Erik, Alexandra
8 °C
18 °C

Franciaország enyhíti az idősotthonok látogatására vonatkozó korlátozást

2020.04.20. 12:24

Franciaországban a fertőzés terjedésének visszaszorítása, és a különösen veszélyeztetett réteg életének óvása érdekében március közepén betiltották az idősotthonok látogatását, majd március végén, amikor a vírus terjedése felgyorsult az országban, Oliviér Veran egészségügyi miniszter tovább húzta a korlátokat azzal, hogy azt javasolta az intézményeknek: a lakók lehetőleg a szobájukból se mozduljanak ki. 

Az országban eddig közel húszezren veszítették el az életüket koronavírus-fertőzés miatt, közöttük nagy számban voltak olyanok, akik idősotthonokban éltek. Az elmúlt napokban azonban több országban is úgy határoztak, lazítanak a szabályokon, hogy enyhítsék a lakók és a családtagok küzdelmeit: így határozott Belgium, Nagy-Britannia és Franciaország is, miközben Franciaországban a betegség miatt elhunytak jelentős, körülbelül negyven százaléka idősotthonokból került ki. 

Hétfőtől Franciaországban két családtag is meglátogathatja egyszerre az idősotthonban élő hozzátartozóját abban az esetben, ha rendelkezésre áll a megfelelő védőeszköz a találkozóhoz. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azzal indokolta az enyhítést, hogy lehetőséget kell biztosítani a hozzátartozóknak arra, hogy elbúcsúzhassanak haldokló szeretteiktől.

Az Associated Press News azt írja, hogy Berlinben napi egy lá togatót fogadhatnak az idősotthonok lakói napi egy órában, az Egyesült Államokban pedig, ahogy Magyarországon is, továbbra is tilos látogatókat fogadni – az államokban azonban különleges esetekben, például egy haldokló esetében, speciális felszerelésben beengednek családtagokat, elköszönni.