Gizella
9 °C
14 °C

Dél-Korea az első ország, ahol választást tartottak a koronavírus terjedése óta

2020.04.15. 14:51

Abszolút többséget szerezhet a szerdai parlamenti választásokon Mun Dzsein dél-koreai elnök pártja és szövetségese, a Platform Párt három nagyobb helyi tévécsatorna rögtönzött közvélemény-kutatása szerint. 

A KBS közszolgálat tévécsatorna felmérése szerint Mun Dzsein Demokrata Pártja és koalíciós partnere 155-178 helyre, az MBC szerint ugyanők 153-170 helyre, az SBS szerint pedig 154-177 helyre számíthatnak a 300 fős, egykamarás parlamentben, míg a legnagyobb konzervatív ellenzéki párt, az Egységes Jövő és szövetségese 107-130 (KBS)/ 116-133 (MBC) / 107-131 (SBS) mandátumot kaphat. 

A koronavírus-fertőzés terjedése óta ez volt az első országos választás, eredménye néhány órán belül várható. A választópolgárok maszkban és egymástól megfelelő távolságot tartva vonultak az urnákhoz. A kormány a bírálatok ellenére ragaszkodott a voksolás megtartásához. 

Az egymástól egyméteres távolságot tartó emberek testhőmérsékletét maszkos szavazóbiztosok mérték, és a lázas, illetve maszkot nem viselő embereket külön helyiségbe terelték szavazni, amelyet utána fertőtlenítettek. A választópolgárok kézfertőtlenítőt és eldobható gumikesztyűket kaptak a voksoláshoz.

Még a karanténban lévők is szavazhattak: az enyhébb tünetekkel rendelkezőknek külön idősávot biztosítottak, míg a súlyosabb állapotban lévők levélben adhatták le voksaikat.

A közelmúltban végzett felmérések szerint egyre nő Mun és liberális pártjának támogatottsága, és a helyiek egyetértenek a kormány szigorú járványügyi intézkedéseivel. Szerdán annak ellenére hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt, hogy a választóknak pénteken és szombaton már lehetőségük volt leadni voksaikat. Dél-Koreában 10 591-en fertőződtek meg a koronavírussal, és 225-en haltak meg a Covid-19-ben, írja az MTI.