt, és nem mellesleg fel is épült belőle. A Daily Mail közölte most a visszaemlékezését, ennek szerkesztett változatát olvashatják.

1. nap, hétfő, november 25: Megfáztam. Tüsszögök,  a szemem váladékozik. Annyira nem vészes, hogy ne dolgozzak. 

2. nap: Fáj a torkom. Emlékszem, anyám mit csinált gyerekkoromban ilyenkor, úgyhogy mézet kevertem el forró vízben. Beválik.

3. Nap. Nem dohányzom, és alig iszom, de most fontos, hogy gyorsan átessek a betegségen, hogy dolgozni tudjak. Úgyhogy kizárólag gyógyászati okokból viszkit tettem a mézes innivalómba.

4. nap: Úgy aludtam éjjel, mint a bunda. A kínai viszki egyértelműen mindenre gyógyír. Ma is iszom egyet.

5. nap: Túl vagyok a megfázáson. Semmiség volt.

7. nap: Túl korai volt. Rettenetesen vagyok. Ez már nem csak nátha. Mindenem fáj, a fejem lüktet, a szemem ég, a torkom összeszűkült. A nátha lement a mellkasomra, és iszonyúan köhögök. Ez influenza, és nem lesz elég egy kis forró méz viszkivel vagy anélkül, hogy jobban legyek. A tünetek levertek délutánra, mint egy gyorsvonat, és ha éjjel nem történik csoda, holnap nem megyek dolgozni. Nemcsak magam miatt, hanem mert nem akarok továbbfertőzni. 

8. nap: Nem megyek be. Szóltam, hogy talán egész héten itthon leszek. A csontjaim is fájnak. Nehéz elképzelni, hogy nemsokára túl lennék ezen. Még az is fáj, ha az ágyból kell kikelni. Párnákra dőlve tévézek, és próbálok nem sokat köhögni, mert az is fáj.

9. nap: A lakásom körül lófráló macska is rosszul van. Nem a szokásos, élénk önmaga, és ha kaját teszek ki, nem eszik. Nem az ő hibája, nekem sincs étvágyam.

10. nap: Még mindig lázam van. Elfogyott a kétdekás viszkisüveg, és nincs erről lemenni egy másikért. Nem is baj, ezek a viszkik nem sokat segítettek.

11. nap: Jobban vagyok, legalábbis fizikailag. Az influenza elmúlt. De szegény macsek megdöglött. Nem tudom, azt kapta-e el, amit én, vagy hogy macskák lehetnek-e influenzásak. Elég nyomorult érzés.

12. nap: Visszaestem. Az influenza megújult erővel támadt újra. Nehezen lélegzem, a felkeléstől és a fürdőszobába kimenéstől már zihálok, és kifáradok. Izzadok, lángolok, szédülök, ráz a hideg. A tévé be van kapcsolva, de nem fogom fel. Ez egy rémálom. Délutánra úgy érzem, fuldoklom. Soha nem voltam ilyen beteg. Csak kis kortyokat tudok lélegezni, és amikor kifújom, a tüdőmnek olyan hangja van, mint amikor egy papírzacskót gyűrnek össze. Ez nincs rendjén, dokihoz kell mennem. De ha hívom a mentőket, fizetnem kell egy csomót. Azt hiszem, nem haldoklom, vagy mégis?  Egy taxiutat nyilván túlélnék. Bemegyek a Csungnan (Zhongnan) Egyetemi Kórházba, ott van egy csomó külföldi orvos. Nem túl racionális, de ilyen lázas állapotban brit dokihoz akarnék menni. A mandarinom elég jó, a taxihívással nem lesz gond. 20 perces út. Amint odaérek, az orvos tüdőgyulladással diagnosztizál. Ezért van ilyen hangja a tüdőmnek. Egy csomó vizsgálatra elküldtek, hat órán át tartott.

13. nap: Tegnap késő este érkeztem haza. Antibiotikumot írt fel az orvos, de nem veszem be őket. Félek, hogy rezisztens leszek, és nem működnek majd, ha igazából beteg leszek. Inkább hagyományos módszerekkel gyógyulnék. Már az is segít, hogy tudom, ez tüdőgyulladás. 25 éves vagyok, jó egészségi állapotban, nem kell aggódnom. Van vietnámi balzsamom is. Olyan, mint a Vick szeroidon. Beleteszek egy kicsit egy tál forró vízbe, törülközővel a fejemen fölé hajolok, és inhalálok. Régimódiban nyomom. És még mindig itt van az antibiotikum, ha kell.

14. nap. Vízforraló. Vietnámi balzsam bele. Törcsi a fejre. Egy órán át inhalálni. Megismételni.

15. nap: Összefolynak a napok.

16. nap: Felhívtam anyámat Ausztráliában. Eddig nem lett volna értelme, csak aggódott volna, és rögtön repülőre akart volna szállni. Az viszont nem úgy megy, csomó idő turistavízumot szerezni. Örülök, hogy hallom a hangját, még ha nem is tudok most többet mint, azt krákogni, hogy „Anya, beteg vagyok”.

17. nap: Kicsit jobban vagyok, de nem akarok túlzottan reménykedni. Jártam már így.

18. nap: A tüdőmnek már nincs olyan hangja, mint egy nyaláb törött vesszőnek.

19. nap: Már jól vagyok ahhoz, hogy kitámolyogjak az ajtón, és szerezzek vietnámi balzsamot. Az orrom kitisztult annyira, hogy érezzem, mit főz a szomszéd, és talán étvágyam is lesz, két hete először.

22. nap: Reméltem, hogy mehetek dolgozni, de nincs ilyen szerencsém. A tüdőgyulladás elmúlt, de úgy fáj mindenem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. A homloküregem katasztrófa, a dobhártyám ki akar durranni. Tudom, hogy nem kéne, de a fülem belsejét vattás pálcikával masszírozom, hátha elmúlik a fájdalom.

24. nap: Halleluja! Asszem, jobban vagyok. Ki gondolta, hogy az influenza ilyen borzalmas tud lenni?

36. nap: Egy haver azt mondta, vásároljak be jól. Úgy néz ki, a kínai hatóságok egy új vírus miatt aggódnak, ami a városban bukkant fel. Kijárási, utazási tilalomról pletykálnak. Tudom, ez mit jelent. Pánikszerű bevásárlást. Fel kell halmoznom a dolgokat, mielőtt mindenki más így tesz.

37. nap: A pletykák valósnak bizonyultak. Mindenkit arra kértek, maradjon otthon. A vírus olyan, mint egy brutál influenza, ami tüdőgyulladást okoz. Nos, ez ismerősen hangzik.

52. nap: A vuhani kórháztól megjött az értesítés, hogy a vuhani koronavírussal voltam fertőzött. Azt hiszem, örülnöm kéne, hogy nem tudom újra elkapni, immunis vagyok már. Azért hordom én is maszkot, mint mindenki más, ha kimegyek a lakásból, különben letartóztathatnak. 

67. nap. Az egész világ tud már a koronavírusról. Talán a halpiacon kaptam el. Az jó kis hely az olcsó kajának, a hétköznapi kínaiak vásárolnak ott, és én is gyakran. Láttam hisztérikus beszámolókat arról, hogy milyen egzotikus állatokat, denevért, meg koalát lehet ott kapni. Én sosem láttam ilyesmit. Az egyetlen furcsa dolog, amit ott láttam, az egész disznó- és báránytetemek eladásra kínálva, fejjel együtt.

(Borítókép: Vásárlók egy vuhani üzletben 2020 februárjában - fotó: Stringer / Getty Images)