Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Évtizedekig hallgatott a gyerekek zaklatásáról a felmentett ausztrál bíboros

2020.05.07. 21:25

Az ausztrál kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta egy három éve készült jelentés több oldalát, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy az ország volt bíborosa, George Pell évtizedek óta tudott több, Victoria állambeli pap tetteiről, akik gyerekeket abuzáltak.

George Pell azután kerül most ismét a reflektorfénybe, hogy áprilisban az ausztrál legfelsőbb bíróság jogerősen felmentette az ötrendbeli gyermekmolesztálás vádja alól, mivel a vádat megalapozatlannak találták. Az Ausztráliából a Vatikánba menekülő, ott kincstárnokká előléptetett Pell 13 hónapot ült, és eddig ő a katolikus egyház legmagasabb beosztású tagja, akit pedofil bűncselekményért elítéltek. A most megjelent jelentést korábban azért nem publikálták, mert az nem érinti a Pell elleni vádakban szereplő bűncselekményeket, és nem akarták a bíróságot befolyásolni.

A jelentés szerint Pell nemcsak tudott az esetekről, de a róluk szóló pletykák elkerüléséhez szükséges lépések is foglalkoztatták. A dokumentum hosszan taglalja egy hírhedt pedofil pap, a 34 éves börtönbüntetését töltő Gerald Ridsdale esetét, akivel kapcsolatban Pell következetesen tagadta, hogy tudott volna a tetteiről.

A jelentést készítő bizottság azonban meg van róla győződve, hogy 1975-ben Pell a Ridsdale-t ide-oda áthelyező püspök tanácsadójaként már tudta, hogy "a gyerekeket nem szabad ottalvós táborokba engedni Ridsdale-lel", mert "fennáll a lehetősége, hogy szexuálisan bántalmazzák őket, vagy ilyen pletyka kap szárnyra". A jelentés arra is kitér, hogy Pellnek korábban kellett volna kezdeményeznie egy másik pedofil pap, Peter Searson eltávolítását.

A 2012-es ausztrál országos vizsgálat, melynek során több ezer gyerekek elleni szexuális bűncselekményt vizsgáltak az iskolákban, gyerekotthonokban, az egyházakban és a javítóintézetekben, nemzeti tragédiának nevezte a gyerekek szexuális kihasználásának elterjedtségét. (CNN)