Tekla
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Mint a pestises hajókat, őket sem akarták fogadni

policover
2020.06.09. 20:29

Első látásra nem tűnik rossz ötletnek átvészelni a koronavírus-járványt egy vitorláshajón, amivel az ember éppen világ körüli úton vesz részt. Egy német-chilei házaspár két gyermekével éppen ezt tette. A világban terjedő vírus hírei először csak nagyon szűrten jutottak el hozzájuk, de a járvány nem is nagyon érdekelte őket a tenger közepén. Aztán egyik pillanatról a másikra a saját bőrükön érezték meg a járvány következményeit. Életük legnagyobb kalandja lett az utazásból, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung, amely interjút készített a házaspárral.

  • Hogyan hatott a koronavírus-járvány egy világkörüli úton lévő vitorlásra?
  • Hogyan tudott ételt szerezni a német-chilei család?
  • Végül hol engedték kikötni a vitorlásukat?

Szóltak, hogy haladéktalanul hagyják el a kikötőt

A német Jutta Walter és a chilei Osvaldo Escobar hétéves lányukkal és tizenegy éves fiúkkal már harmadik éve hajóznak a világ körül Polarwind nevű vitorlásukkal. Nem gazdagok. Sok mindent föláldoztak azért, hogy szabadon élhessenek: a hajójuk a házuk és az életük. Jutta civilben tanárnő, férje korábban a chilei haditengerészetnél szolgált, majd vitorlásexpedíciók szervezésével foglalkozott. Világkörüli utazásuk második felében a Dél-Amerika legdélebbi részén lévő Horn-foktól hajóztak Európa felé. 

A hajózás közben nem mindig volt internetük, így csak néha jutottak el hozzájuk hírek az új koronavírusról, ami akkor még csak Kínában okozott problémákat. Február elején érkeztek Srí Lankára, ahol meglepve tapasztalták, hogy a kikötésük után egy orvos lépett a a fedélzetre, és megmérte mindegyikük testhőmérsékletét.

Amikor India partjaihoz értek, először egy karanténkikötőbe irányították őket, majd nem kaptak kikötési engedélyt. Felszólították őket, hogy haladéktalanul hagyják el az indiai felségvizeket. Indiában egyébként csak azért akartak megállni, hogy az előttük álló leghosszabb, 2000 mérföldes afrikai szakasz előtt édesvizet vételezzenek, dízelolajat tankoljanak, illetve feltöltsék megfogyatkozott élelmiszer-készleteiket.

Szerencséjükre a közelükben hajózó jachtok személyzetétől kaptak elérhetőséget egy helyi emberhez, aki egy evezős csónakból ellátta őket a szükséges élelemmel, vízzel és gázolajjal. Ezután 23 napon át tartott az út a Vörös-tenger partján fekvő Dzsibuti kikötőjébe. Itt azt hitték, hogy az akkor még elsősorban csak Ázsiában terjedő vírust sikerült kikerülniük.

Nem tudtak róla, hogy a járvány addigra Európára, és sok más országra is átterjedt, és a neheze csak ezután következik.

Partraszállás az éj leple alatt

Gondolták, hogy Dzsibutiban ismét feltöltik készleteiket, mert a hajó konyhájában már csak néhány darab hagyma maradt. Amikor azonban partra akartak szállni bevásárolni, egyik pillanatról a másikra lezárták a kikötőt, és a nemzetközi vizekről érkező hajók utasainak megtiltották a szárazföldre lépést.

A férfi szerint ez egy igencsak nehéz pillanat volt az utazásuknak. Át kellett gondolniuk, hogy a maradék rizsből, tésztából, és a már említett néhány darab hagymából meddig tudják kihúzni. Szerencsére itt is találtak kapcsolatot egy helyi emberhez, egy eritreai menekülthöz, aki szerzett nekik zöldséget és gyümölcsöt a helyi piacról. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy folytassák az útjukat.

0003
Fotó: polarwind-expeditions.com

Nem volt mit tenni, este a vízen horgonyzó vitorlásról az egész család leereszkedett a náluk lévő csónakba, és

mint a kommandósok, az éj leple alatt szálltak partra egy szupermarket közelében.

