Berta, Bettina
19 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Trumppal együtt emelkedtek fel, az elnök most mindent a nyakukba varrna

063 1162213849
2020.06.02. 15:04
Az Egyesült Államokban zajló, sokszor zavargásokba hajló tüntetések mögött Donald Trump szerint az antifák állnak, ezért az elnök terrorszervezetnek minősítené az antifa mozgalmat. De kik is azok az antifák, és miért őket pécézte ki Trump? De a kérdést akár fordítva is fel lehet tenni: mi bajuk Trumppal az antifáknak?

Ha valahol, akkor az Egyesült Államokban sikerült az, ami csak kevés helyen a világon: a koronavírust legyőzte a politika, legalábbis a médiában. Jóllehet Amerikában van jelenleg a legtöbb, most már több mint 1,8 millió fertőzött, ahogy a legtöbb halott is, az amerikai média (és a világsajtó) is az Egyesült Államokban napok óta zajló tüntetésektől hangos, a koronavírusról szóló hírek háttérbe szorultak.

George Floyd halála nem számított rendkívülinek, és talán éppen ezért vált most rendkívülivé. Ő az a 46 éves fekete férfi, akinek letartóztatásakor a nyakán hosszú percekig térdepelt egy fehér rendőr, figyelmen kívül hagyva segélykéréseit.

Az amerikai rendőrséget gyakran éri az a vád, hogy sok a rasszista a soraiban, és áldozataik között a feketék többen vannak, mint a fehérek. (Hogy ennek van-e alapja, és igazolják-e a statisztikák, arról egy néhány évvel ezelőtt készült cikkünkben részletesen írtunk.) A rasszizmus ezúttal azért kulcsszó, mert Donald Trump szerint a Floyd halála után kirobbant tüntetéshullámért, pontosabban az azt kísérő utcai erőszakért az antifa mozgalom tagjai a felelősek, ezért az elnök terrorszervezetté nyilvánítaná a mozgalmat. 

Kik azok az antifák, és mi baja velük Trumpnak?

Az antifa az antifasiszta szóból ered, éppen ezért a gyökerei is az 1920–30-as évekre vezethetők vissza, amikor Európában antifasiszta szerveződések harcoltak a fasiszták, Mussolini feketeingesei, a német barnaingesek ellen. Európai gyökerű, mert miközben az öreg kontinensen már a hatvanas években jelen voltak, az Egyesült Államokban csak a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején jelentek meg, és az évtized végére erősödtek fel, akkoriban működött a magát Antirasszista Akciónak (Anti-Racist Action) nevező csoport, amelynek – többségében punk – tagjai neonáci szkinhedekkel csaptak össze. Ám a kétezres évek közepére – legalábbis Amerikában – súlytalanná, majdhogynem láthatatlanná váltak.

Európában az antifák a berlini fal leomlása után erősödtek meg újra, amikor Németországban a neonáci csoportok a bevándorlók ellen intéztek támadásokat. 

Az antifák célja Európában az volt, hogy megakadályozzák a neonácik európai utcai vonulásait. 

Újbóli amerikai megerősödésükhöz vagy inkább felébredésükhöz a Trump politikai motorjának számító, új szélsőjobboldali alt-right mozgalom megjelenése kellett. A kifejezés egy fajvédő – és egy magyarországi hatósági kitiltással is büszkélkedő – szélsőjobbostól, Richard Spencertől származik még 2008-ból, és azt jelenti, hogy Alternatív Jobboldal. Eredetileg az olyan neoreakciósokat sorolták ide, mint a Sötét Felvilágosodás (Dark Enlightment) monumentális röpirat monarchista-egyenlőségellenes szerzője, Nick Land; vagy Jared Taylor, az American Renaissance think-tank főnöke, a „faji realizmus” elméletének megalkotója, aki évtizedek óta próbálja bebizonyítani, hogy a különböző rasszok eltérő agyi kapacitással bírnak, úgyhogy erre – és nem a családi-társadalmi háttérre – vezethető vissza az amerikai feketék relatív rosszabb iskolai teljesítménye. 

A szélsőbaloldalhoz sorolt antifák tűzzel-vassal irtanák a rasszizmust, így az általuk egyszerűen csak nácinak tartott alt-rightosok a szemükben egy kalap alá kerültek a korábban már beazonosított ellenségekkel: a nácikkal, a neonácikkal, a fasisztákkal, a faji felsőbbrendűséget hirdető emberekkel. És mivel az alt-right mozgalom látványosan nőtt, ráadásul az amerikai elnöknek ideológiai támaszává vált, és ezáltal helyet kapott a média fősodrában, az antifák úgy érezhették, hogy hosszú idő után feladatot kaptak: van miért és ki ellen harcolniuk. Ahogy az alt-right emelkedett, úgy húzta magával felfelé az ellenségét, az antifákat is. Szélsőségekről lévén szó, viszonylag egyszerű a képlet:

ha nem lenne a fősodorban az alt-right, az antifáknak sem lenne „feladatuk”, de ha nem lennének antifák, akkor az alt-right is nehezebben tudná meghatározni magát.  

Ha valaki azt hiszi, hogy az antifa egy olyan szervezet, aminek vezetője vagy vezetői vannak, vagy valamiféle központi irányítás alatt állnak, és éppen ezért betiltható vagy egyszerűen terrorista szervezetnek minősíthető, csalódni fog. Mivel ez a mozgalom részben az anarchista ideológiákból is táplálkozik, a katonás rendre épülő szélsőjobboldali szervezetekkel szemben központi irányítás nélkül, hálózatszerűen működik. Helyi kis közösségek, csoportok vannak, amelyek egy-egy nagyobb eseményen összefognak, de alapvetően helyi szinten akcióznak anélkül, hogy bárki is központilag irányítaná őket. 

Nem tudják, hányan lehetnek

Az amerikai Rágalmazás Elleni Liga (ADL) gyűlölet bűncselekményekkel foglalkozó szervezet szerint nem lehet pontosan tudni, hogy az antifa mozgalomnak mennyi aktív tagja van az Egyesült Államokban, éppen amiatt, mert csoportok, hálózatok és magánszemélyek laza szövetségéről van szó.

  • Van-e az Antifa Mozgalomnak központja és vezetője?
  • Mit csinál a black-bloc és mit a snack-bloc egy utcai megmozduláson?
  • Mi az a "doxxing"?

Az antifák amerikai hívei ráadásul különböző politikai hátterűek, az antifasizmus és a kormányellenesség, valamint az antikapitalizmus az, ami összeköti őket. Az amerikai antifák a Trump-érában egy autoriter irányba kúszó rezsimet látnak, és olyan mozgalmat akarnak felépíteni, amely valóban elszigeteli őket az elnök politikájától. Nemcsak a Trump-vezette szövetségi adminisztrációval állnak szemben, hanem  mindazzal, ami szerintük fasizmushoz vezet. Nem szövetségi, hanem helyi szinten harcolnak, helyi tisztviselőkkel, helyi alt-rightosokkal szemben. 

Ha nincs is egy nagy, központi szervezetük, és ellene is vannak a szélsőjobboldalra jellemző katonás hierarchiának, annyiban hasonlítanak a szélsőjobbra, hogy a kemény mag itt is militáns jellegű.

A fekete ruha, a fekete maszk, fekete bukósisak nem éppen békehippikre utal, hanem egyértelműen félelmet keltő, bevallottan ez is a célja: megfélemlíteni azokat, akik szerintük nácik, fasiszták, rasszisták. (A fekete szín szintén anarchista gyökerű, a hidegháború idején az NSZK-ban az anarchisták öltözködtek így.) Másrészt jó szolgálatot tesz ez az öltözködés a felismerés, a hatóságok ellen is.

