Judit, Xénia
18 °C
35 °C

Kínai harci gépek repültek Tajvan légterébe

2020.06.09. 16:33 Módosítva: 2020.06.09. 17:31

A tajvani légierő távozásra kényszerített kedden néhány kínai harci gépet, amelyek rövid időre behatoltak az önmagát kormányzó sziget légterébe – jelentette be a helyi védelmi minisztérium.

A tárca szóvivője arról számolt be, hogy a tajvani fegyveres erők kínai gépeket észleltek, amelyek átrepültek a sziget felett. A Szu-30-as vadászgépekről van szó, amelyek Kína legmodernebb gépeinek számítanak. A kínai gépeket figyelmeztették, hogy hagyják el a légteret.

A minisztérium külön közleményben jelentette, hogy az amerikai haditengerészet egyik, logisztikai műveleteket támogató, C-40A típusú szállító repülőgépe ugyancsak átrepült a sziget felett kedden.

Peking álláspontja szerint az 1949-től saját politikai vezetéssel rendelkező Tajvan a szárazföldi Kínához tartozó terület. Tajpej és Peking között ráadásul fagyossá vált a kapcsolat azt követően, hogy a januárban újraválasztott Caj Jing-ven elnök vezette tajvani kormányzat elveti azt az 1992-es megállapodást, amely tartalmazza az „egy Kína” elvet.

Márpedig ennek elismerését Peking a mindenkori kétoldalú tárgyalások alapfeltételének tekinti. A kínai kormány azóta diplomáciai eszközökkel próbálja korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, (amiben például a magyar kormány is készségesen asszisztál) és rendszeresen hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

Tajvan mindazonáltal jelentős amerikai támogatást élvez, annak ellenére, hogy nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Washingtonnal. Az Egyesült Államok Tajvan első számú fegyverszállítója és kulcsfontosságú partnere. (MTI)