Judit, Xénia
19 °C
34 °C

Sok évtizede nem élt át ehhez hasonlót Amerika

GettyImages-1244192352
2020.06.05. 17:08 Módosítva: 2020.06.06. 00:36

„Nem elégedhetünk meg, amíg a feketék a kimondhatatlan rendőri brutalitás áldozatai lesznek” – ez nem a rendőri intézkedésbe belehalt George Floyd miatt kirobbant tüntetések egyikén hangzott el a napokban, hanem 57 évvel ezelőtt mondta Martin Luther King, a híres „Van egy álmom”-beszédében. A pár évvel később meggyilkolt fekete polgárjogi harcos lelkész negyedmillió ember előtt elhangzott szavai önmagukban is jelzik, nem a semmiből jöttek a rendőri intézkedés alatt megölt Floyd halála miatti, súlyos zavargásokba is torkolló tiltakozások, amelyekhez Donald Trump elnök megnyilvánulásai és a koronavírus keltette nagy válság is hozzájárulhatott.

Az országos méretű tüntetéseket van, aki a '60-as évek polgárjogi küzdelmeihez, de legalábbis az 1992-es Los Angeles-i zavargásokhoz méri, amelyekhez szintén egy brutális verésbe fordult rendőri intézkedés adta a szikrát. Az elmúlt 15 évben is történt több, indulatokat felkorbácsoló rendőri túlkapás – amelyek többnyire a fehér rendőrök enyhe ítéletével zárultak –, de a zavargások kiterjedtsége rendkívüli volt a napokban, és az is sok évtizede példátlan, ahogyan a hatóságok a helyszínről tudósító újságírókat kezelték.

Az nyilvánvaló, hogy az amerikai polgárháború végével, a rabszolgaság 1865-ös, a déli államokra is kiterjesztett eltörlésével nem ért véget az egyenjogúsítás, csupán a kezdete volt. Sőt, három évtizeddel később indult meg érte a küzdelem igazán, amikor az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága – az alkotmánybíróság funkcióját is betöltő testület – kimondta, hogy a feketék és a fehérek jogai egyenlőek ugyan, ám ez elkülönítve is biztosítható.

Katonák lepték el az amerikai nagyvárosokat, de hogy jutottunk ide?

Együtt helyett egymás mellett

A szegregációt törvényerőre emelő döntés lehetővé tette a faji megkülönböztetést az oktatástól kezdve a szolgáltatásokon, a munkahelyeken, a fegyveres erőkön át a tömegközlekedésig – függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok csapatának 18 színes bőrű tagja is volt az 1936-os berlini olimpián, ahol Jesse Owens aranyat is nyert, fricskát mutatva ezzel a náci Németországnak.

Az erőszakmentes mozgalmak hat évtized után érték el, hogy a legfelsőbb bíróság mégis kimondja: a faji alapú megkülönböztetés alkotmányellenes. Az 1954-es siker után azonban ennek érvényesítéséért kellett küzdeniük a fekete polgárjogi mozgalmaknak. Rosa Parksot egy évvel később még minden további nélkül letartóztathatták az alabamai Montgomeryben azért, mert nem a feketék számára kijelölt helyre ült a buszon.

  • Mik voltak a feketék polgárjogi harcának állomásai?
  • Érvényesültek a papíron már megadott jogok?
  • Létezik rendőrségi rasszizmus?
  • Mit hoztak Trump sajtóellenes kirohanásai?

Az 1964-es Polgári jogi törvény és az egy évvel későbbi Választójogi törvény életbe léptetése garantálta csak papíron minden tekintetben az egyenjogúságot, kiiktatva az olyan, addig államonként meghatározható szabályokat, amelyek lényegében távol tarthatják a kisebbségeket attól, hogy éljenek választójogukkal.

