Fülöp, Evelin
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Terrorizmus gyanújával emeltek vádat egy férfi ellen Missouriban, mert ráköhögött másokra

2020.04.02. 05:45

Missouri amerikai államban terrorizmus gyanújával vádat emeltek egy férfi ellen, mert egy boltban szándékosan ráköhögött másokra - jelentette szerdán a St. Louis Post-Dispatch című helyi lap.

A 33 éves John Swaller a Missouri keleti részén fekvő Cuba nevű városkában bement a helyi boltba, a hűtőpultra ráírta, hogy Covid-19 (a koronavírus miatti betegség), és szándékosan ráköhögött néhány vásárlóra, írja az MTI.

Az egyik eladó azonnal rendőrt hívott. Elmondása szerint a férfi a hűtőpultra többször rá is lehelt.

Az eset kedden este történt. A rendőrség védőruhában érkezett, a férfit őrizetbe vette, aki 25 ezer dollár óvadék ellenében védekezhet szabadlábon. Szerdán emeltek ellene vádat terrorcselekmény gyanújával.

Doug Shelton, Cuba rendőrfőnöke azt mondta a helyi lapnak, hogy még nem tudja, Swaller fertőzött-e az új típusú koronavírussal. A boltot lezárták és azonnal fertőtlenítették.

Nem ez az első eset az Egyesült Államokban, hogy valakit bíróság elé állítanak a járvánnyal összefüggésben. Pennsylvaniában azért tartóztattak el egy nőt, mert 35 ezer dollár értékű árucikkre köhögött rá egy élelmiszerboltban. A virginiai Purcellville-ben a rendőrség ugyanezen okból vette őrizetbe tizenévesek egy csoportját.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!