Fülöp, Evelin
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Furcsa érzés, hogy Amerika most nem az a hely, ahol mindenki biztonságban van

IMG 1647
2020.03.31. 14:26

Egy hónap alatt az Egyesült Államok vált a koronavírus első számú gócpontjává, több mint 150 ezer regisztrált fertőzöttjével már Kínát és Olaszországot is messze megelőzi. A legelső és eddig legnagyobb gócok a globalizáció ideggócainak számító parti államok; Kalifornia, Washington, illetve a túloldalon New York. Azonban Kínával ellentétben a koronavírus az USA minden régiójába be tudott hatolni, a tagállamok kormányzói sorra hirdettek rendkívüli állapotot, a helyzet pedig van, ahol jobban, van, ahol kevésbé, de mára minden amerikai életkereteit meghatározza.

A tapasztalatokról, a számunkra is ismerős és az „ilyen is csak Amerikában lehet” jellegű benyomásokról négy, az Egyesült Államok különböző részén élő magyar mesélt az Indexnek. Az is közös bennük, hogy mindannyian olyan államban élnek, melyben több ezer (New York esetében több tízezer) koronavírus-fertőzöttet tartanak számon.

  • Szász Barna, az Index videósa, aki hosszú évek óta dolgozik San Franciscóban egy filmes ösztöndíjjal, és elmondása szerint a helyi Népszínház utca és a Palotanegyed határán lakik három lakótársával, „ami most, hogy éjjel-nappal össze vagyunk zárva, különösen soknak tűnik”.
  • Tamás, aki feleségével és kétéves gyerekével egy Colorado állambeli hatvanezres kisvárosban, Broomfieldben lakik. Parkokkal teli környéken fekvő háromszobás kertes házuk, „az elővárosi amerikai álom, háttérben a Sziklás-hegységgel”.
  • Péter feleségével együtt egy kisebb lakásban lakik a New York-i Greenpointban, ami Brooklyn egyik felkapottabb környéke.
  • Gyula, aki feleségével és három, már gimnazista, illetve egyetemista korú lányával Bostontól nem messze él egy többnyire erdővel körülvett 10 ezres kisvárosban található családi házban.

A merítés annyiban pozitívan torzít, hogy mind a négyen tudják otthonról is végezni a munkájukat, és egyikük sem került megélhetési válságba (miközben Amerikában sosem látott rekordokat döngetnek a munkanélküliségi adatok). Ez a tény azért – ismerve az USA hézagos szociális ellátórendszerét – alapvetően megalapozza a közérzetet.

Leginkább Barna érezhette magát fenyegetve, mivel a filmgyártás számára azonnali katasztrófát jelentett a koronavírus; a kijárási tilalom miatt elmaradnak a forgatások, ami azután az összes többi munkálatra is kihat. Barna szerencséjére épp végzett egy nagyobb projekt leforgatásával, és azt most otthon tudja vágni. Sőt, kapott egy igazi koronavírus-specifikus feladatot is:

egy alapítvány díjkiosztó gáláját egy flancos bál helyett online videóban tartják meg, és azt segítek [skype- és videós instrukciókkal] rendezni és vágni.

A hírek csak fokozzák a rideg valóságot

Azonban az izoláció (melynek fegyelmezett betartásáról az összes interjúalany beszámol) az egzisztenciális stabilitás ellenére ott sem feltétlenül kellemes. Ez egyfelől a fenyegetés kézzelfogható mivoltának tudható be, a nagyvárosokban mindenkinek van ismerőse, aki megfertőződhetett, de kevés a bizonyosság. Ahogy Péter megjegyezte, ők nem aggódnak, „orvos barátunk szerint valószínű, hogy [köhögős-lázas tüneteket mutató felesége negatív tesztje ellenére] már mindketten elkaptuk, és túl is vagyunk rajta (én tünetmentesen), ugyanis a teszt kb. 60 százalékig pontos”.

A fenyegetés miatt ráadásul jobban előtérbe kerülnek a profitorientált amerikai egészségügy visszásságai is. Barna egyik ismerőse,

egy 30 éves, nagyon belevaló lány azt mondta, hogy, amikor lázasan feküdt otthon, és alig kapott levegőt, a telefonon az orvos pedig kimerülten és közömbösen reagált, és nem küldött semmilyen segítséget, akkor egyrészt halálfélelme volt, másrészt leesett neki, hogy most nem számíthat úgy az ellátórendszerre, mint ahogy megszokta. Ha ez sok emberrel így lesz, akkor az elég sok (akár jó biztosítással rendelkező) amerikai számára egy új tapasztalás lesz.

