Száz rivális fuvarozó kezdett el egymásra lövöldözni Kijev mellett

2020.05.29. 14:04

Csaknem százan lövöldöztek egymásra péntek reggel a Kijev mellett fekvő Brovari településen, a rivális fuvarozók között kitört tűzharcban hárman sebesültek meg - írja az MTI. A hatóságok eddig húsz embert vettek őrizetbe. A fegyveres összetűzésben személyszállítással foglalkozó fuvarozók, az Ukrajnában elterjedt, úgynevezett iránytaxiként működő kisbuszok tulajdonosai vettek részt. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e áldozatai, sérültjei az esetnek.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a város polgármesterét, Ihor Szapozskót idézve, azt írta, hogy a konfliktust a vállalkozók és a Kijev megyei kormányzói hivatal közti konfliktus okozta. Magyarázata szerint a hivatal új, hosszabb útvonalakat jelölt ki a helyközi közlekedésben, amit a fuvarozók nem fogadtak el, mivel ez megnöveli a költségeiket.

A rendőrségtől származó források szerint viszont két, egymással rivalizáló fuvarozó csoport emberei nyitottak tüzet egymásra, akik nem tudtak megegyezni arról, hogyan osszák fel egymás között a szállítási útvonalakat. Egyes információk szerint - amit egy kormánypárti képviselő, Olekszandr Dubinszkij is megerősített a Facebookon - az egyik csoport a szomszédos Vinnicja megyéből kapott fegyveres támogatást egy őrző-védő cégtől, a másik pedig helybeli verőembereket, úgynevezett "tyituskókat" bérelt fel.

Arszen Avakov belügyminiszter az incidenst a Facebookon közzétett bejegyzésében korrupciós ügynek és a szállítási útvonalakért folyó "bandák közti belharcnak" minősítette.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport