Erős földrengés rázhatja meg India fővárosát
Nagy erejű földrengés rázhatja meg az elkövetkező napokban Észak-India több térségét, köztük a fővárost is magába foglaló Delhi közigazgatási területet - írta az MTI a Times of India című lap alapján.
A dhanbádi műszaki egyetem földtani és szeizmológiai intézetének szakértői abból következtetnek erre, hogy az utóbbi hetekben tucatnyi kis és közepes erejű földrengés volt a térségben. Egy nagyobb földrengés szerintük bármikor előfordulhat, "figyelmeztetés nélkül".
Nem lehet pontosan előre megmondani a földrengés erejét és helyszínét, de leginkább az aggasztó, hogy Delhi fővárosi közigazgatási területen folyamatos szeizmikus aktivitás figyelhető meg.
A földrengés bizonyosan érinteni fogja a főváros térségét, amely 370 kilométerre van ez erős földrengésekről ismert Kángrától és 260 kilométerre Uttarakasitól. A nagy erejű földrengés várhatóan azon a törésvonalon fog bekövetkezni, ahol ezek a települések fekszenek, és mindenképpen érinteni fogja fővárost. Pi Kej Hana, a szeizmológiai intézet munkatársa emlékeztett arra, hogy e két várost már 1945-ben és 1905-ben 6,3-as és 7,8-as erejű földrengések rázták meg.
A térségben az elmúlt két évben 64, ötös fokozatot meghaladó földrengés volt, az elmúlt másfél hónapban pedig tíz kisebb és közepes erejű földmozgás történt, ami a deformációs energiák felgyülemlésére utal különösen Delhi és Kángra közelében.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.