Ferenc
10 °C
29 °C

Százéves koronavírus-fertőzött gyógyult meg Varsóban

2020.04.27. 21:35

Egy százéves lengyel férfi gyógyult fel a Covid-19 betegségből – közölte hétfőn a koronavírus-járvány idejére fertőzőkórházzá átalakított varsói katonai kórház az MTI szerint.

A kórház egyik munkatársa a Twitteren a százéves gyógyult férfi, Stanislaw Bigos szájmaszkos fényképét is közölte, és azt írta: az idős férfi a második világháború idején partizán volt, majd tűzoltóként dolgozott.

A koronavírus-járvány március eleji kitörése óta a nagyjából 38 millió lakosú Lengyelországban majdnem 2500 beteg gyógyult meg. Az egészségügyi tárca eddig több, 90 évnél idősebb ember felgyógyulásáról is beszámolt.

Nem a varsói férfi az első százéves gyógyultja a járványnak, korábban egy ugyanennyi idős, Vuhanban megfertőződött férfi is meggyógyult.

Hétfő délutánig Lengyelországban 562 koronavírus-fertőzött hunyt el, többségükben szintén idős emberek, akik egyéb betegségekben is szenvedtek. Március eleje óta több mint 297 ezer vírusteszt alapján 11 902 fertőzést mutattak ki az országban. Az elmúlt 24 órában 285-tel nőtt a fertőzöttek száma, vasárnap 344 volt ugyanez a szám.

Az egészségügy tárca szerint Lengyelországban leállt a vírus általános terjedése, a legnagyobb gondot az okozza, ha a vírus egy-egy kisebb zárt közösségben (például idősotthonokban) bukkan fel.

Az ilyen esetekben a fertőzötteket kórházba viszik, azokat a gondozottakat, valamint az őket ápolókat pedig, akiknél a vírust nem mutatták ki, karanténba helyezik, és az intézmény épületét fertőtlenítik.

Több helyen (például a dél-lengyelországi Bochnia város egyik gondozóotthonában, valamint egy varsói hospice-házban) a megbetegedett személyzetet szerzetes nővérek helyettesítik, akik a gondozottakkal együtt önként vonulnak karanténba.

A lengyel püspökkari konferencia hétfői közleménye szerint jelenleg 377, egyébként más foglalkozású nővér vállalja az ilyen segítségnyújtást. Emellett, nemcsak a járvány idején, a lengyelországi női szerzetesrendek több mint másfél ezer tagja dolgozik az egészségügyben. Több mint ezren segítenek jelenleg a karanténba helyezettek és az idős emberek vásárlásában, és szájmaszkot varrnak.