A papírtól hosszú az út a valóságig

Utóbbi elfogadtatásához egy rendőrök által lelőtt fekete aktivista halála adott újabb lendületet. 1965 februárjában tüntetők vonultak az alabamai Selmában a fogdához, ahol az akkor már Nobel-békedíjas Martin Luther King munkatársa volt előzetes letartóztatásban – azzal a váddal, hogy fiatalkorúakat fogott be agitációs munkára, hogy a feketék körében minél többen vegyék fel magukat a választói névjegyzékbe, mivel ez a gyakorlatban, részben épp a követelt választói törvény hiányában általában nem teljesült, így a feketék közül sokan nem szavaztak.

A félezres felvonulást a rendőrség szétzavarta – az utólagos indoklás szerint a fogda megrohanásától tartva –, majd üldözőbe vették a családjával kint lévő Jimmi Lee Jacksont. A 26 éves férfit egy kávézóban lőtték agyon. Halála a mozgalom újabb szimbóluma lett, temetésén Martin Luther King mondott beszédet, majd megindult a Selmától Alabama fővárosába, Montgomerybe tartó menetelés, ami az alabamai hatóságok fellépése miatt – nem egyetlenként – Véres Vasárnapként vonult be a történelembe. Ez lett azonban az utolsó lökés ahhoz is, hogy a kongresszus megszavazza a választói törvényt.

A fél évszázados események azonban nem tüntethették el egy csapásra a hátrányos megkülönböztetést, az előítéletet, és a társadalmi egyenlőtlenséget, a nehéz szociális helyzettel összefüggő bűnözési statisztikákban később is találhattak igazolást a szegregáció hívei.

A pozitív diszkrimináció, a felzárkóztató programok, a fekete sport- és filmsztárok sikerei – az illiberális világban minden rossz forrásának kikiáltott politikailag korrekt beszéd, amely erősítette a társadalmat a rasszizmussal szembeni meggyőződésben – sokat javítottak ugyan a képen az elmúlt ötven évben, az adatok azonban még mindig széles szakadékot mutatnak a feketék és a fehérek között.

A jog helyett a vagyon a szakadék

A fehér háztartások keresőinek éves jövedelmének mediánja – tehát amelynél pont ugyanannyi embernek van magasabb jövedelme mint alacsonyabb – 70 ezer dollár. Az afroamerikaiaknál ez csupán 40 ezer dollár – a Peter G. Peterson Fundation adatai szerint. A vagyoni különbségek pedig még látványosabbak.

Egy átlagos afroamerikai ma is rosszabb helyzetből indul egy átlagos fehér amerikainál.

A fenti adat már csak a végeredménye annak, hogy a fekete diákok az iskolák határozatai alapján háromszor olyan nagy eséllyel esnek ki az oktatásból, mint a fehérek. A börtönökben az elítéltek harmada fekete, miközben az ország lakosságának csak 12 százalékát adják. A fehérekhez sorolható az amerikaiak kétharmada, a börtönökben viszont csupán 30 százalékot tesznek ki. Lakosságarányosan a különbség még nagyobb: 100 ezer afroamerikaira 1549 elítélt jut,100 ezer fehérre csupán 272.

Az egymást erősítő folyamatok, a szegénységi spirál miatt növekvő anyagi különbségek még nőttek is az elmúlt 30 évben, bár az elítéltek száma közötti különbség némiképp csökkent. Az adatok így is riasztók: rendőrségi lövöldözésben 2015 eleje és 2020 májusa között 4728 civil halt meg – beleértve a valódi tűzharcokat is felfegyverzett bűnözők ellen – ebből 2385 volt fehér, 1252 fekete. (A többi a latinók és az ázsiaiak között oszlik meg.)

Ez azt jelenti, hogy a feketék körében egymillió lakosra 30 áldozat jut, a fehéreknél 12.

A számok nem a rendőrség fellépésének jogosságát, vagy annak hiányát mutatják, csak jelzik a hatalmas különbséget.

Fehér rendőr, fekete civil

Ez viszont elvezethet ahhoz, hogy a feketéket ártatlanul is nagyobb eséllyel vonják rendőri intézkedés alá, mint a fehéreket.

Az elmúlt 30 évben is legtöbbször épp ilyen rendőri konfliktusok adták a szikrát ahhoz, hogy tömeges tiltakozások robbanjanak be.