Tamásék leginkább amiatt szoronganak, hogy ha velük bármi történik, akkor a legközelebbi családtag is több ezer kilométerre él, és észrevette magán, hogy többször beszél a magyarországi rokonokkal, ismerősökkel is.

A többi interjúalanynál egy generációval idősebb Gyula azon túl, hogy le kellett mondania legidősebb lánya egyetemi ballagási ünnepségét a repülőjegy- és szállásfoglalásokkal együtt, vegyes érzésekről számol be. A tény, hogy az ötfős családból négyen együtt vannak (a tanév online abszolválását követően a család Észak-Karolinában tanuló ötödik tagja is csatlakozik hozzájuk) „családi kötődés szempontjából mindenképpen jó, de talán nem egy járványnak kéne ezt köszönnünk”.

Az egész napos házba zártság, a barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel való személyes érintkezés, találkozás hiánya három hét után kezd el begyűrűzni, és csak a napi egyszeri-kétszeri kimozdulás enyhít rajta, amikor boltba vagy futni megyünk. A hírek csak fokozzák a rideg valóságot és a szorongást, amit így a családunk próbál együtt túlélni.

A válsághangulat San Franciscóban leginkább a szegényebb negyedben látszik, ahol Barna megdöbbenve látta, sok üzlet nemcsak simán bezárt, de bedeszkázták az ablakokat, aminek „elég világvége-hangulata van”. Ő egyébként nemcsak Magyarországon maradt szüleiért aggódik,

de furcsa érzés, főleg Kelet-Európából jőve, hogy Amerika most nem az a hely, ahol egy válságot a legnagyobb erőforrásokkal kezelnek, és mindenki biztonságban van, hanem az ellenkezője igaz.

De a kilátások miatti szorongás és a bezártság miatti kellemetlenségeken túl azért senki nem írja le szörnyű élményként az otthonlétet. Péter – aki amúgy fájlalja a falmászó klubjának bezárását – a zöldellő brooklyni parkokban, kellő távolságot tartva találkozni is tudott egy-két barátjával, Tamásék is „a szép parkos környéken” sétálnak, ahol rajtuk kívül alig járnak, „csak a környékbeli gyerekek bicikliznek ezerrel mindenfelé”. Sőt, Barna egyenesen arról számolt be, hogy a kijárási tilalom óta volt online táncos buliban, brunchon, szimultán netflixes mozizásban; e-randizott, és

még egy koppenhágai dokumentumfilm-fesztivál pitch fórumán [forgatókönyv-prezentációján – TG] is részt vehettem, ahova a koronavírus nélkül sosem jutottam volna el.

Autós konvojjal érkeznek családlátogatásra a tanárok

Arról mindenki beszámolt, hogy a járvány hírére megmozdult az ország, és a civil segítségnyújtás számos formájával lehet találkozni. Barna elmesélte, hogy

Mondtuk a szomszéd néninek, szívesen segítünk neki bevásárolni, mire azt mondta, hogy be kell állnunk a sorba, mert már nagyon sokan felajánlották neki. Ez nagyon jellemző.

Tamás is azt mondja, hogy „megy a bátorítás, pedig ez már itt 50 százalékban republikánus környék, hatalmas pick-upok és amerikai zászló mindenhol az alap”. (Sok felmérés mutatta ki, hogy kezdetben a republikánus szimpatizánsok Trump és a Fox News hatására sokkal kevésbé vették komolyan a koronavírust.) Gyula pedig azt tapasztalta, hogy

az iskola tanárai kocsiba ülnek, és konvojban a diákjaik háza előtt lassan elvonulnak lehúzott ablakokkal, dudálva és integetve, így próbálják kimutatni szolidaritásukat.

Nagy általánosságban mindenki elégedett a tagállami kormányzók és az önkormányzatok helyi válságkezelő lépéseivel, Gyula megemlítette, hogy a megfelelő kapacitással és infrastruktúrával rendelkező kisebb cégek átállnak maszkok gyártására, melyeket ingyen adnak oda a helyi egészségügyi intézményeknek. 

