Zoltán
21 °C
36 °C

Metil-alkoholt ittak a koronavírus ellen, 300-an meghaltak miatta Iránban

2020.03.27. 12:15

Erősen mérgező, májkárosító hatásairól ismert a metanolként vagy metil-alkoholként ismert vegyület, amitől az iráni média híradásai szerint már közel 300-an meghaltak, legalább 1000-en (köztük gyerekek is) pedig megbetegedtek. Tették mindezt úgy, hogy az iszlám köztársaságban törvény tiltja az alkoholfogyasztást, ráadásul a valós számok még ennél is magasabbak lehetnek: egy, az iráni egészségügyi minisztériumnak segítséget nyújtó orvos az Associated Pressnek azt mondta pénteken, hogy a halálesetek a 480-at is elérhetik, a megbetegedések pedig a 2800-at is meghaladhatják. 

A metanolról a közösségi médiában terjedt el Iránban, hogy hatásos lehet (nem az!) a koronavírus-fertőzés ellen, az országban ugyanis meglehetősen nagy a bizalmatlanság a vezetők felé, amióta a kormány nem kezelte a megfelelő súllyal a Covid-19-et annak felbukkanásakor.

Más országoknak csak egy problémával, a koronavírus-járvánnyal kell szembenézniük. De nekünk két fronton is harcolnunk kell. [...] Egyszerre kell kikúrálnunk az embereket az alkoholmérgezésből, és küzdenünk a vírus ellen

– nyilatkozta Huszejn Hassanian, az iráni egészségügyi minisztérium tanácsadója. Az iráni közösségi médiában elterjedt üzenetekben az az állítás jelent meg újra és újra egy februári cikkre hivatkozva, hogy egy brit tanár és mások is felgyógyultak a koronavírusból whiskyvel és mézzel, majd valahogy ez keveredett azokkal az üzenetekkel, hogy az alkoholos kézfertőtlenítők is védenek a vírus ellen, és ebből többen tévesen (!) azt a következtetést vonták le, hogy ha magas alkoholtartalmú folyadékot visznek be a szervezetükbe, akkor az elpusztítja a koronavírust a szervezetükben. A metanolfogyasztás Huzisztán és Fársz tartományban emelte meg elsősorban az elhalálozások számát.

Iránban már több mint 32 ezer megbetegedést igazoltak, több mint 2300-an pedig életüket vesztették a betegségben – ezekkel az adatokkal Iránt érinti a legsúlyosabban a koronavírus-járvány az egész közel-keleti régióban. Ráadásul a nemzetközi szakértők attól tartanak, hogy az iráni vezetés esetleg kevesebb igazolt esetet jelent be, mint amennyi a valós szám. Az iráni kormány elrendelte, hogy a metanolgyártók színezzék be mesterséges színezékkel a termékeiket, hogy a lakosság meg tudja különböztetni az etanoltól, amit például fertőtlenítőszerként is használnak.

A koronavírus nagyobb százalékban mérsékelt tüneteket okoz a fertőzötteknél, mint amilyen a láz vagy a köhögés, és körülbelül két-három hét alatt ki lehet jönni belőle, írja az Associated Press. A gyengébb, sérült immunrendszerű személyeknél azonban, mint amilyenek az idősek vagy a krónikus megbetegedésekben szenvedők, sokkal komolyabb következményekkel is járhat.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport