Judit, Xénia
18 °C
35 °C

Korrupciós vád miatt őrizetbe vették Zimbabwe egészségügyi miniszterét

2020.06.20. 16:39

Őrizetbe vették Obadiah Moyo zimbabwei egészségügyi minisztert, akit várhatóan szombaton állítanak bíróság elé azzal a váddal, hogy törvénybe ütköző módon egy kétes hírű egészségügyi vállalattal kötött több millió dollár értékű szerződést a koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges egészségügyi termékek szállítására – írja az MTI.

Moyo-t a zimbabwei korrupcióellenes hatóság pénteken vette őrizetbe az egyre terebélyesedő botrány közepette. A helyi sajtó szerint a miniszter olyan céget választott ki, amely a védőfelszereléseket, illetve a koronavírus-teszteket túlzottan magas áron kínálta a kormányzatnak.

A cég árlistáján a szájmaszkok darabja például 28 dolláros (8600 forint) áron szerepelt.

A hararei vezetés a közfelháborodás nyomán felmondta a szerződést. Emmerson Mnangagwa elnök egyik fia pedig közleményben volt kénytelen tagadni kapcsolatát a céggel, miután olyan felvételek jelentek meg a vállalat zimbabwei képviselőjéről, amelyeken az elnök és felesége, illetve a fiai társaságában látható több rendezvényen is.

Delish Nguwaya, a cég képviselője, illetve a zimbabwei gyógyszerbeszerzési hatóság több vezető tisztségviselője ellen már vádat emeltek az ügyben.

Nguwayát a többi között azzal gyanúsítják, hogy hazudott a vállalatról, amelyet egy svájci székhelyű gyógyszergyártóként állított be, pedig a vádirat szerint mindössze egy tanácsadó cég volt, és semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett az egészségügyi termékek gyártása terén.

A botrány éppen az egészségügyi dolgozók sztrájkja idején érte Zimbabwét. Az orvosok és ápolók amerikai dollárban követelik fizetésüket, mivel a 750 százalékot meghaladó infláció és a helyi fizetőeszköz összeomlása miatt a bérük gyakorlatilag értéktelenné vált. A folyamatos gazdasági válsággal küzdő országban a legtöbb kereskedő ráadásul amerikai dollárban szabja meg az árakat. Az egészségügyi dolgozók egyben azt is kifogásolják, hogy nincs megfelelő védőfelszerelésük a koronavírussal fertőzöttek ápolására.

Az AFP francia hírügynökség csütörtöki értesülése szerint a Magyarországon bejegyzett Drax Consult SAGL nevű cég 20 millió dolláros szerződéshez jutott Zimbabwében felhasznált Covid-19-tesztek és védekező felszerelések szállításáért.

Márciusban a magyar hatóságok aggodalmukat fejezték ki a cég számlájára történt,kétmillió dolláros gyanús befizetés miatt, amely kiváltotta a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű zimbabwei ellenzéki formáció haragját. A párt korrupcióval vádolta meg a hararei kormányt.

Zimbabwében szombatig 479 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és négyen haltak bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta szövődményekbe.

Ez a szám azonban feltehetően erősen alábecsült, mivel kevés tesztet végeztek el a dél-afrikai országban, amely a 2000-es évek eleje óta az államot és közegészségügyi rendszert romba döntő súlyos gazdasági válság áldozata.