Massachusettsben a Gyula és családja által látogatott egyházközösség – a délebben felbukkanó hajmeresztő gyakorlattal szemben – is alkalmazkodott a járványhoz, és felköltözött a netre. A legtöbb templomban vasárnap csak a pap/plébános és a zongorista vagy orgonista van jelen, a szertartást pedig a héten előre felveszik. „Nyilván más a légkör, de mégis több, mint a semmi.” A perselyezést is sok helyen már heti rendszerességű utalásokkal vagy paypalos fizetéssel oldják meg.

A fegyverhalmozás semmivel nem parább, mint eddig. Vagyis rohadtul para

Az Egyesült Államokban is hasonlóképp reagáltak a járvánnyal kapcsolatos első, sokkoló intézkedésekre: kifosztották a boltokat.

Azonban ahogy Péter elmondja, ebből a rohamból New Yorkban már csak annyi maradt, hogy „wc-papírból nincs teljes termékskála, de valami mindig van”. Gyula Massachusettsben is azt tapasztalja, hogy csak néha fogynak el a mirelit és tartós élelmiszerek, de ezt azonnal próbálják pótolni. Coloradóban viszont már „tojás, hús, fagyasztott zöldség vagy zsebkendő nincs sehol, rendelni se lehet”, de Tamás észrevette, hogy a helyi éttermek átálltak az olyan pakkok kiszállítására, mint például 15 tojás, 2 font (90 deka) csirkemell és 3 csomag vécépapír. Barna azt is észrevette, hogy rengeteg palackozott vizet is visznek „ez sajnos valamiért nagyon benne van az amerikaiakban”, de San Franciscóban a három hete látott üres polcok nagyon hamar feltöltődtek, amit arra vezet vissza, hogy most már egyszerre kevesebben lehetnek bent a boltban (ő nagyjából 15-30 percet szokott sorban állni a bejutásért), másrészt a legtöbb helyen korlátozzák, hogy egy-egy termékből mennyit lehet venni.

A vásárlási lázat több helyen egy adott boltfajta bezárásának híre váltotta ki: Colorado központjában, Denverben például megpróbálták bezárni az (arrafelé legális) marihuána- és alkoholboltokat, de Tamás szerint „30 percen belül sorok kígyóztak előttük, és vittek mindent, ahogy bírtak. Gyorsan vissza is vonták az intézkedést.”

Amerikában komoly fogyasztási tétel a lőfegyver is, melyekből ugyanúgy bespájzoltak az alapból is összesen 300 milliós készleten ülő amerikaiak, mint tésztából vagy rizsből (sok államban „alapvető árucikk”-nek is minősítették). A nyilatkozó magyaroktól távol áll a fegyverkezés (Péter rámutatott, hogy New Yorkban például a fegyvertartás szabályai rettentően szigorúak), és nem is laknak igazán zűrös környéken, vagy olyan régióban, ahol a fegyverviselés hozzátartozik a helyi tradíciókhoz. Tamás megfigyelése szerint

a fegyverhalmozás őszintén szólva semmivel nem parább, mint eddig, vagyis rohadtul para.

Még a republikánusokon is látni egyfajta zavarodottságot

Annak ellenére, hogy a járvány begyűrűzése a Kínával, meg úgy általában a világ minden részével szoros kapcsolatban álló Egyesült Államokba borítékolható volt, ádáz politikai viták folynak arról, mennyiben felelős a szövetségi kormányzat a jelenlegi, példátlanul súlyos egészségügyi helyzetért. Donald Trump járványban betöltött szerepe mindenhol téma. Barna megfigyelte, hogy

még a republikánus diákismerőseimen is egyfajta zavarodottságot látni.

Gyula szerint azonban a kormányzat a kezdeti, végzetes bizonytalankodás után összeszedte magát, és most már „úgy 90 százalékban őszinte és átfogó a tömegtájékoztatás tagállami és szövetségi szinten is”. Ennek oka az, hogy

a Trump-kabinet talán csak mostanra jutott el oda, hogy beismerje: ez a járvány súlyosabb társadalmi, egészségügyi és gazdasági következményekkel jár, mint amit bárki az életében valaha is megtapasztalhatott volna az Egyesült Államokban.

(Borítókép: Péter fotója Brooklyn egyik parkjáról.)