Mihály
2 °C
16 °C

Csökkent az új áldozatok száma, lassulni látszik a járvány Spanyolországban

2020.04.13. 12:16 Módosítva: 2020.04.13. 14:17

24 óra alatt 517 halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak Spanyolországban, jelentette be a spanyol egészségügyi minisztérium az El País szerint. Vasárnap 619, szombaton 510 áldozatról számoltak be, eddig összesen 17 489-en haltak meg a betegség következtében.

Az összes igazolt fertőzött száma 169 496-ra nőtt 3477 új esettel (vasárnap 4167, szombaton 4830 új fertőzöttet regisztráltak). A spanyol egészségügyi hatóságok kiemelték, hogy

az összes fertőzött száma 2 százalékkal, az áldozatoké 3 százalékkal nőtt az egy nappal korábbi adataikhoz képest.

Ez a járvány lassulására utal. A spanyol egészségügyi hatóságok napokkal ezelőtt arról beszéltek, hogy a múlt hét elején 4 százalék körül nőtt az összes regisztrált eset száma, míg egy héttel korábban ez még átlagosan 7 százalék volt. A minisztérium korábbi közlése szerint Spanyolországban naponta 15-20 ezer közötti koronavírustesztet végeznek.

Viszont mérséklődött a gyógyultak számának növekedése az elmúlt napokhoz viszonyítva, hétfőn 2336, vasárnap 3282, szombaton 3441 felépült páciensről számolt be az egészségügyi minisztérium. Eddig 64 727-en gyógyultak meg.

Közben Spanyolországban hétfőtől elkezdenek visszatérni a munkába egyes ágazatokban, például az autó- vagy az építőiparban dolgozók, miután a spanyol kormány két hétre felfüggesztette ezen szektorok működését, hogy így csökkentse az emberek közötti érintkezést és a vírus terjedését. Ezekben az ágazatokban az otthoni munkavégzés nem lehetséges. 

Spanyolország 17 tartományából nyolc kivételével a húsvéthétfő munkanap.

Az MTI szerint a kabinet közzétett egy gyakorlati útmutatót a fertőzés kockázatának mérséklésére a munkavállalók és a munkáltatók számára, amelyben egyebek mellett javasolja a fokozatos ki- és beléptetést a munkahelyeken, illetve a tömegközlekedés helyett az egyéni közlekedés előnyben részesítését a munkába járáshoz.

A kormány nem teszi kötelezővé a szájmaszk viselését a közterületeken, viszont javasolja a tömegközlekedési eszközökön, ezért a hatóságok hétfőtől maszkokat osztanak az metrón, a vasúton és az autóbuszokon utazóknak. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint

10 millió szájmaszkot biztosítanak erre a célra.

Itt írtunk arról, hogy péntekig hogyan alakult a napi új fertőzöttek, a halálos áldozatok és az aktív esetek száma több nyugat-európai országban, köztük Spanyolországban.