Mihály
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Amerika történetének legnagyobb válságában jött az újabb krízis

GettyImages-1217221295
2020.06.04. 10:06
A George Floyd halála miatt kirobbant tiltakozó akciók zavaros fordulatokat vettek, de az egész Amerikára kiterjedő újabb válság okai világosak: a rendszerszintű diszkrimináció és a koronavírus emberéletek tízezreiben és munkahelyek millióiban mérhető pusztítása miatti frusztráció. Trump két kézzel kapott az újabb válság után, hogy így adjon lendületet a küszöbön álló elnökválasztási kampánynak.

Ahogy minden spontán tiltakozást, lázadást vagy forradalmat, úgy a George Floyd meggyilkolása (a képi bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy szó sincs „balesetről” vagy „túlkapásról”) miatt az Egyesült Államokban szárba szökkenő utcai megmozdulásokat is lehetetlen egyetlen történetbe beszuszakolni, hiszen a rendőri erőszak miatti tiltakozásba gyorsan beszivárogtak a rendőrség erőszakos fellépését kiprovokálni akaró elemek – szélsőbaloldali antifasiszták vagy az újabb polgárháború szításán munkálkodó Boogaloo-mozgalom milicistái –, a rendőrség sok helyen alkalmazott brutális eszközei, illetve a tüntetőkkel nem szimpatizálók támadásai is összecsapásokba és fosztogatásokba lovalták a tüntetők egy részét.

  • Milyen atrocitások előzték meg George Floyd meggyilkolását?
  • Milyen sérelmei vannak a fekete közösségeknek?
  • Milyen politikai lehetőséget lát Trump a zavargásokban?

De közben az általában a békés tiltakozás elfajzásaként bemutatott fosztogatások és vandalizmus több helyen spontán módon, a rendőrség beavatkozása előtt is megjelent. És hogy még kevésbé lehessen megválaszolni a „Most mi történik?”-kérdést, miközben sok helyen a rendőrök nem rendfenntartóként, hanem ellentüntetőként viselkednek, egyes nagyvárosokban a rohamrendőrök és a nemzeti gárdisták egyértelműen kifejezik szolidaritásukat a tiltakozókkal.

Ami biztos, az Egyesült Államokat a történelme legnagyobb válságának tartott koronavírus után (pontosabban közben) egy újabb, példátlan kiterjedésű és intenzitású krízis rázza meg.

Ahogy azt látni fogjuk, a közvélemény nem szereti a zavarbaejtően ellentmondásos, morálisan két- és többértelmű jelenségeket, és hálásan menekül az egyszerű narratív sémák menedékébe, és ezeken az egyszerű sémákon a különböző politikai szereplők a válság kezdetétől fogva gőzerővel dolgoznak. A felháborodás korábbi hasonló megmozdulásokat messze felülmúló intenzitása és kiterjedése azonban meglehetősen jól körülhatárolható okokra vezethető vissza:

  1. az elmúlt hónapok rasszista színezetű gyilkosságai miatt eleve fortyogó felháborodásra,
  2. a feketékkel szembeni rendszerszintű hatósági diszkriminációra,
  3. és a még mindig dúló koronavírus-járvány emberéleteket és emberi egzisztenciákat pusztító hatására.

A gonosz banalitása

A legközvetlenebb kiváltó ok maga a minneapolisi rendőr, Derek Chauvin (nomen est omen) tette volt, mely az ürügytől (egy 20 dolláros hamis bankjegy használata) George Floyd kétségbeesett segélykiáltásától a „Hát akkor kelj fel!” cinizmusáig kegyetlenségében simán felér egy Iszlám Állam lefejezős videóval. De Amerika nem csak a minden részletében rögzített kegyetlenségen háborodott fel, hanem a feketék sérelmére elkövetett rendőri kegyetlenség megtörhetetlennek tűnő ciklusosságán is.

Ugyanis az indokolatlan, az egész közösségnek megfélemlítő, véres üzenetet címző rendőri brutalitás mindig is része volt a feketék előbb intézményes, majd a hatóságok által megtűrt elnyomásának.

