Hella
10 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Hiába a távolságtartásra, otthonmaradásra vonatkozó rendelkezések, Mexikóban nem csökkentek az erőszakos bűncselekmények

2020.04.04. 07:10

Mexikóban nem csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az új típusú koronavírus járványa miatt bevezetett intézkedések, a távolságtartásra és az otthonmaradásra való felszólítások ellenére sem - közölte Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök pénteki sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

A március végén bevezetett korlátozó intézkedésektől azt remélték, hogy a koronavírus terjedésének fékezése mellett jelentősen csökken majd a bűnözés is a krónikusan erőszak sújtotta országban. A statisztikai adatok ezt azonban nem igazolták vissza. Márciusban 2585 gyilkosságot követtek el, ez rekordnak számít.

López Obrador az egymással rivalizáló bandákat hibáztatta a továbbra is magas gyilkossági ráta miatt. "Továbbra is területekért, meg egymással is harcolnak" - mondta.

Mindemellett nem figyelhető meg - mint azt egyesek előzetesen felvetették - , hogy növekedett volna a családon belüli erőszak, miközben az embereknek vészterhes időben otthon kell maradniuk - tette hozzá.

Egy ipari egyesület vezetője emellett felvetette, hogy részben a járvány idején keletkező áruhiány miatt másfélszeresére növekedhet az autópályákon a teherszállítmányok eltérítése. "Attól tartunk, a következő hónapokban az ország gazdaságának lassulásával növekedni fog az olyan olcsó létszükségleti cikkek iránti kereslet, mint a készételek, gyógyszerek, tisztálkodási szerek, cipők és ruházat" - mondta Victor Manuel Presichi. "Pontosan itt lép a képbe a feketepiac, ahol a lopott árukat értékesítik" - tette hozzá.

Mexikóban már most elkövettek néhány tömeges lopást. A tolvajok nagyobb csoportokban rohamoztak meg üzleteket. Az ország egyes részein, így a déli Guerrero államban is ezért rendőrök járőrőznek az üzletek előtt, hogy elejét vegyék a fosztogatásoknak. A kormány 16 évig terjedő börtönnel fenyegette meg a fosztogatókat.

Mexikóban a koronavírus miatt viszonylag enyhe korlátozásokat vezettek be. Az ötven főnél nagyobb gyülekezeteket betiltották, egyes köztereket, köztük a strandokat bezáratták, de nem rendeltek el kijárási korlátozásokat, az éttermek, üzletek nyitva tartanak, és a repülőterek továbbra is üzemelnek.

A latin-amerikai államban eddig 1688 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A betegségben 60-an hunytak el.

Hondurasban tömegsírokat jelölnek ki

Juan Orlando Hernández hondurasi elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak arra az esetre, ha nagyon megnőne a gyorsan terjedő koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, írja az MTI.

Hondurasban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatásra. Hernández elnök kormánya mindemellett figyelmeztetett, hogy még csak a járvány kezdetén állnak, és nehéz idők elébe néznek.

"A helyi önkormányzatoknak tömegsíroknak alkalmas földterületeket kell kijelölniük arra az esetre, ha tömeges temetésekre lesz szükség, mert a holttestek száma meghaladja a rendelkezésre álló kapacitásokat" - áll a közleményben, amelyet a hondurasi országos kataszrófavédelmi hatóság adott ki.

A Reuters hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a szegény latin-amerikai ország nagyvárosaiban nem tartják be a kijárási korlátozásokat, sem a társadalmi elkülönülésre vonatkozó szabályokat.

Hondurasban eddig 222 koronavírusos esetet regisztráltak, 15 ember hunyt el.

Jair Bolsonaro brazil elnök eleget téve az evangéliumi keresztények kérésének, nemzeti böjt- és imanapot hirdetett vasárnapra, hogy megszabadítsa Brazíliát a pandémiától, írja az MTI.

Brazíliában Jair Bolsonaro evangéliumi keresztény papokkal találkozott elnöki rezidenciája előtt pénteken. Ezek a felekezetek számítanak a járványügyi helyzet kezelése miatt heves bírálatok kereszttüzébe került jobboldali elnök egyik legfőbb támogatói bázisának. "A lelkipásztorokkal és vallási vezetőkkel közösen böjtnapra szólítjuk a brazilokat, hogy Brazília mihamarább megszabadulhasson ettől a gonosztól" - hangsúlyozta az elnök a Jovem Pan helyi rádió műsorában a találkozót követően.

A brazil rádiónak adott interjúban ismét bírálta a járvány megfékezése céljából bevezetett, a közösségi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket, a kereskedelem újraindítását szorgalmazta, és bírálta Luiz Henrique Mandetta egészségügyi minisztert, akiből szerinte hiányzik az alázat a válság kezeléséhez.

Két közvélemény-kutatás szerint a brazilok jelentős többsége helyteleníti, hogy Bolsonaro igyekszik jelentéktelennek feltüntetni a járványt, és nem nyújt elegendő támogatást az általa pellengérre állított kormányzóknak és egészségügyi tisztségviselőknek.

A legfrissebb adatok szerint Brazíliában 9164 regisztrált fertőzött van, és 363-an haltak bele a kórba.

Panamában a helyi egészségügyi minisztérium beszámolója szerint 198-cal 1673-ra gyarapodott 24 óra alatt a fertőzöttek száma. A közép-amerikai országban 41 ember életét követelte már a járvány.