Merkel harmadik koronavírustesztje is negatív lett

2020.03.30. 20:38 Módosítva: 2020.03.30. 22:09

Angela Merkel harmadik koronavírustesztje is negatív lett, a német kancellár nem kapta el a fertőzést, írja az MTI a hétfői bejelentés nyomán. A 65 éves politikus ennek ellenére még néhány napig házi karanténban marad, otthonról folytatja a munkát.

A kancellár nyolc napja, március 22-én vonult otthoni karanténba, miután kiderült, hogy találkozott egy fertőzött orvossal, akitől védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen. Merkelen ezután végeztek először tesztet, ami negatív eredményt mutatott, majd március 25-én, múlt szerdán, bejelentették, hogy a második tesztje is negatív lett.

Németországban jelenleg közel 64 ezer igazoltan fertőzött embert tartanak nyilván, és a legfrissebb számadatok szerint eddig 560 ember halt meg a járvány következtében. Hétfőn a kormány bejelentette: a járvány lassításáért elrendelt korlátozásokat továbbra is fenntartják, azt akarják elérni, hogy a jelenlegi négy-öt nap helyett tíznaponta duplázódjon meg a regisztrált fertőzöttek száma.

Az országot az is megrázta, hogy Hessen tartomány pénzügyminisztere, a kereszténydemokrata Thomas Schäfer a hétvégén vonat elé vetette magát és meghalt – a tartományi kormányfő szerint vélhetően azért, mert súlyos aggodalmak gyötörték, hogy nem tud helytállni a járvány elleni küzdelemben.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!



  • Hírek
  • Bankszámla