A fekete, militáns külső takarja az antifák és antikapitalisták (nehéz a kettőt élesen különválasztani, annyi szálon folynak össze) „black bloc”-ját, ők az antináci vagy antikapitalista tüntetéseken az erőszaktól sem ódzkodnak, sőt, sokszor eleve erőszakosak, míg az őket kiszolgáló „snack-bloc” gondoskodik arról, hogy a harcosok az ellenséggel vívott utcai harc alatt élelemhez, italhoz jussanak. De nemcsak ebben a szervezettségben hasonlítanak a militáns szélsőjobboldalhoz, hanem abban is, hogy az egymás közti kommunikációjuknál jellemzően titkos csatornákat használnak. Az alábbi videó 2018 nyarán készült Portlandben, az antifák és a szélsőjobboldaliak összecsapását örökítette meg:

Az antifák egyik jellegzetes taktikája az Egyesült Államokban, hogy eseményeket, rendezvényeket zavarnak meg, legyen szó egy alt-right konferenciáról vagy egy szélsőjobboldali felvonulásról. Általában bekiabálással, énekléssel, élőlánccal zavarnak meg egy-egy ilyen eseményt, egyébként erre Magyarországon is láttunk már példát: amikor idén februárban „becsületnapi megemlékezést” tartott a magyar szélsőjobb a Városmajorban, tőlük nem messze antifasiszták tüntettek ellenük.

Annak ellenére, hogy mindkét csoport nagyjából 400-500 fős volt, relatíve békésen telt a nap. Egészen addig, míg három fekete ruhás az antifasiszták elé nem keveredett, akik azonnal rávetették magukat az egyikőjükre, megrángatták, és még egy sört is hozzávágtak. A másik két ember eközben kereket oldott.

De nem mindig az utcán aktívak. Gyakran megesik, hogy az online térben támadják meg ellenségeiket.

Ez lehet egy weboldal elleni túlterheléses támadás (ilyenre egyébként éppen a napokban Minneapolisban volt példa), egy náci weboldal feltörése és nevetségessé tétele, de ismert módszereik közé tartozik az úgynevezett „doxxing” is. Doxxingnak nevezik, amikor az antifák olyan embereket lepleznek le, akikről a tágabb környezetük nem tudja, hogy szélsőjobboldali, esetleg náci eszméket vallanak, vagy ilyen csoportosulásnak a tagjai. Mígnem az antifák le nem leplezik őket az interneten, rendszerint a személyes adataikat közzétéve. Nem egy esetben rúgtak már ki valakit a munkahelyéről azután, hogy az antifák felfedték az illető anonimitását, kínos helyzetbe hozva ezzel a munkaadóját is. Ha valami, akkor sokkal inkább ez jellemzi őket, mintsem az utcai erőszak: ellehetetleníteni, megszégyeníteni azokat, akik szerintük fasiszta nézeteket vallanak. 

Az antifák tagjai közül többen az erőszaktól sem riadnak vissza, még ha ezt ők önvédelemnek is állítják be.

Az utcai összecsapásokra eleve felszerelkezve érkeznek, vannak, akik gázspray-t, késeket, láncokat tartanak maguknál, és használják is ezeket a veszélyes eszközöket. Az erőszak tehát a szemükben legitim, ha eleve szerintük erőszakos ideológiát hirdető, például neonáci csoportok tagjai ellen lépnek fel, vagy az erőszak állami monopóliumával rendelkező rendvédelmi szervekkel csapnak össze egy tüntetésen. Arra is volt példa, hogy újságírókra támadtak.

Sokan bírálják őket

Ahogy a szélsőjobboldalon is bárkire bármikor rá lehet aggatni a „zsidó” vagy „hazaáruló” jelzőt, úgy az antifáknak sem okoz gondot lenácizni bárkit, aki nem ért egyet az általuk képviselt értékekkel. 2017-ben például a kaliforniai Berkeley-n Trump híveit zaklatták, nácinak beállítva őket. Az alábbi videón az akkori események láthatók, ahogy a két tábor összecsapott egymással:

Éppen az erőszakosságuk és elvakultságuk miatt az antifákat károsnak, módszereiket kontraproduktívnak tartják azok a civilek, akik ódzkodnak az erőszaktól, és éppen az erőszak ellen akarnak tüntetni békésen – legyen szó rendőri vagy bármilyen más erőszakról.

Az antifa ezen kritikusai szerint az antifák módszerei az erőszakspirált erősítik, hiszen erőszakra erőszakkal reagálnak. Emellett az antifák ténykedése sokszor éppen az alt-rightosok malmára hajtja a vizet, nekik ad muníciót. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor a vélemények szabadsága mellett kiálló, „free speech” kitűzőt viselő alt-right hívőt fekete ruhás, maszkos figurák ütnek-vernek! Az ilyen képeket a radikális jobboldal annak bizonyítására használja fel, hogy noha az antifák a szabadságjogokat eltipró fasiszták ellen vannak, valójában ők is eltiporják mások szabadságjogait.

