Az emberek 60 százaléka koronavírusos egy túrahajón, amely nem kap engedélyt a kikötésre

A 132 utasból és a 85 fős személyzetből eddig 128 embernél mutatták ki a koronavírust a Greg Mortimer nevű hajón, közölte az üzemeltető ausztrál cég. Ez az összes ember 60 százaléka.
A hajó az Antarktiszra és a Dél-Georgia nevű szigetre ment volna egy „Shackleton nyomában” nevű túra keretében, március 15-én indult egy argentin kikötőből, de az utasok koronavírusos tüneteket kezdtek mutatni, úgyhogy a hajó letért a tervezett útvonalról, és március 27-e óta Uruguay partjainál áll, miután a dél-amerikai ország nem engedi kikötni, írja a Guardian.
A hajó orvosa is megbetegedett, nem tudja ellátni a munkáját.
Karina Rando, a hajóra vezényelt 21 uruguayi orvos egyike úgy fogalmazott, hogy „egy olyan hajót találtunk, amin szinte mindenki fertőzött”. A többségük egyébként egyelőre tünetmentes, de hat embert már el kellett szállítani egy uruguayi kórházba. Sok utas 70 év feletti, van köztük szív- és tüdőbeteg is, náluk nagy a veszélye, hogy egyik nap jól vannak, a következő nap pedig súlyosan megbetegszenek.
A hajón lévők többsége ausztrál, de van köztük új-zélandi, amerikai és brit állampolgár is. Az ausztrálokat és az új-zélandiakat csütörtökön hazareptetik Melbourne-be egy mentőakció keretében, a többieknek még várniuk kell.
Szombaton az uruguayi haditengerészet posztolt egy rövid videót, melyen az látható, hogy egy kétoldali tüdőgyulladással küzdő brit nőt átvisznek a katonai hajóra, hogy kórházba szállítsák.
🔴AHORA: Tercer pasajera británica con síntomas de COVID-19 es embarcada en Lancha “Isla de Flores” ⚓️🇺🇾 pic.twitter.com/Rzgl5Q3Xbo
— Armada Uruguay (@Armada_Uruguay) April 4, 2020
(Borítókép: Pablo Porciuncula / AFP)