Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Lemondott Lukasenko diplomatája, miután kiállt a tüntetők mellett

2020.08.18. 10:25

Sorra hagyják magára diplomatái Alekszandr Lukasenkót, és állnak ki az országot 26 éve irányító elnök ellen kitört tiltakozások mellett. Elsőként az ország pozsonyi nagykövete posztolt támogató képet a belarusz tüntetésekről, kedden pedig bejelentette lemondását is – közölte a Tut.by. Igor Lescsenya négy éve kapta nagyköveti kinevezését, láthatóan azonban a Lukasenko alatti diplomáciai karrier nem akadálya annak, hogy most mégis inkább szakítson az elnökkel.

A Lescsenya lemondásáról szóló hír egyébként nem olvasható az állami hírügynökség, a Belta hírei között. Az ügynökség egyelőre a szokásos üzemmódban dolgozik, bár az állami televízió munkatársainak nagy része már aktívan tüntet a kézivezérelt sajtó gyakorlata ellen.

Lescsenya bejelentése újabb megerősítése annak, hogy Lukasenko hatalmának vége nagy valószínűséggel belátható közelségbe került. A hatalom a hétvégén már kénytelen volt lemondani arról, hogy erővel kényszerítse haza az országszerte utcára vonuló tüntetőket, akik az augusztus 9-i elnökválasztás nyilvánvalóan elcsalt hivatalos eredményei ellen tiltakoztak, miután Lukaseno hatodszor is 80 százalék feletti eredménnyel nyert.

Ezután pedig Lukasenko hétfőn bejelentette, hogy támogat egy népszavazással megerősített alkotmánymódosítást, amely nyomán új helyhatósági, parlamenti és elnökválasztást lehetne tartani. (Ezt tíz perccel azután közölte a kamerák előtt egy munkással beszélgetve, hogy előtte a minszki gépgyárban, a dolgozók pfujolása közepette a pódiumon állva azt mondta: új választás nem lesz, ő csak akkor távozik a hatalomból, ha megölik.)

A Minszki Traktorgyár sztrájkoló dolgozói az üzem felé vonulnak ahol Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök beszédet mond Minszkben 2020. augusztus 17-én
A Minszki Traktorgyár sztrájkoló dolgozói az üzem felé vonulnak ahol Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök beszédet mond Minszkben 2020. augusztus 17-én
Fotó: Dmitrij Loveckij / MTI

Az EU tagállamai egyre-másra jelentik ki, hogy nem fogadják el a választási eredményeket – az EU-n kívül Nagy-Britannia is hasonló állásfoglalást tett –, majd az Európai Néppárt (EPP) persona non gratának minősítette Lukasenkót.

A Fidesz nem siette el

A Fidesz mindeddig nem reagált az Index kérdésére, hogyan értékeli pártcsaládja, az EPP  állásfoglalását. A Fidesz tagsága egyelőre felfüggesztés alatt áll az EPP-ben. Az EPP ifjúsági szervezete, a YEPP is kiadta a karhatalom által alkalmazott erőszakot elítélő nyilatkozatát, azonban ezt sem írta alá sem a Fidelitas, sem a KDNP ifjúsági szervezete, az IKSZ. A magyar kormány nagyon visszafogottan nyilatkozott a belarusz tüntetésekről, hétfőn is csak annyit közölt Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán, hogy a magyar kormány támogatja a lengyel elképzeléseket. Hogy ez mi, azt nem fejtette ki, igaz, Varsó már korábban közölte, hogy új választások kiírását sürgeti a szomszédos Belaruszban. A tüntetőket egyértelműen támogató gesztust azonban nem tett a kormány, ellentétben például a pozsonyi parlamentet piros-fehér fénybe öltöztető Szlovákiával vagy a Lánchidat ugyanígy feldíszítő fővárosi önkormányzattal.

Lescsenyával nagyjából egy időben távozik posztjáról a belarusz külügyminisztérium nyugat-európai és észak-amerikai kapcsolatokért felelős vezetője is. Andrej Busilo 1999 óta dolgozott a külügyben. Távozását jelentette be a Belaruszt Svájcban képviselő Pavel Macukevics is – írta a lengyelországi székhelyű belarusz adó, a Belsat.eu.

Belarusz stockholmi nagykövetsége is kiállt a tüntetések mellett: a képviselet ugyanis kitűzte a fehér-piros-fehér zászlót, amely a tiltakozások szimbóluma. Ez a zászló volt a megszűnő Szovjetunió után 1991-ben függetlenné vált ország hivatalos zászlaja 1994-ig, amikor a hatalomra jutó Lukasenko ismét a szovjet tagköztársasági zászlót tette hivatalossá, csupán a sarlót és kalapácsot levéve róla. 

Hivatalosan a felmondásokat Lukasenkónak jóvá kell hagynia, ez egyelőre nem történt meg.

Hétfőn már a tüntetéseken megjelent a külügyminisztérium több vezető munkatársa is.