Az elmúlt hetekben pedig két olyan ügy is borzolta a kedélyeket, melyek kibeszélésére, a tömeges tiltakozásra a járványügyi korlátozások miatt nem igazán volt lehetőség. Georgia államban egy fekete futó, Ahmaud Arbery gyilkosait hagyta futni a helyi rendőrség (azóta egyébként a fajvédő fórumokon a „futó” a „nigger” szinonimájává vált), Louisville-ben például nem csak George Floyd halála miatt vonultak az utcára, hanem Breonna Taylor mentős-ápoló lelövése ellen is tiltakoztak. A 26 éves nőt saját otthonában lőtte agyon a városi rendőrség kábítószerosztályának három nyomozója egy rajtaütésszerű házkutatás során (miközben a vádlottat már a házkutatás előtt elfogták), a rendőrök ellen azonban nem emeltek vádat.

A rendőri erőszak mértékéről, jogosságáról és célpontjairól nehéz pontos adatokat közölni, mivel Amerikában a szövetségi kormányzat nem vezet erről országos nyilvántartást. Azonban a Samuel Sinyangwe politológus által összevetett adatbázisok alapján megállapítható, hogy az elmúlt szűk évtizedben a botrányos esetek ellenére sem csökkent a rendőri erőszak mértéke, évente 1000-1700 emberrel végeznek szolgálatot teljesítő rendőrök (ezek jelentős részében nyilván jogos a fegyverhasználat). A változatlanság mögött azonban – számos más társadalmi és politikai jelenséghez hasonlóan – itt is megfigyelhető a lakóhely szerinti különbségek növekedése.

Miközben ugyanis a nagyvárosokban bizonyos cselekedetek dekriminalizálásának és a rendőri intézkedések humanizálásának – például a fojtófogások betiltásának – köszönhetően csökkent a rendőrök áldozatainak (az „áldozat” szót itt nem feltétlenül normatív értelemben kell érteni) száma, addig az elővárosokban jelentősen emelkedett a rendőrök által lelőtt emberek száma, és a vidéki kistelepüléseken is megfigyelhető egyfajta emelkedés (a nem városiasodott megyékre inkább a letartóztatások, bebörtönzések számának növekedése jellemző). Az erőszakot ráadásul nem csak a rendőri eljárások generálják, hiszen a 300 millió magánkézben tartott lőfegyver országában a legátlagosabb rendőri intézkedés is komoly veszélyeket rejtegethet.

Azonban az intézkedések vizsgálatai alapján a rendőrök kezében könnyebben elsül a fegyver, ha egy feketével van dolguk:

Egy feketének háromszor akkora esélye van arra, hogy egy rendőrségi eljárás során meghal, mint egy ugyanolyan szituációba keveredett fehérnek.

De a fekete elkövetőket gyakrabban is tartóztatják le, magasabb óvadékot szabnak ki rájuk, kedvezőtlenebb vádalkukat ajánlanak fel nekik, hosszabb börtönbüntetést szabnak ki rájuk, gyorsabban bukják be a próbaidős szabad lábra bocsátást. Részben (és ez egy hangsúlyos „részben”, hiszen egy komplex jelenségről van szó) ennek az igazságszolgáltatás minden területére kiterjedő diszkriminációnak is köszönhető az, hogy a feketék teszik ki mind abszolút számban, mind a népességarányra vetítve a bebörtönzött amerikaik többségét, bár az utóbbi években ez az egyenlőtlenség csökkent.

Az amerikai büntetőpolitika igazi saját farkába harapó kígyóvá vált, hiszen a felnőtt férfilakosság egy statisztikailag is jelentős hányadának börtönben tartása miatt rengeteg fekete nő fel csonka családban, sodródik kellő szülői felügyelet híján valamilyen bűnbandához. Azaz a politikailag jól eladható –  és ne felejtsük, a tagállamokban nem csak a döntéshozókat, az ügyészeket is demokratikusan választják – hatósági szigor lényegében újratermeli a bűnözőket és a bűnözést.

Nem a rendőrkapitány az úr

Ma már az Egyesült Államokban a nyílt rasszizmus abszolút tabunak számít, és az amerikai rendőri vezetők nem is késlekedtek a Floyd-gyilkosság elítélésével.

De ha a rendőrség napi szintű működését kicsit megkapargatjuk, akkor több helyen is feltárul egy olyan modell, melyben a rendőrök annak tudatában intézkedhetnek, hogy túlkapások esetén sem eshet bántódásuk, mivel a befolyásos rendőrszakszervezetre a leggázosabb esetekben is számíthatnak, az érdekképviselettel pedig sem a rendőri-, sem pedig a városvezetés nem akar politikailag nyereséget nem hozó, ámde perek sokaságával fenyegető vitába keveredni. A minneapolisi rendőrségről például csak a Floyd-gyilkosság kapcsán derült ki, hogy járőrei rendszeresen alkalmazzák a férfi halálát okozó nyakratérdeléses leszorítást, holott ez nem szerepel az akadémiákon tanított eljárások között. És csak a véletlennek köszönhető, hogy

az elmúlt öt év alatt összesen 44, a leszorításban eszméletét vesztett ember közül eddig senki nem halt meg.

