Nyakra térdelős letartóztatás miatt tört ki botrány Németországban

A német sajtó beszámolói szerint vizsgálat indult a német rendőrségnél egy nyakra térdelős őrizetbe vétel miatt, miután egy napok óta terjedő, az esetről készült felvétel nagy megbotránkozást váltott ki az országban – írja az MTI.

Az eset Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában, Düsseldorfban történt szombat este, helyi sajtóértesülések szerint a rendőröket egy étterem közelében kitört verekedés miatt riasztották a helyszínre. Azt nem tudni, hogy pontosan mi történt, az azonban biztos, hogy a helyzet odáig eszkalálódott, hogy a rendőrök a földre tepertek egy fiatalt, akinek a helyszínen készült felvételek tanúsága szerint rátérdeltek a nyakára – pont úgy, ahogy George Floyd esetében is, akinek májusi halála hetekig tartó zavargásokhoz vezetett az Egyesült Államokban.

A tartományi belügyminisztérium már vasárnap közölte, hogy kivizsgálják az ügyet, és megteszik a szükséges lépéseket, ha kiderül, hogy rendőri túlkapás történt. A vizsgálatot a semlegesség biztosítása érdekében nem a düsseldorfi, hanem a duisburgi rendőrkapitányság végzi el.

Az amerikai Minnesotában májusban erőszakos rendőri intézkedés következtében meghalt George Floyd esetében alkalmazott megoldással egy fiatalkorút vettek őrizetbe, aki a hivatalos indoklás szerint megzavart egy étteremben fegyelmezetlenül viselkedő vendégek miatt végzett ellenőrzést, és rárontott a rendőrökre, amikor igazoltatni akarták. A sajtóban keringő információk alapján ugyanakkor a fiú az egészet kiváltó incidensnek nem is volt részese. A minisztérium tájékoztatása szerint a fiú nem sérült meg az őrizetbe vétel során, a rendőrök miután előállították, megállapították a személyazonosságát, majd átadták a nevelőinek.

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Eltávolítja a koronavírus-vakcinákról szóló álhíreket a Facebook

Eddig 12 millió, álhírt népszerűsítő tartalmat távolítottak el.

február 9., 07:36

  • Külföld
A román lakosság közel negyven százaléka hiszi, hogy chipet kap az oltással

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint a koronavírus újabb típusa nem természetes, hanem laboratóriumi úton jött létre.

tegnap, 07:10

  • Belföld
Áder János: Ha jól halad az oltás, májusban lazítani lehet

A köztársasági elnök szerint húsvét után gyorsulhat fel az oltakozás.

február 10., 15:11

  • Belföld
Érvénytelen taj-számmal is mindenkinek jár az ingyenes oltás

Az érintettek száma hetvenezer lehet.

tegnap, 16:57

  • Tech-Tudomány
A Facebook törli az oltásellenes bejegyzéseket

Nem engedik a hamis információk terjesztését, és az ilyen hirdetéseket is eltávolítják, ha lebuknak.

február 10., 06:08