Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Trump nevétől volt hangos a demokrata konvenció

GettyImages-1267216923
2020.08.20. 07:22

Hivatalosan is Kamala Harris lett az amerikai Demokrata Párt alelnökjelöltje. Erről a párt virtuális elnökjelöltállító konvencióján döntöttek szerda este. A rendezvényen több korábban felvett videóbeszédet is bejátszottak, megszólalt mások mellett Barack Obama, Hillary Clinton és Nancy Pelosi is. Az MTI tudósítása szerint beszédükben valamennyien bírálták Donald Trump jelenlegi elnököt, ki-ki a vérmérsékletének megfelelően.

Clinton: Trump nem lett sikeres

Hillary Clinton például azt állította, hogy Trumpnak megvolt a lehetősége a bizonyításra, de nem lett sikeres.

Szerettem volna, ha jobb elnök lesz belőle, de sajnos csak önmagát tudta adni

- fogalmazott a demokraták 2016-os elnökjelöltje. - "Úgy szavazzanak, mintha a megélhetésük függene ettől" - tette hozzá. 

Nancy Pelosi házelnök a képviselőház demokrata párti politikusok legfontosabb célkitűzéseiről beszélt: arról, hogy szeretnék elérni az egészségügyi ellátás költségeinek és a gyógyszeráraknak a csökkentését, Amerika infrastruktúrájának újjáépítését és a Minneapolisban májusban rendőri intézkedés közben meghalt afroamerikai George Floydról elnevezett új rendőri törvény megszavazását. Pelosi az amerikai megújulás akadályának többször is Donald Trump elnököt és Mitch McConnellt, a szenátus republikánus frakciójának vezetőjét nevezte.

Elizabeth Warren szenátor arról beszélt, hogy Trump kudarcot vallott a koronavírus-járvány kezelésében. Tudatlannak és hozzá nem értőnek nevezte az elnököt, aki szerinte veszélyt jelent az országra.

Szánalmasan kudarcot vallott

- fogalmazott élesen a szenátor.

Nancy Pelosi beszél az amerikai Demokrata Párt virtuális elnökjelöltállító konvencióján 2020. augusztus 19-én.
Nancy Pelosi beszél az amerikai Demokrata Párt virtuális elnökjelöltállító konvencióján 2020. augusztus 19-én.
Fotó: Scott Eisen / Getty Images Hungary

Obama: Trump nem nőtt fel a feladathoz

Barack Obama korábbi elnök következett, aki beszédét szintén Trump bírálatára húzta fel. "Donald Trump nem nőtt fel a feladathoz, mert képtelen rá, és ennek a kudarcnak a következményei komolyak: 170 ezer amerikai halt meg, és több milliónyi munkahely veszett el" - mondta Obama. A volt elnök szerint 

a mostani választások tétje az amerikai demokrácia sorsa.

Szavazásra buzdította az amerikaiakat, és azzal vádolta meg Donald Trumpot és híveit, hogy meg akarják nehezíteni a voksolást.

A beszédek sorát Kamala Harris zárta, aki kijelentette, olyan Amerikát képzel el, ahol "a közösség szeretetteljes, mindenkit befogad, függetlenül attól, hogy néz ki, honnan jött és kit szeret". Hozzátette, olyan országot szeretne, ahol az emberek ugyan nem minden részletkérdésben értenek egyet, de az alapértékekben igen. Trump ekézése persze az ő beszédéből se maradt ki.

Donald Trump vezetői képességének kudarca életekbe és megélhetésekbe került

- mondta. Beszédében fontosnak nevezte a rasszizmus elleni harcot, azt mondta: "a rasszizmus ellen nincs oltás". 

Harris szerint az amerikaiak előtt álló út nem lesz könnyű, de azt ígérte, hogy elnökként és alelnökként merészen és tisztességesen fognak cselekedni. "Nem Joe-ról (Bidenről) és rólam van szó, hanem rólatok" - mondta, és azt is hozzátette, hogy olyan elnököt kell választani ősszel, aki "valami mást, valami jobbat" hoz, és összefogja, egyesíti az amerikaiakat. "Meggyőződéssel, reménnyel és bizakodással teli küzdelmet" kért az amerikaiaktól, hogy az őszi választásokon a demokraták győzni tudjanak.

Trump: Obama kormányzása miatt indultam a választáson

Donald Trump amerikai elnök rögtön visszavágott Barack Obamának, miután a volt elnök beszédének egyes részletei már a szerda esti esemény előtt nyilvánosságra kerültek. Trump "rossz" és "nem hatékony" elnöknek nevezte Obamát, és úgy fogalmazott:

amikor ilyeneket hallok, magam előtt látom azt a rémes helyzetet, amelyet (Obama) hagyott ránk, és látom az általa kötött megállapodások ostobaságát is.

Hozzátette, "mindenki láthatja, Obama milyen mértékben volt eredménytelen". Saját kormányzata munkáját ugyanakkor dícsérte Trump. "Nézzék csak meg: nagyszerű falat építünk a határon, biztonságban vagyunk." Szerinte őt éppen azért választották meg elnöknek, mert Obama és alelnöke, Joe Biden rossz munkát végzett. 

Olyan rosszul dolgoztak, hogy most én állok itt elnökként önök előtt

- mondta, és azt is kijelentette, hogy ha az Obama-kormányzat rendesen látta volna el a feladatait, akkor ő nem is indult volna az elnökválasztáson négy évvel ezelőtt. 

Boldogan éltem volna, hiszen szerettem a korábbi életemet

- fogalmazott Trump.

(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)