Kristóf, Jakab
18 °C
34 °C

Ledöntötték a tüntetők egy konföderációs tábornok szobrát Washingtonban

2020.06.20. 08:15

Rasszizmusellenes tüntetők péntekről szombatra virradóra megrongálták egy konföderációs tábornok szobrát Washingtonban, az egyetlent, amelyet az amerikai fővárosban egy déli katonatisztnek emeltek, írja az MTI a helyi médiában bemutatott videofelvételekre hivatkozva.

A közösségi médiában és több tévécsatornán is az volt látható, hogy

több tucatnyi tüntető egy kötél segítségével ledöntötte, majd felgyújtotta Albert Pike, a déliek egyik tábornokának szobrát.

A résztvevők eközben azt skandálták, hogy: számítanak a fekete életek, majd pedig a földön fekvő emlékművet összefirkálták, megrongálták és gyújtogattak is.

 Más szemszögből:

Donald Trump amerikai elnök a Twitter közösségi oldalon az esetről azt írta, a tett gyalázat az országra nézve, és a tettesek őrizetbe vételére szólított fel, sőt azt írta, a helyi rendőrség nem végezte a dolgát: