Lemondott a lengyel egészségügyi miniszter

Bejelentette lemondását keddi sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter, közlése szerint a több hónap óta tervezett leköszönését eddig a Lengyelország számára fontos feladatok elvégzése érdekében halasztotta.

A koronavírus-járvány kitörése óta a legnépszerűbb lengyel politikussá vált Szumowski közölte: a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) soraiban továbbra is teljesíti képviselői munkáját, egyúttal visszatér az eredeti foglalkozásához, az orvosi küldetéshez is.

Szumowski a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski által szeptemberre bejelentett kormányátalakítást megelőzően mond le – írja az MTI. Lemondása időzítéséről elmondta: erről korábban Andrzej Duda államfővel, Mateusz Morawiecki kormányfővel, valamint a PiS elnökével egyeztetett. Eredeti tervei szerint már idén februárban távozott volna, a kezdődő koronavírus-járvány miatt az év elején viszont módosított tervein.

Újságírói kérdésre válaszolva Szumowski cáfolta, hogy távozása összefüggésben volna a koronavírus kitörése utáni, a védőeszközök beszerzését célzó minisztériumi pályázatokkal, melyek miatt több ellenzéki politikus tavasszal ügyészségi bejelentést tett.

Lengyelországban keddi adatok szerint 16 337 az aktív esetek száma, a járvány kitörése óta megfertőződött 57 876 ember közül 39 643-an felgyógyultak. Eddig 1896 koronavírusos beteg hunyt el, az utóbbi 24 óra alatt tizenegy.

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Eltávolítja a koronavírus-vakcinákról szóló álhíreket a Facebook

Eddig 12 millió, álhírt népszerűsítő tartalmat távolítottak el.

február 9., 07:36

  • Külföld
A román lakosság közel negyven százaléka hiszi, hogy chipet kap az oltással

A megkérdezettek közel 70 százaléka szerint a koronavírus újabb típusa nem természetes, hanem laboratóriumi úton jött létre.

február 11., 07:10

  • Belföld
Áder János: Ha jól halad az oltás, májusban lazítani lehet

A köztársasági elnök szerint húsvét után gyorsulhat fel az oltakozás.

február 10., 15:11

  • Belföld
Érvénytelen taj-számmal is mindenkinek jár az ingyenes oltás

Az érintettek száma hetvenezer lehet.

február 11., 16:57

  • Belföld
A hazai ellenzék szerint a bajba jutott dolgozók kapják meg bérük 80 százalékát

Pénteken alakult meg az ellenzéki pártok által életre hívott Covid 2021 vizsgálóbizottság.

tegnap, 17:33