Ám az antifák nem igazán hallják meg vagy akarják meghallani ezeket a kritikákat. Ők sokkal inkább tekinthetők anarchistának-kommunistának, márpedig ezek a kritikák főleg abból a nácikat ugyanúgy megvető konzervatív-liberális körből érkeznek, amelyet az antifák amúgy sem éreznek magukénak. Arra pedig nem igazán tudni a választ, hogy önmagában az antifasiszta csoportok megjelenése mennyire szorítja vissza a fasiszta-náci szervezeteket egy országban. Az antifákkal mélységében foglalkozó, róluk könyvet is író Mark Bray sem tudja erre a választ, de egy interjúban példának Norvégiát hozta fel, ahol a '90-es évek elején a nagyon erőszakos neonáci mozgalom meggyengülésében az antifáknak valószínűleg komoly szerepük volt. „Oda megyünk, ahová ők mennek” – hangzik az antifák egyik mottója, amivel azt akarják jelezni, hogy nem szállnak le a szélsőjobboldaliakról. 

Az elnök terroristáknak tartja őket

Trump már tavaly nyáron azt mondta, hogy terrorszervezetté nyilvánítaná az antifákat. „Megfontolás tárgya, hogy a terror nagy szervezetei közé sorolják (az MS-13-mal és másokkal együtt) az Antifát, a radikális baloldal gyogyósait, akik baseball ütőkkel ütlegelnek embereket (de csak a nem küzdő feleket)” – írta az amerikai elnök tavaly, hozzátéve, hogy ez megkönnyítené a rendőrség munkáját. Trump akkori kezdeményezésének a hátterében az állt, hogy tavaly júniusban Andy Ngo konzervatív újságíró egy olyan tüntetésen sebesült meg, ahol szélsőjobboldali tüntetők és antifák csaptak össze egymással.

Egyébként az antifákra Európában sem szelíd emberek gyülekezeteként tekintenek. Három évvel ezelőtt a német hatóságok kapcsolták le a szélsőbaloldal legnagyobb netes oldalát Németországban, mert úgy ítélték meg, hogy a rendőrök elleni erőszakra buzdít. 2017 nyarán ugyanis a hamburgi G7-csúcson baloldali aktivisták, köztük az antifák, kövekkel, palackokkal dobálták és tűzijáték-rakétákkal támadták a rendőröket, épületek felújításához használt állványokból és hulladékból barikádokat emeltek és gyújtogattak. A rendőrségi helikopterekre jelzőrakétákat lőttek ki, az egyik kis híján eltalálta a helikoptert. A zavargók betörték a mongol konzulátus ablakait és kiszúrták a kanadai küldöttség egyik autójának abroncsait. 

De miközben Trump az antifákat teszi meg bűnbaknak az amerikai tüntetések erőszakossága miatt (megfeledkezve azokról az esetekről, amikor békés tüntetőket vagy munkájukat végző újságírókat ér atrocitás), addig hallgat arról, milyen károkat okoznak a szélsőjobboldali szervezetek. Ahogy arról is, hogy az Egyesült Államokban zajló tüntetések erőszakos figurái között mindenféle szélsőséges megtalálható, a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali éppúgy. 

Az antifák erőszakos akciói egyelőre nem követeltek halálos áldozatot, míg a szélsőjobboldali, náci vagy faji felsőbbrendűséget hirdető szerveződések akcióiban már több százan haltak meg az Egyesült Államokban az elmúlt tíz évben. Az FBI New York-i rendőröknek kiküldött figyelmeztetéséből pedig kiderült, hogy amerikai szélsőjobboldali csoportok biológiai fegyverként akarják felhasználni a koronavírust, és arra szólították fel tagjaikat, hogy fertőzzenek meg minél több zsidót és rendőrt.

(Borítókép:  Az antifa mozgalom egyik tagja ellentüntetőként vesz részt egy jobboldali gyűlésen Portland városában 2019-ben. Fotó: Stephanie Keith/Getty Images/AFP)