Belehalt a koronavírusba egy amerikai repülőgép-hordozó matróza

2020.04.13. 15:26

A koronavírus áldozata lett az amerikait Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón szolgálatot teljesítő egyik matróz, írja a CNN az amerikai haditengerészet közleménye alapján. A matróz még április 10-én, pénteken került az intenzívre Guamban, majd hétfőn vesztette életét – ő a hadihajón szolgáló első áldozat, akinek halálát a koronavírus okozta.

További négy matróz került kórházba a járvány miatt, olvasható a haditengerészet az hajó kapcsán kiadott második közleményében, amely részletezi, hogy mind a négyen jól vannak, nem szorulnak sem lélegeztetőgépre, sem intenzív ellátásra.

A vasárnapi közlés szerint a repülőgép-hordozón legalább 585 matróz kapta el a koronavírust, derült ki, miután a legénység 92%-át tesztelték. 3673 tengerész tesztje negatív lett, a legénység 3696 tagját már partra tették vasárnap.

A Guamnál állomásozó repülőgép-hordozó ügye miatt a héten lemondani kényszerült Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára, miután hatalmas visszhangot váltott ki, hogy felmentette a hadihajó parancsnokát, Brett Crozier kapitányt és „ostobának” nevezte őt, amiért a sorozatos megbetegedések miatt drámai hangú levélben kért segítséget a Theodore Roosevelt legénységének kimenekítéséhez. Crozier "határozott cselekvést" sürgetett, és azt kérte a Pentagontól, hogy a repülőgép-hordozó ötezres legénységéből négyezer embert evakuáljanak, mert többnél diagnosztizálták az új típusú koronavírust.

A Theodore Roosevelt után egy másik, francia repülőgép-hordozón is megjelent a vírus: a Charles de Gaulle nevű hadihajón már legalább ötven fertőzött van.