A parton a csónakot elrejtették egy nagyobb halászhajó mögé, majd bementek a bevásárlóközpontba és beszerezték a szükséges élelmet. A gyerekeket azért vitték magukkal, hogy ha elkapják őket, enyhébb elbírálás alá essen, hogy megszegték a kikötői szabályokat. Az akció sikerült, nem vették észre őket, sikeresen visszajutottak a vitorlásukra.

Úgy kezelték őket, mint a leprásokat

Innen folytatni tudták útjukat, de az a teljes bizonytalanságban telt, tervezni alig lehetett. A helyzet folyamatosan változott. A kikötők, amelyekről még olyan információik voltak, hogy nyitva állnak, sorra zártak be előttük, mire odaértek. Három másik hajóval együtt konvojban haladtak Európa felé. A chilei férfi szerint a koronavírus-járvány a hajósokat kitaszított leprásokká tette, akikért senki nem akart felelősséget vállalni, és akik maguk se tudták merre és hova menjenek. „Mint az egykori pestises hajókat, minket se akart befogadni senki” – mondta a férfi. Egy nem sokkal utánuk Dzsibutiba érkező ausztrál jachtot már nem engedtek kikötni, a parti őrség fegyveresei fordították vissza őket.

Persze mindenki azt ismételgette, hogy a járvány idején jobb nem menni sehova, mindenki maradjon a helyén és várjon, de a vitorláshajók utasai ezt nem tehették meg. A széljárás miatt ha nem indulnak tovább Dzsibutiból, akkor idén már nem lett volna esélyük arra, hogy a Vörös-tengeren, majd a Szuezi-csatornán keresztül kijussanak a Földközi-tengerre, és visszatérhessenek Európába. De a széllel se volt szerencséjük, írják honlapjukon. Egyre csak északi szelet kaptak, így úgy döntöttek: nem pazarolják a dízelt, ki tudja, tudnak-e még szerezni, inkább kivárják a megfelelő széljárást -  elvégre azért van vitorláshajójuk.

polar
Fotó: polarwind-expeditions.com

Az út utolsó szakasza különösen nehéz volt. Amikor Szudánnál kikötöttek, kétszer is figyelmeztette őket a haditengerészet hajója, hogy eszükbe ne jusson ott maradni. Miután internet csak néha volt, ebből arra következtettek, hogy a helyzet a koronavírus miatt igencsak komolyra fordulhatott. Ekkora zárta le fokozatosan szinte az összes ország a határait.

Megtapasztalták a kitaszítottságot

Öbölről öbölre haladtak előre, közben folyamatosan azon kellett törni a fejüket, hol tudnak dízelolajat és élelmiszert szerezni. Az apa elmondása szerint miután évek óta hajóznak, ők jól hozzászoktak az összezártsághoz – ahhoz, amitől sok ember most a karantén idején szenvedett.

A viharokkal, a hullámokkal a kisebb balesetekkel, a hideggel, a meleggel meg tudunk küzdeni, de a koronavírussal nem. Ez a vírus túl nagy kaland volt így nekünk.

A legrosszabb a bizonytalanság és a kitaszítottság érzése volt, tudták, hogy sehol nem látják szívesen őket. Átérezték, milyen lehet a menekültek helyzete, bár az interjúban külön hangsúlyozták: nem gondolják, hogy az ő helyzetük bármiben is összemérhető a világban bolyongó menekültekével. Nekik mindig volt mit enni, az egyiptomi német nagykövetséggel folyamatosan tartották a kapcsolatot, egy munkatárs csak velük foglalkozott. Tisztában voltak vele, hogy ha bármi bajuk esik, arról tudni fog a nagykövetség és igyekszik segíteni. 

0005
Fotó: polarwind-expeditions.com

Három másik jachttal együtt végül konvojban érkeztek meg Ciprus partjaihoz 56 nap hajózás után. A limmasoli kikötőben hosszú idő után ők voltak az elsők, akik kiköthettek. Ott is karanténban kell lenniük, de az interjúban azt mesélték: óriási dolog, hogy a közeli szupermarketből tudnak maguknak végre rendes ételt rendelni, van áramuk és vizük, és

most először tudtak meleg vízben zuhanyozni azóta, hogy Thaiföld partjait elhagyták.

(Borítókép: polarwind-expeditions.com)