1992-ben – utoljára, amikor bevetették a hadsereget a lázadásról szóló törvény alapján, amelyre a mostani zavargások idején Trump is többször hivatkozott – Los Angelesben 53 ember halt meg a tiltakozások alatt, miután felmentették azt a négy rendőrt, akik egy évvel korábban súlyosan bántalmazták az előállítás során Rodney Glen Kinget. A korábban rablásért elítélt férfi nem volt ugyan ártatlan – gyorshajtásért üldözték, ő nem akart megállni, mert alkoholt fogyasztott –, de az elfogásának véletlenül videókamerára került 12 percében látható rendőri erőszak  sokkoló volt, így nem kevésbé volt az a rendőrök felmentése is.

A kulcs tehát az akkor még korántsem megszokott felvétel volt – 1991-ben járunk, messze még az okostelefonoktól – enélkül az ügy valószínűleg elsüllyedt volna a rendőri jelentések tengerében, amelyek ellenálló, agresszív emberek ellen kényszerűen bevetett intézkedésekről szóltak. Mellesleg így járhatott volna a Jimmie Lee Jackson halálával záruló tüntetés vagy a Véres Vasárnap is, ahol viszont a – rendőri fellépésnek szintén kitett – sajtó volt jelen, és adott hírt képeivel.

A mobiltelefon a kollektív szemtanú

Az elmúlt 12 év nagy felháborodást kiváltó rendőri túlkapásai is csak azért nem maradtak visszhangtalanok, mert egyre nagyobb eséllyel készült róluk felvétel.

2009 első napján Oscar Grantot lőtte le egy egész elővárosi vonat szeme láttára egy rendőr, akinek kollégája ekkor a 22 éves áldozat nyakán térdelt. Ezt több utas is rögzítette, így már nem volt elintézhető a jelentés a szokásos önvédelemmel – amely persze az esetek többségében akár indokolt lehet, bár sejthető, hogy a felvételek a jéghegy csúcsát jelentik az évente átlagosan ezer lelövéssel végződő esetből.

Grant haláláért a rendőrt végül csak gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélték el csaknem két évvel később, az évek során számos tiltakozó tüntetéstől kísérve.

2012-ben a fegyvertelen, 17 éves Trayvon Martint lőtte le egy rendész. George Zimmerman állítása szerint a fiú rátámadt, ezért lőtte le. A floridai esküdtszék mind gyűlöletből elkövetett gyilkosság, mind emberölés vádja alól felmentette Zimmermant. Az ítéletet sokan az igazságszolgáltatás rasszizmusának bizonyítékaként értékelték, többezres tüntetések voltak, zavargások is kitörtek.

Az ítélet után váratlanul a sajtó elé állt az amerikai elnök. Barack Obama arról beszélt, hogy ez a fiú akár ő is lehetett volna 35 évvel korábban. 

Halál van, ítélet nincs

Alig egy évvel az ítélet után egy újabb haláleset korbácsolta fel az indulatokat és a rendőrségi intézkedések során megnyilvánuló faji előítéletekkel kapcsolatos vitákat az Egyesült Államokban. A Missouri állambeli kisvárosban, Fergusonban egy 28 éves fehér rendőr hat lövéssel ölt meg egy 18 éves fekete fiatalt. Mike Brown fegyvertelen volt.

A piac térfigyelő kameráiból néhány részlet tanúvallomások nélkül is feltárható, annyi bizonyos, hogy alig 90 másodperc telt el Darren Wilson rendőr és Brown találkozása, majd a fiatal halála között. A rendőr szerint a 193 centiméter magas, 132 kilós Brown megtámadta őt – Wilson is hasonlóan magas volt és 95 kilogram –, ezért volt kénytelen lőni. A helyszínelés sok pontatlansággal zajlott, Wilson kezet moshatott, mielőtt a vérfoltokat rögzítették volna, az általa akkor elmondottak nem kerültek jegyzőkönyvbe.

Brown egy barátjával együtt volt a piacon, akinek elmondása szerint a konfliktust a járőr generálta azzal, hogy autójával tolatva megpróbálta felnyomni Brownt és társát az úttestről a járdára, kis híján elütve őket. A 22 éves Dorian Johnson, aki állítása szerint ott volt a fiú mellett, amikor lelőtték, az MSNBC-nek azt mondta: a rendőr azt parancsolta nekik, hogy

Húzzatok fel a kurva járdára!

– amit fizikai atrocitás követett. Johnson szerint Brown futás közben feltartott kezekkel odakiabált a rendőrnek, hogy „nincs nálam fegyver, ne lőjön!” A fergusoni tiltakozásoknak ez éppúgy jelmondatává vált, mint a rendőr térde alatt kilenc percen át fuldokló George Floyd szavai: „Nem kapok levegőt”.

Brown halálának nyomozása alatt a hatóságok nyilvánosságra hoztak egy felvételt, amelyen látszik, hogy Brown dohányt lopott egy boltból, és a személyzettel összetűzésbe került. Wilson azonban eleinte azt mondta, erről ő akkor nem tudott, amikor Brownt üldözőbe vette, később mégis ezzel igazolta, miért ment a férfi után. A fiatal családja szerint ezt a részt csak azért szivárogtatta ki a rendőrség, hogy utólag ezzel igazolják a halálos kimenetelű intézkedést.

Az esküdtszék végül felmentette Wilsont, elfogadva, hogy a rendőr önvédelemből lőtte karon, szemen és homlokon a fiút. Az ítéletre a St. Louis környékén található, zömmel hátrányos helyzetű feketék lakta Fergusonban zavargások törtek ki. A döntés előtt már oda vezényelt ezer rendőr sem tudta megakadályozni a széles körű tiltakozást.

Még ugyanebben az évben, 2014 novemberében egy játékpisztollyal játszó 12 éves fekete fiút lőttek le a kiérkező rendőrök – Tamir Rice haláláért sem emeltek vádat –, egy hónappal később a New York-i Eric Garner vesztette életét négy rendőr fojtó szorításában. Garner is csak azt tudta mondani, amit öt évvel később Floyd: „Nem kapok levegőt!”

Az ügyészség a felvétel alapján sem találta megalapozottnak a vádemelést a fojtást végrehajtó rendőr ellen. Daniel Pantaleo a rendőrség kötelékében maradt, egészen mostanáig: szerdán elbocsátották. A hatgyermekes, asztmás Garner – aki ellen tiltott cigarettaárusítás miatt akartak eljárni a rendőrök – szintén fegyvertelen volt, fel sem merült a támadás veszélye. Bár a túlkapásért a rendőrt nem ítélték el, New York önkormányzatától Garner családja 5,9 millió dollár kártérítést kapott.

Beérett a fake news? 

George Floyd halála tehát nagyon is ismert, rendkívül mély konfliktusokkal teli helyzetet tett ismét nagyon robbanásveszélyessé, amit csak fokozott a koronavírus miatti gazdasági és egészségügyi válsághelyzet és Donald Trump számtalan megnyilatkozása – például a feketék elnyomása ellen már 2016-ban fél térdre ereszkedve tiltakozó egykori NFL-sztárról, Colin Kaepernickről. 

De Trump twitteres és élőben adott nyilatkozatai másutt is mintha éreztetnék hatásukat a tüntetéseken: a rendfenntartók szokatlanul ellenségesen kezelik a sajtót.

  • A rendőrpajzzsal hasba vágott ausztrál operatőr,
  • a CNN tüntetésről tudósító élő adásban megbilincselt stábja,
  • a Vice filmjében látható, földön fekvő, igazolványát felmutató újságíró, akire minden ok nélkül paprikaspray-t fúj egy rendfenntartó,  

mind azt sejtetik, beérett Trump örökös fakenewsozása: ahogyan az elnök, úgy már a hatóságok közül sem mindenki tekinti legitim szereplőnek a sajtó képviselőit. Sőt, ők, az elnök szavai szerint egyenesen a nép ellenségei, amivel Trump már nemcsak egy jó néhány évtizeddel korábbi világot, de egy egészen más rendszert is idéz.

(Borítókép: Békés tüntetés George Floyd halála miatt 2020. június 3-án, Kaliforniában. Fotó: Mario Tama / Getty Images)