Jusztina
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Haza akartak jutni családjukhoz a járvány alatt, átvitorlázták az Atlanti-óceánt

000 1V43AT
2020.07.21. 19:01

„Minden lehetséges módon haza akartam jutni. A legfontosabb az volt, hogy a családommal lehessek”

– mondta Juan Manuel Ballestero, akinek közel három hónapig tartott, de átküzdötte magát az Atlanti-óceánon vitorlásával a koronavírus-járvány közepette. Egy másik férfi amputált karral a másik irányból tette meg szintén egyedül az utat, ő a Karib-szigetek környékéről vitorlázott Észak-Írországba, mert semmiképpen sem akart lemaradni a lánya esküvőjéről.

A koronavírus terjedése miatt hónapokkal ezelőtt bezárkóztak országok, lezárták a határaikat, többen a világ másik végén rekedtek, miközben sokszor közeli országok között sem voltak egyszerűek az utazások, nemhogy kontinenseken át. Voltak azonban, akik úgy döntöttek, hogy a kockázatokat vállalva az óceánokon át is nekivágnak a hazaútnak pedig a járványhelyzetben az a veszély is fennállt, hogy nem sikerül feltölteniük a készleteiket út közben, ahogy azzal a világ körüli úton járó német családdal is történt, akiket több helyen szinte pestises hajóként nem akartak fogadni.

  • Miért vitorlázták át a járvány alatt egyedül az Atlanti-óceánt?
  • Mennyi ideig tartottak az utak?
  • Miből tudtak erőt meríteni az utazás alatt?

90 éves édesapjához igyekezett

Juan Manuel Ballestero még március közepén került nehéz döntés elé: Argentína az összes nemzetközi repülőjáratot törölte, ezért az egyetlen reálisnak tűnő út a Madeirához közeli Porto Santo portugál szigetről a dél-amerikai országba az Atlanti-óceánon keresztül volt.

A New York Times részletes cikkében bemutatott 47 éves férfi választhatta volna azt, hogy átvészeli a legnehezebb hónapokat a kis szigeten, ahol márciusban nem is ütötte fel a fejét a vírus, neki azonban egészen más cél lebegett a szeme előtt. Újra látni akarta a szüleit, és azt is remélte, hogy még hazaérhet édesapja május 15-én ünnepelt 90. születésnapjára.

Barátai próbálták lebeszélni a férfit, hogy egyedül nekivágjon egy ekkora útnak egy világjárvány kellős közepén. A portugál hatóságok is figyelmeztették: nem biztos, hogy vissza tud majd térni, ha bármilyen problémába ütközne a kihajózás után. Azonban hajthatatlan volt, egy nap alatt döntött. Felpakolt tonhalkonzervből, gyümölcsből és rizsből a 8,8 méter hosszú vitorlására, zsebre rakta megmaradt 200 euróját, és március 24-én elindult a Buenos Airestől délre fekvő Mar del Platába.

„Vettem egy egyirányú jegyet, és nem volt visszaút”

 – mondta.

Persze tapasztalt hajósról volt szó: Ballestero hároméves volt, amikor apja először kivitte magával a vízre halászhajójával. 18 éves korában már Argentína déli részén, Patagónia közelében vállalt munkát egy halászhajón. Az élete nagy részét a vízen töltötte, miközben hosszabb-rövidebb ideig élt Venezuelában, Srí Lankán, Balin, Hawaiin, Costa Ricán, Brazíliában, Alaszkában és Spanyolországban. Volt, amikor teknősöket és bálnákat jelölt meg környezetvédők megbízásából, máskor kapitánykodott. A vitorlását 2017-ben vette, azt remélte, hogy körbehajózhatja vele a világot.

Csakhogy átkelni az Atlanti-óceánon még a legideálisabb körülmények között is gondos tervezést igényel a tapasztalt hajósoktól is. A világjárvány azonban új kihívásokat is jelentett: három héttel az utazás kezdete után például a Zöld-foki szigeteken nem engedték kikötni, pedig eredetileg fel akarta ott tölteni még a készleteit. A járvány alakulását egyébként követte, minden este fél órára kapcsolta be a rádióját, hogy tájékozódjon, hogyan áll éppen a helyzet világszerte.

Ballestero úgy érezte, ő is egyfajta karanténban volt.

„Végig azon gondolkoztam, hogy vajon ez lesz-e az utolsó utam” – mondta. Nem volt neki idegen sok időt tölteni a vízen, de a nyílt óceán ennyi ideig egyedül megviselte. Az út első felében rettentően megijedt egy másik hajó fényjelzésétől, ami egyre közeledett, és valamiért meg volt győződve róla, hogy őt követi. Ezért megpróbált olyan gyorsan haladni, ahogy csak tudott.

Egy különösen nehéz napon egy üveg viszki felbontásával próbált kiszakadni a helyzetből, de csak még idegesebb lett. Azt mondta, hogy azt vette észre, hogy imádkozik, és újraértelmezi kapcsolatát Istennel. „A hit átsegít az ilyen helyzeteken. Sokat tanultam magamról, sok alázatot adott ez az utazás” – mondta.

Viszont erőt merített azokból az élőlényekből, amikkel út közben találkozott. Hetekkel az indulás után például több mint háromezer kilométeren át úsztak a vitorlása mellett delfinek egy szakaszon. „Elmentek, aztán mindig visszajöttek. Aztán egy nap úgy tűnt, hogy elbúcsúznak” – mondta. Egy másik alkalommal egy nagy madarat látott a közelben vadászni. Kiderült, hogy egy halfarkas volt, amiről a vitorlása is a nevét kapta. „Olyan volt, mintha a madár üzente volna: ne add fel, menj tovább” – mondta.

A viharos időjárás szerencséjére csak a szárazföldhöz közel okozott komolyabb károkat a vitorlásában. 241 km-re volt a brazil Vitória városától, amikor kemény hullámok megtépázták a hajóját. Kénytelen volt kikötni Brazíliában, és csak itt tíz nappal nőtt az utazásának ideje. Akkor tudta meg, hogy testvére indulása óta már mesélt az eltökéltségéről argentin újságíróknak, és a vállalkozása megjelent a helyi lapokban. Barátai unszolására végül az út utolsó szakaszát már az Instagramon is közvetítette.

Végül csak június 17-én érkezett meg Mar del Platába, szülővárosába. Ott szinte hősként fogadták. „Beteljesedés érzése volt, amikor megérkeztem abba a kikötőbe, ahol apámnak volt a halászhajója, ahol annyi mindent tanított nekem, és ahol megtanultam hajózni, ahol mindez kezdődött” – mondta. Még a mólón elvégezték rajta a koronavírustesztet. Három nappal később pedig jött a negatív eredmény, utána engedték, hogy partra lépjen Argentínában.

Noha nem tudta májusban megünnepelni apja 90. születésnapját, de azért az Apák napjára hazaért, egy szüleihez közeli házba költözött be. Carlos Alberto Ballestero, az édesapja azt mondta, hogy nehéz volt, amíg nem tudtak semmit fiukról több mint 60 napon át, de végig úgy voltak vele, hogy mindennek jó vége lesz majd.

Ki nem hagyta volna lánya esküvőjét

Szintén a családjához akart hazajutni Garry Crothers, aki a Karib-tengeren rekedt a koronavírus-járvány alatt. Éppen Saint Martin szigetén volt, amikor a koronavírus miatt korlátozták a légi közlekedést a világban. „Nem sok választásom volt, haza kellett vitorláznom” – mondta a BBC szerint arról, miért vágott bele a 6400 km-es útnak ő is egyedül május végén. Végül 37 vízen töltött nap után érkezett vissza Londonderrybe július elején.

A Saint Martint potenciálisan veszélyeztető hurrikánszezontól tartva a hajóját kiemelhették volna a vízből, és biztonságos helyre vihették volna, de akkor könnyen a szigeten ragadhatott volna hosszabb időre. Leginkább attól félt, hogy lemaradhat lánya, Oonagh szeptemberre tervezett esküvőjéről. Számba vette a lehetőségeit, és úgy döntött, hogy neki kell vágnia Kind of Blue nevű vitorlásával. „Felpakoltam élelemmel, feltöltöttem a készleteket, és nekivágtam az útnak” – mondta.

Garry Crothers még 2009-ben szenvedett motorbalesetet, az egyik karja súlyosan megsérült, végül 2018-ban amputálni kellett. Tapasztalt vitorlázó, de a korábbi leghosszabb útja egyedül csak hét napig tartott. Crothers egyébként a Foyle Sailability alelnöke, egy olyan jótékonysági szervezeté, ami a fogyatékossággal élő embereket is arra bátorítja, hogy vitorlázzanak.

Május végén hagyta el Saint Martint.

Nagyon furcsa ennyi időt egyedül tölteni. Fókuszáltnak kell maradnod. Én arra fókuszáltam, hogy hazajussak. Megállhattam volna az Azori-szigeteken, de eltökélt voltam, hogy menjek tovább, és hazajussak

– mondta a BBC-nek. Mint mondta, sok dologgal kell foglalkozni, javításokkal a hajón, karbantartási munkákkal, és nagyon sokat kell hallgatni az időjárás-előrejelzéseket. De még az alvás is tud kihívást jelenteni – hazaérkezve az első szárazföldön töltött éjszakáján aludta ki magát alaposan.

Crotherst otthon felesége, Marie, és két lányuk, Amy és Oonagh fogadta. „Nagyon elragadó itthon lenni” – mondta. Azt is hozzátette, hogy nagyon meghatotta, mennyi ember ment ki üdvözölni a Foyle-folyó partjára.

Londonderry alpolgármestere, Graham Warke is azok között volt, akik ott várták a parton. „Garry története is bizonyítja, hogy mennyit el tudsz érni lelkesedéssel, eltökéltséggel és hittel” – mondta. Szerinte már az is lenyűgöző, hogy a férfi újra tudott vitorlázni a balesete után, de az különösen inspirálhat másokat, hogy egyedül átszelte az Atlanti-óceánt.

(Borítókép: Juan Manuel Ballestero. Fotó: Mara Sosti / AFP)