Minneapolisban ráadásul a rendőrök hátát védő szakszervezet vezetője, Bob Kroll maga is egy fehér fajvédő kapcsolatokkal rendelkező rendőr, aki ellen harminc éves pályafutása alatt húsz panasz érkezett, de minimális büntetésekkel megúszta még az olyan kirívó balhékat is, mint amikor társával együtt agyba-főbe vert egy embert azért, mert a hátizsákja egy bár előtti tumultusban hozzányomódott az autójukhoz. Nem csoda, ha Kroll a George Floyddal szembeni nyilvánvalóan és kirívóan szabályellenes eljárásról is azt mondta, „nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, és azonnal a rendőreinket hibáztatni”.

A koronavírus feketék millióit nyomorította meg

A tiltakozások intenzitását egy másik, hónapok óta gerjedő frusztrációval is lehet magyarázni: azzal az általános tapasztalattal, hogy a koronavírus-járvány egészségileg és gazdaságilag is aránytalanul nagy károkat okoz a feketéknek. A tiltakozások kiindulópontjának számító Minnesota államban az összlakosság 7 százalékát kitevő fekete közösség köréből került ki a koronavírus-fertőzöttek 16 százaléka.

A járvány nagyvárosi szakaszában egy fekete sokkal nagyobb eséllyel kapta el a koronavírust, és ha elkapta, akkor az átlagnál csaknem kétszer nagyobb esélye volt arra, hogy belehal. Ez a statisztikai adat már korábban is komoly politikai vihart kavart, ugyanis egyes republikánus elemzők a feketék életmódját, egészségtelen táplálkozását, a higiéniai irányelvek be nem tartását tették felelőssé a nagyobb fertőzési- és halálozási arányért, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezen tényezők egy része túlmutat az egyén felelős vagy felelőtlen magatartásán. Ahogy azt az elmúlt hónapokban az amerikai sajtó alaposan körüljárta:

  • az egészségügyi intézmények XX. századi kiépítésénél a döntéshozók tudatosan elhanyagolták az akkor még a déli államokban összpontosuló fekete közösségeket, és az USA-ra jellemző munkáltatói alapú egészségbiztosítás is hátrányba hozta a feketéket,
  • a kétkezi munkások körében és szolgáltatóiparban felülreprezentált feketék a járvány alatt is nagyobb arányban kénytelenek munkába járni, fertőzés kockázatával járó munkát folytatni (egy kisbolt eladója nem dolgozhat távmunkában),
  • a feketék jellemzően szennyezettebb környéken élnek, zsúfoltabb háztartásokban, kevésbé férnek hozzá egészségesebb ételekhez, és megfelelő egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Ezen egyenlőtlenségek miatt fogalmazott úgy Rashawn Ray szociológus, hogy

Amikor Amerika megfázik, a feketék influenzásak lesznek. Amikor Amerika elkapja a koronavírust, a feketék meghalnak.

A járvány mára kezd lecsengeni az Egyesült Államok feketék által sűrűn lakott nagyvárosaiban, de a gazdasági károk nem tűntek el. Az Economic Policy Institute pont június elején publikált elemzése szerint a feketék

  • a munkanélküliségi rátától az azonos munkáért kapott bérben tapasztalható egyenlőtlenségig egy sor tényezőben eleve hátrányos helyzetből indultak,
  • az elbocsátási hullám során a fehéreknél nagyobb – bár nem jelentősen nagyobb – arányban veszítették el a munkahelyeiket (George Floyd is elvesztette az állását),
  • jellemzően sokkal kisebb tartalékokkal vágtak neki a válság átvészelésénél (egy másik kutatás szerint konkrétan a fekete családok 55 százaléka semmilyen tartalékkal nem rendelkezik).

Trump meglátta a lehetőséget a zavargásban

Donald Trump kampányának egyik központi eleme volt a bandaháborúba és migránsterrorba süllyedő Amerika víziója, miközben az általános bűnügyi statisztikák évtizedek óta javuló tendenciát mutattak, az erőszakos bűncselekmények száma 1993 és 2018 között 51 százalékkal csökkent. Beiktatási beszédében is arra tett fogadalmat, hogy

ezt az amerikai vérontást itt és most megállítjuk.

