Két erős földrengés volt Zágrábban vasárnap

2020.03.22. 06:38 Módosítva: 2020.03.22. 08:37

Erős, a Richter-skála szerint 5,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg vasárnap hajnalban, fél hét előtt néhány perccel a horvát fővárost, derül ki a világ földrengéseit online monitorozó emsc-csem.org oldalról. A honlap szerint a rengés epicentruma a hétszázezres horvát nagyvárostól hét kilométerre északra volt, tíz kilométeres mélységben.

A durva rengést fél órával később újabb követte: hét óra egy perckor egy 5-ös rengést mértek. Újabb fél óra elteltével egy harmadik, 3,7-es erősségű földrengés is volt.

A jutarnjilist.hr cikke szerint Zágráb az első rengésben „nagyjából tíz másodpercig rázkódott”. A lap azt írja, hogy az emberek „pánikba estek az utcákon”. Az újság beszámolója szerint a horvát biztonsági erők evakuálták otthonából Zoran Milanović horvát államfőt.

A helyiek arról számoltak be, hogy a rengésekkel polcok, csillárok, különféle tárgyak estek le lakásaikban, a város több részén megszűnt az áram és a vízellátás is.

Damir Trut, a polgári védelem vezetője a horvát közmédiában azt nyilatkozta, az esetben többen megsérültek, de többségük könnyebben. Viszont van egy összeomlott ház, amelynek romjai alatt többen bennrekedtek. A legfrissebb hírek szerint komolyabban megsérült egy gyerek is, akire egy födém egy része esett.

A belügyminisztérium arra kéri az embereket, hogy hagyják el a lakásaikat, amíg nem kapnak további utasításokat a szeizmológusoktól, viszont a koronavírusra való tekintettel kerüljék a csoportokban való tömörülést, és tartsák egymástól a szükséges távolságot.

A horvát fővárosban és térségében jelentős károkat okozott a rengés. Egyes házak súlyosan megrongálódtak, az utcákon helyenként vastagon álló törmelék látható a fotókon, még a város egyik szimbólumának számító katedrális, a Mária mennybevétele székesegyház épülete is megsérült. Vannak képek, amiken az látszik, hogy hatalmas faldarabok szakadtak le, egyes helyeken parkoló autókat lapítottak össze.

Számos dél-dunántúli olvasónk írt arról, hogy a földrengés hatását még náluk is érezni lehetett. „A 4.-en lakom, elég nagy volt” – írta Zoltán nevű olvasónk Nagykanizsáról. Tibor nevű olvasónk arról számolt be, hogy „Zalaegerszegen is nagyon sokan éreztük. Ágy, szekrény, csillár beleremegett.” Olvasóink szerint többek között Szombathelyen, Keszthelyen, Pakson, Kaposváron is érezni lehetett a rengés hatását. Egy olvasónk Lentiben, egy másik Grazban ébredt arra, hogy mozog alatta az ágy.

gfz2020fskl
Fotó: geofon.gfz-potsdam.de

Az 5,3-as rengés közepesen ritka, évente nagyjából 800-at regisztrálnak 5-6 magnitúdójú földrengésből (4-5 közöttiből évente átlagosan több mint hatezer van, 6-7 közöttiből csak nagyjából száz). Az ilyen rengéseknél a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is keletkezhetnek, írja a Wikipédia.

Térségünkben egyébként Zágráb és környéke a legveszélyeztetettebb földrengések által, Európa és Afrika kőzetlemezei ugyanis itt találkoznak, mondta az Indexnek Timár Gábor, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék vezetője.

Az Adriai-tenger ugyanis tulajdonképpen Afrika meghosszabbítása. A két kontinens kőzetlemezei évente két centimétert közelednek egymáshoz, amelynek következménye a vasárnap reggeli földrengés is.

A  professzor szerint, ha ez „nálunk pattant volna ki”, az az 1956-os  dunaharaszti földrengéshez  hasonló pusztítást végzett volna. Akkor a Richter-skála szerint 5,6 erősségű rengést mértek a térségben.  

Zágrábban  a Richter-skála szerint 5,3-as magnitúdójú földrengés volt, intenzitása, hatása Timár becslése szerint elérte a 8-at a 12 fokozatú intenzitási (Mercalli-) skálán.  Ugyanezen a skálán a horvát határ közeli hazai területeken 4-5-ös intenzitást tapasztalhattunk, mondta a professzor.

Orbán felajánlotta Magyarország segítségét

A károkat és sérüléseket okozó zágrábi földrengés után Orbán Viktor miniszterelnök szolidaritásáról biztosította Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, és felajánlotta Magyarország segítségét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár vasárnap délelőtt.

Levelében Orbán úgy fogalmazott:

sajnálattal értesültem a Horvátországot és annak fővárosát sújtó természeti csapásról. Fontosnak tartom, hogy ezekben az embert próbáló időkben Közép-Európa nemzetei minden lehetséges módon kifejezésre juttassák egymás iránti szolidaritásukat. A magyar emberek nevében szeretném ezúton kifejezni együttérzésemet, és felajánlani Magyarország segítségét.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport