Pongrác
11 °C
27 °C

Olasz vendéglősök és fodrászok tiltakoznak a lassított újraindulás ellen

2020.04.28. 09:58

Az MTI tudósítása szerint többek között vendéglősök és fodrászok is tiltakoztak Olaszországban a lassított újraindulás ellen. Giuseppe Conte miniszterelnök a gócpontnak számítot Lombardiában tett hétfő esti látogatásán elmondta, tudja, hogy az ország újraindításának késleltetése népszerűtlen, de szükséges döntés. 

  • Az éttermek utcai cégérének kivilágításával és megterített asztalokkal tiltakoznak a június elejéig meghosszabbított zárás ellen az olaszországi vendéglátósok a kedd este kilenc órára meghirdetett országos akcióval. Vendégek fogadása nélkül egy estére megnyitják üzlethelységeiket, megmutatva, hogy készen állnak az újraindulásra. "Be tudjuk tartani a vendégek és az asztalok közötti biztonsági távolságot, még egy hónap zárva tartás, és csődbe megyünk" - mondtak. 
  • A padovai Dolce Vita (Édes élet) nevű fodrászszalon tulajdonosai vezetik a szakmai kategória tiltakozását. Üzletükhöz láncolták magukat a júniusig meghosszabbított zárva tartás ellen, hangsúlyozva, hogy fertőtlenítették a helyiséget, és egyenként tudják fogadni a vendégeket.
  • Tiltakoznak az autós- és tenisziskolák, az esküvőszervező-szolgáltatások, az utcai árusok is. Verona város polgármestere közölte, ha nyáron nem tudják újranyitni a koncertek, színelőadásokat fogadó Arénát, eladósodnak.
  • A leggazdagabb olasz színház, a milánói Scala szeptemberi koncerttel akar újraindulni, Giuseppe Verdi Requiemjével. Hasonló "újjászületési" koncerttel nyitott újra az operaház a második világháború után is.
  • Az olasz püspöki kar szerint a kormány korlátozza a vallásgyakorlás szabadságát. A miniszterelnök a misézés május 10-i újraindítását ígérte, de ezt is feltételekhez kötve, például a szabadtéri misék előnyben részesítésével. 

Olaszország a járvány által egyik leginkább sújtott európai ország: a regisztrált koronavírusos esetek száma lassan eléri a 200 ezret, és több mint huszonöt ezren haltak meg eddig a járvány miatt.