Paszkál
10 °C
15 °C

Márciusi szinten a napi áldozatok száma a spanyoloknál és a briteknél is

2020.04.26. 17:58

Spanyolországban és Nagy-Britanniában is több héttel ezelőtti, márciusi szintre esett vissza a koronavírus napi áldozatainak száma: a spanyoloknál öt hét után először ment 300 alá a 24 óra alatt meghaltak száma, míg a briteknél regisztrált 413 új halott szintén március vége óta nem látott alacsony mutató.

Vasárnap újabb 413 koronavírusos beteg halálát jelentették be a brit hatóságok, ami március vége óta a legalacsonyabb szám egy nap alatt. Az országban eddig 20 732 áldozatot követelt a járvány, ami több mint 150 ezer embert fertőzött meg.

Nagy-Britannia mostanra 50 ezer fölé növelte a napi tesztelési kapacitást, és a csökkenő esetszámoknak köszönhetően a fertőzöttek azonosítása utáni kontaktkutatást is hatékonyabbá tudták tenni, derült ki a vasárnapi kormányzati tájékoztatón.

Azt is közölték, hogy hétfőn újra munkába áll a koronavírus-betegségen áteső, rövid ideig az intenzíven is ápolt miniszterelnök, Boris Johnson. A konzervatív párti kormányfő hétfői visszatérését – amelyet a brit sajtó egy ideje már valószínűsített – Dominic Raab külügyminiszter erősítette meg a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában, írja az MTI.

Jelentősen javult a helyzet Spanyolországban

A spanyol egészségügyi minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint szombat óta 288-an haltak meg az országban a koronavírus-járvány miatt, ez 90-nel kevesebb, mint a szombati, és 79-cel kevesebb, mint a pénteki adat. A tárca közlése alapján eddig 23 190 ember halt meg az országban a járvány miatt.

A járvány terjedésének lassulását mutatja ugyanakkor, hogy a napi gyógyult esetek száma napok óta stabilan háromezer fölött van, a vasárnapi 3024 gyógyulttal már 98 732 korábbi beteg épült fel. Mivel vasárnapra csak 1729 új esetet regisztráltak, így csökkent az aktív esetszám is.

Eltűnt majdnem 18 ezer eset

Ugyanakkor módszerváltást jelentett be a minisztérium.  Közölték, hogy a  továbbiakban csak a legmegbízhatóbbnak tartott, orr- és garatváladékból vett minta felhasználásával készített PCR-tesztek eredményét veszik figyelembe, és mivel a szombaton közölt 223 759 igazolt fertőzött között volt olyan is, akinél szerológiai vizsgálattal azonosították a fertőzés korábbi jelenlétét, ezeket pedig nem tekinthetik új esetnek (hiszen már átestek a betegségen), így 207 634-re korrigálták az új esetek számát (a vasárnapi 1729 esettel együtt).

A hatóságok azt is közölték, hogy amennyiben a járvány terjedése a mostani ütemben lassul tovább, újabb enyhítések következhetnek azok után, hogy az első enyhítésként vasárnap hat hét után először kimehettek az utcára a 14 év alatti gyerekek. Pedro Sánchez miniszterelnök szombat esti sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy május másodikától mindenki újra kimehet a szabadba sétálni és sportolni, ugyanis 43 napja csak a munkába járás, bevásárlás, kutyasétáltatás miatt lehet az utcán tartózkodni. A kormány kedden, április 28-án tárgyal majd a további lazítások lehetőségéről, írja az MTI.

Lassul a járvány a Benelux államokban is

Vasárnap Belgium, Luxemburg és Hollandia is a járvány terjedésének lassulásáról számolt be.

Belgiumban a héten tartós csökkenést tapasztaltak a napi új esetszámban, ami a heti átlagot nézve 1000 alatt maradt naponta – vasárnapra 809 új esetet regisztráltak. A fertőzöttek száma ugyanakkor 46 134-re, az áldozatoké 7094-re emelkedett.

Noha a betegség terjedését jelző görbe továbbra is emelkedik, a belga kormány pénteken, éjszakába nyúló tanácskozását követően a boltbezárásokkal és a szabad kijárás korlátozásával járó intézkedések fokozatos feloldásáról tájékoztatott.

A bejelentés szerint május 4-én a kevés személyes kontaktust igénylő munkahelyeken megindulhat a munka, május 18-tól szigorú szabályok mellett kinyithatnak a kereskedések, végül pedig az oktatási intézmények is folyamatosan, csökkentett létszámú osztályokkal újra megnyithatják kapuikat. Az éttermek, bárok és egyéb vendéglátóipari egységek várhatóan csak júniustól látogathatók, a védőmaszk viselése azonban hétfőtől kötelező a tömegközlekedési eszközökön.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) szintén a járvány további lassulásáról adott hírt. A vasárnap délután közzétett adatok szerint az elmúlt napban 655 embernél lett pozitív a teszt eredménye, így 37 845-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, 66 új áldozattal pedig 4475-re nőtt a halottak száma. Hosszú idő után, ezer alá, 963-ra csökkent az intenzív ellátásban részesített beteg száma.

Luxemburgban több mint egy hete laposodik a járványgörbe, míg korábban naponta mintegy 3-5 százalékkal voltak többen az új regisztrált fertőzöttek, addig az elmúlt nyolc napban az átlagos növekedés 1 százalék alatt van. Szombatról vasárnapra 16 új esetet regisztráltak, a halottak száma pedig nem változott.