Anita, Kármen
11 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Meredeken emelkedik a koronavírusos esetek száma Törökországban

2020.03.27. 21:45

Meredeken nőtt az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Törökországban pénteken -írja az MTI. Recep Tayyip Erdogan török elnök a késő esti órákban egyebek mellett bejelentette, hogy országa felfüggesztett minden külföldi légijáratot. Ankarai sajtótájékoztatóján Fahrettin Koca egészségügy-miniszter azt közölte, hogy

egy nap alatt 3629-ről 5698-ra nőtt a bizonyítottan fertőzöttek, 75-ről 92-re pedig a halottak száma.

Törökországban az utóbbi három napban - részben az elvégzett koronavírus-tesztek számának növelésével - ugrásszerűen emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, amely csütörtökön 3629, szerdán 2433, kedden pedig még 1872 volt. A hatóságok az elmúlt hetekben összesen csaknem 48 ezer koronavírus-tesztet végeztek el, ebből csak az utóbbi két napban közel 15 ezret.

A török vezetés már jelentősen leszűkítette a közösségi életet, bezártak egyebek mellett az iskolák, a színházak, a mozik, a koncerttermek, a bárok, a kávézók, a vidámparkok és az uszodák. Ezen túlmenően megtiltották a mecsetekben a tömeges imádkozásokat, csaknem 70 országgal leállították a légiközlekedést, valamint felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot. Vasárnappal részleges kijárási tilalom is életbe lépett a 65 év feletti és krónikus betegségtől szenvedő állampolgárok számára.

Erdogan pénteki beszédében arra kérte az ország 83 milliós lakosságát, hogy vonuljon önkéntesen karanténba, és csak bevásárolni menjen el otthonról, lehetőleg kerülve a tömegközlekedést, valamint mindenhol tartva az emberek között az előírt távolságot.

A török elnök azt üzente az állampolgároknak, hogyha nem akarnak szigorúbb intézkedéseket, teljesíteniük kell ezeket a szabályokat.

Erdogan többek között arról is beszélt, hogy a kormányzat a városok közti utazásokat az adott tartomány kormányzójának engedélyéhez kötötték. Közölte továbbá, hogy a tömegközlekedésben az utasok kizárólag egymás mögött ülhetnek, illetve, hogy a kormányzók vezetésével mind a 81 tartományban "pandémiatanácsokat" állítanak fel, amelyek egyrészt a meghozott intézkedések végrehajtását felügyelik, másfelől szükség esetén kiegészítő rendelkezésekről is döntenek. Erdogan azt mondta, ezeknek az intézkedéseknek az időtartama attól függ, az állampolgárok mennyire tartják be őket.

Az északkelet-törökországi Rize tartomány egészségügyi igazgatósága pénteken azt közölte, hogy a fertőzés lehetséges terjedésének megelőzése érdekében karantén alá vették Kendirli községet és négy környező falvat: Yeni Selimiyét, Bestepét, Esentepét és Maltepét. A hatóságok az érintett településeken ellenőrzik a kifelé és a befelé irányuló forgalmat, valamint orvosi vizsgálatnak vetik alá mindazokat, akik jellemző tüneteket mutatnak. A lakosok csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonukat.

Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön jelezte, hogy a "teljes társadalmi elszigetelés" lehetősége is napirendben van, amennyiben a jelenlegi intézkedésekkel nem tudják megfékezni a járványt.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!