Trump elnökségének Nagy Kihívása viszont nem a bűnözés, nem is a migráció, hanem a több mint 100 ezer ember életét követelő koronavírus-járvány volt, azonban az elnök ebben a harcban látványosan nem találta a helyét, viselkedésén átütött az aggodalom, hogy a járvány és főképp gazdasági hatásai miatt bukja el a novemberi elnökválasztást.

Ezért politikai szempontból érthető, hogy Trump fel van villanyozódva attól, hogy a zavargások ellen a „törvény és rend” védelmében fellépő elnökként nyerjen új lendületet a kampányra. Miközben eleinte George Floyd családját biztosította együttérzéséről, ma már – és ebben a republikánus média is követte – megszólalásait, gesztusait, posztjait inkább a zavargók, fosztogatók elleni militáns fellépés követelése/fenyegetése dominálja. Trump nyilván abban reménykedik, hogy a zavargásokkal való ellenszenv elnyomja majd a kiváltó tett miatti felháborodást, és kifizetődő lesz a „törvény és rend” pólusára helyezkedni.

Ebben a várakozásban van is valami. Az elmúlt 52 év 137 amerikai erőszakos tiltakozó megmozdulását elemző Omar Wasow szerint a narratív sémákban gondolkozó választó még akkor is elutasító az erőszakos tiltakozásokkal szemben, ha a tiltakozók által alkalmazott erőszak mértéke eltörpül a rendőrökével szemben, és az erőszakmentességhez ragaszkodó mozgalmak politikai szempontból sokkal célravezetőbbek.

Csakhogy az elmúlt évtizedek két nagy amerikai tiltakozáshullámából nem lehet egyértelmű nagypolitikai következtetésekre jutni. Mert míg Martin Luther King meggyilkolása után 1968 valóban hátrányba hozta Hubert Humphrey demokrata jelöltet Richard Nixonnal szemben, addig a szintén demokrata Bill Clinton népszerűségét nem csorbította a Los Angeles-i zavargás. Egyelőre a közvélemény-kutatások nem mutatnak tiszta képet:

  • A Reuters és az Ipsos közös felmérése alapján az amerikaiak csaknem kétharmada „a most utcán lévő tüntetőkkel” szimpatizál, és csak 27 százalékuk utasítja el egyértelműen a megmozdulásokat,
  • a Yahoo és a YouGov az eseményekre más szemszögből rákérdező közvélemény-kutatása szerint viszont az amerikaiak 51 százaléka tartja „erőszakos zavargásnak” a tüntetéseket, 10 százaléka „többségében békésnek”, és 25 százaléka „vegyesnek”,

Szóval az elnökválasztás, a nagypolitika szemszögéből is iszonyúan képlékeny a helyzet. Ráadásul ahogy egyre több pártpolitikai értelmezés lát napvilágot az eseményekről, úgy simul be az átlagamerikaiak véleménye is a hagyományos politikai keretekbe. Az előbb idézett Yahoo–YouGov-felmérésben például már egyértelműen tetten érhető az értelmezési olló nyílása, mert míg a tüntetéseket a demokrata szavazóknak csak a 33 százaléka, a republikánus szavazóknak már 73 százaléka tartja erőszakosnak.

Természetesen a demokraták sem ülnek ölbe tett kézzel, leendő elnökjelöltjük, Joe Biden volt alelnök (akinek feketékkel kapcsolatos kínos elszólását elmosták a Floyd-gyilkosság utáni tiltakozások) egy tüntetés helyszínét is meglátogatta, a philadelphiai városházán pedig Trump valóban súlyos bibliás performanszát kritizálta. A párt a kongresszusban pedig benyújtott egy olyan törvénytervezetet, mely az egyes etnikai csoportok bűnelkövetési hajlamát általánosító rendőrségi profilalkotás betiltására irányul (ami akkor is komoly politikai profitot termelhet, ha a szenátusi republikánus többség elutasítja).

A párt érthetően igyekszik az egész Floyd-gyilkosságot Trumppal, a republikánusok rendpárti irányvonalával és az uralkodó politikai légkörrel azonosítani, hogy a 2018-as félidős választásokhoz hasonló mértékben tudják mozgósítani szavazóikat.

(Borítókép: Rendőrök letartóztatnak egy new york-i tüntetőt az este 8 óra után életbe lépő kijárási korlátozás után 2020. június 2-án. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary)