Gyöngyi
4 °C
13 °C

Intő jel lehet Putyinnak a belaruszok tiltakozása

K EPA20200821004
2020.08.24. 07:58 Módosítva: 2020.08.24. 07:58
Ha beavatkozik, ronthat megítélésén, ha utat enged a belarusz elnök elmozdítását célzó tüntetéseknek, vonzó példát adhat Vlagyimir Putyin az orosz társadalomnak, amelyben érezhető, hogy kezd belefáradni az orosz elnök 20 éve tartó uralmába. Már van jele, hogy a példa ragadós, még ha korai is lenne a vég kezdetét látni az oroszok által testvérinek tekintett Belarusz tüntetéseiben.

Joggal értetlenkedik Alekszandr Lukasenko az ellene augusztus 9-én indult tüntetéseken, amelyek akkor lobbantak fel, amikor az elnök hivatalosan hatodszor is 80 százalék feletti eredménnyel megnyerte az elnökválasztást. Látszólag semmi nem indokolta, hogy most nagyobb legyen a tiltakozás ereje, mint az elmúlt 26 évben bármikor.

  • Eddig is kerültek előzetes letartóztatásba, vagy egyenesen börtönbe – akár több évre is – elnökjelöltek (2006 Alekszandr Kozulin, 2010 Nyikolaj Sztatkevics), ahogy ezúttal Szergej Tyihanovszkij blogger vagy Viktor Babariko, a Belgazprombank vezetője. (Sztatkevics idén is előzetesbe került, miután kiállt Szvetlana Tyihanovszkaja mellett, aki a férje bebörtönzése után vállalta az elnökjelöltséget.)
  • Ahogy most is, máskor is manipuláltak választási jegyzőkönyveket, töltöttek meg urnákat utólag lekönyvelt szavazatokkal, vagy használták fel a levélszavazatokat az elnök javára.
  • Az állami sajtó eddig is intézményesen hazudott az ellenzékiekről.
  • Máskor is kivonultak néhányan az utcára, akár sok ezren, hogy tiltakozzanak Lukasenko újabb, vitatható győzelme ellen, hogy aztán a kemény rendőri fellépés után hazamenjenek.


26 éven át működött a dolog – gyanús halálesetek is belefértek, lásd keretes írásunkat –, most ráadásul előzetesen annyira nem volt intenzív a nemzetközi figyelem sem, mint 2006 körül és az azt követő években – ennek része volt a 2012-es plüssmackó-bombázás –, amikor Lukasenko megkapta az Európa utolsó diktátora jelzőt. (Hogy ez az elnevezés egy korábbi időben jelent meg, az abból is látszik, hogy az „utolsó” azt feltételezi, hogy az egyetlen, más vezetővel szemben tehát alapvetően nincs kifogás demokratikus szempontból. Ma már ez nem feltétlenül van így.)

Elfordult,el is tűnt

Belaruszban 1994-ben jött csak létre az államfői poszt, így Lukasenko a Szovjetunió megszűnése után 1991-ben függetlenné vált ország első és egyetlen elnöke. Az elmúlt 26 évét nem csak politikai foglyok, de gyanús halálesetek is szegélyezik, már hatalma első szakaszában is.

Az elnök 1996-ban már elérte, hogy egy alkotmánymódosítással szélesítsék jogkörét. (Elgondolkodtató, hogy a rendszer totális átalakítására vonatkozó kérdés így szólt: "Támogatja-e ön az alkotmány Alekszandr Lukasenko elnök által javasolt módosítását?" Erre 83 százalék igennel szavazott. Ugyanilyen megfogalmazással a parlament kommunista és agrárpárti frakciója  is javasolt módosítást, amit viszont 84 százalékban elutasítottak.)

Lukasenko értelmezése szerint ötéves ciklusa ezzel újra indult, így 2001-ben volt aktuális a választás. A parlament egy része azonban úgy vélte, az elnöki mandátum a módosítástól függetlenül 1999-ben jár le - szerveztek is egy alternatív elnökválasztást, minden eredmény nélkül. A választást támogatta több olyan politkus, aki 1994-ben még szövetségben volt Lukasenkóval, de az 1996-os népszavazás eredményét már vitatta. Közöttük volt a Központi Választási Bizottság elnöke, aki el is veszítette beosztását, majd, az 1999-es májusi alternatív elnökválasztás választási bizottságának vezetője lett. Négy hónappal később, nyomtalanul eltűnt Anatolij Kraszovszkijjal együtt. Vérnyomaikat megtalálták Kraszovszkij autójából származó üvegszilánkokkal együtt eltűnésük helyén. Azóta sincsenek meg, ahogyan Lukasenko korábbi rendőr dandártábornoka, az elnöktől 1998-ban elpártolt Jurij Zaharcsenko sem, aki az alternatív elnökválasztás másnapján tűnt el.

Nyoma veszett 2000-ben a belarusz állami tévétől az orosz ORT csatornához igazolt Dmitrij Zvadszkijnak is. Két belügyi tisztet ítéltek 10 év börtönre az ügyben - csak az eltűnésért, bár egyikük autójában egy ásót is találtak, rajta Zavadszkij vérével.

2003-ban egy vityebszki ellenzéki aktivista tűnt el A 23 éves Jurij Korban nyomára azóta sem bukkantak. Az ország harmadik legnagyobb városában 2020-ban is történt egy gyanús eset: Vityebszk közelében holtan találták Konsztantyin Sismakovot. A helyi múzeum 29 éves vezetője nem volt hajlandó aláírni a helyi választási bizottság tagjaként a manipulált jegyzőkönyvet. Sismakov a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett.

Vasárnap pedig egy másik aktivista került elő: a tíz napja eltűnt Nyikita Krjucov felakasztott holttestére egy erdőben bukkantak.

Lukasenko tehát látszólag nyugodtan futhatott neki a választásnak, sem a külvilág, sem a hazai ellenzék vagy a külföldre kényszerült belarusz újságírók, aktivisták nem számoltak azzal, hogy igazi változást hozhat a választás utáni tiltakozás. Igaz, a koronavírus állami kezelése, Lukasenko járványt elbagatellizáló nyilatkozatai és a védekezésre irányuló társadalmi önszerveződés kezdetben nehezen látható lendületet adott a tiltakozásoknak.

Márpedig ha nem is dőlt el Lukasenko sorsa – bár az is igaz, hogy néhány napja jobban inogni látszott a széke mint most –, az biztos, hogy az elmúlt 26 év legnagyobb tiltakozásával kell szembenéznie, méghozzá olyannal, amely Vlagyimir Putyinnak is intőbb jel, mint bármelyik korábbi hatalomváltó tüntetéssorozat a posztszovjet térségben Grúziától Ukrajnán Kirgizisztánon, Örményországon át Moldováig.

Ukrajna valójában messze van

Eddig Ukrajna lehetett volna a legközelebbi példa, de ott sok olyan tényező volt, ami miatt Oroszország társadalma valójában nem tekinthetett modellként a Viktor Janukovics elnök elűzéséig vezető ukrajnai eseményekre.

Kissé leegyszerűsítve a képletet Ukrajnában hosszú éveken át a keleti, „oroszbarát”, orosz anyanyelvű és nyugati, "Európa-párti", ukrán anyanyelvű rész feszült egymásnak, 2014-ben az előbbi felett győzött az utóbbi, így az orosz társadalom Putyinnal elutasító része sem érezhette iránymutatónak. Az új hatalom szélsőséges csoportoktól sem mentes választói nemcsak a putyini szuverén demokráciát, de az elnyomónak tekintett Oroszországot is elutasították – hívta fel a figyelmet elemzésében a Kremllel kritikus orosz Carnegie.ru főszerkesztője, Alekszandr Baunov. 

Ez a távolságtartás tette lehetővé, hogy az orosz társadalom elsöprő többsége támogassa a Krím Ukrajnától való elcsatolását – orosz értelmezésben visszacsatolását, hiszen a döntően oroszok lakta félsziget a Szovjetunión belül csak 1954-ben került az ukrán tagköztársasághoz –, amivel Putyin az egekbe tornázta népszerűségét. Ez adott módot a kelet-ukrajnai burkolt beavatkozásra is.

Ukrajnában tehát a folyamat afféle nemzeti felszabadítási mozgalomként is értelmezhető, azzal a fontos megszorítással tehát, hogy az az ország egyik felének felülkerekedését jelentette a másik fele felett, hangsúlyozottan az orosz állammal szemben, a Moszkvától való szakítást, az euroatlanti integráció vágyát megfogalmazva. Magától értetődően Putyin-ellenes éllel, hiszen ő az ukrán politikai elit értelmezésében a területet gyarmatosító orosz államot szimbolizálja.

Éppen ezért sem a 2004-es, de főként a 2014-es narancsos forradalmakra nem kellett Putyinnak úgy gondolnia, mint ami fűtheti az oroszországi ellenzéki hangulatot. Akkor már sokkal inkább fűthetné Volodimir Zelenszkij 2019-es elnökválasztási győzelme – nem is nagyon tudta a Kreml eldönteni, mihez kezdjen az ukrán társadalom addigi kelet-nyugati felosztását felborító orosz anyanyelvű színész győzelmével. De mivel az ukrán elnök választással és nem tiltakozási hullám révén került hatalomra, erre most nem térünk ki, mivel most a tiltakozó hullámok hatásával foglalkozunk.   

Márpedig ebben Belarusz történései lehetnek a legerősebbek, épp az ukrajnai mozgalmakkal szembeni különbségek miatt. 

Belarusz nem menni Amerika

A Lukasenko elleni tüntetés erejét az adja, ami a gyengeségét bár nem zárható ki, hogy végül az utóbbi lesz a meghatározóbb, ettől függetlenül semmi ne ingatta meg a belarusz elnök székét ennyire.

Nincsenek érdemben pártok, sem oligarchák, akiknek megvolna a gazdasági erejük, intézményi kapcsolatuk ahhoz, hogy az elnökkel szemben lépjenek fel. Az elégedetlenség elsősorban azzal szemben, hogy a politikai szabadságjogok megvágásáért cserébe szociális biztonságot biztosító rendszer ezt a biztonságot egyre kevésbé adja meg, a gazdasági stagnálásból nem kínál kiutat sem a társadalom széles rétegeiben gyökeret vert. 

A belarusz társadalom nem szakadt két részre, mint korábban Ukrajna, és nem is akar menni sehová: 

  • A belarusz tiltakozás nem az euroatlanti ingerációról, NATO- vagy EU-tagságról szól, hanem kifejezetten Lukasenko 26 éve tartó, egyszemélyi uralmával szemben indult el. Lényegében a 21. századi brezsnyevi pangás ellen indult meg. (A párhuzamot Leonyid Brezsnyez szovjet pártfőtitkár 1964-től 1982-ig tartó uralma adja.)
  • Nincs oroszellenes éle, még az ellenzéknek abban a körében sem, amelyikben hangsúlyosabb a belarusz nemzeti ébredés jelszava és a belarusz nyelv fontossága. Belaruszban a hivatalos nyelv a belarusz mellett az orosz, de utóbbi a domináns az élet minden területén. Az ellenzék jelenlegi vezetése is oroszul beszél, legfeljebb szimbolikusan jelent meg a belarusz nyelv, a Zsive Belarusz (Éjen Belarusz!) jelszóban.
  • Nincs az orosz állammal szembeni éle sem: szól ugyan az ország függetlenségéről most valószínűleg nincsenek többségben azok, akik megszavaznák az Oroszországgal való egyesülést , Moszkva nem jelenik meg gyarmatosítóként, legfeljebb olyan erőként, amelyiken múlhat Lukasenko sorsa. A beavatkozástól épp azért kell ódzkodnia Moszkvának, mert akkor a most csak Lukasenko távozását követelő tiltakozásan megjelennének az orosz állammal szembeni ellenséges hangok is.
  • Lukasenko 26 éve van hatalmon, tehát nem Putyin köpönyegéből bújt elő, így a belarusz elnök elutasítása burkoltan sem jelenti az orosz elnökkel szembeni tiltakozást. (Kiállást sem mellette, a lényeg, hogy ez egyszerűen nem témája a tüntetési hullámnak.)

Oké, van egy tüntetés, amely csak a saját országának vezetőjét váltaná le. Miért kellene ettől aggodnia Putyinnak?

Pont amiatt, ami miatt Ukrajnától nem. Az ottani rendszerváltó ellenzéket az orosz társadalom nem tekintette sajátjának, testvérinek, ellentétben a Lukasenko távozását követelő belaruszokkal, akik nagyon is testvériek.

Nem véletlen, hogy Lukasenko aki a választások előtt eléggé bekavart azzal, hogy orosz erőket is megvádolt a belarusz helyzet destabilizálásának kísérletével és 33 fegyveres, minden bizonnyal Szíriába vagy Afrikába igyekvő, átutazóban lévő zsoldost őrizetbe vett most már Minszk és Moszkva közös érdekeiről beszél: a belarusz elnök szerint aki már nem is vádol titkos orosz erőket az ő elmozdításának kísérletével az ellene indult akció végső célja Oroszország destabilizálása. 

„Nem Belaruszban, hanem itt, Oroszország nyugati határánál mérgeznek, nyomulnak. És mi Putyinnal egyetértünk: minket azért mérgeznek, hogy utána Oroszországot vegyék célba. Ez egy ugródeszka, amit meg kell semmisítenünk” idézte Lukasenkot a Belta állami hírügynökség. Csakhogy az orosz elnök egyelőre nem nyilatkozott ilyen egyértelműséggel, és erre minden oka megvan.

Az, ahogyan a társadalom egészében megjelent a minden korábbinál erősebb tiltakozás az elnök személyével szemben, már nagyon is intő jel lehet az elbrezsnyevedés útján járó az egykori  szovjet pártfőtitkár 18 éves uralmánál már hosszabb ideje regnáló Putyinnak.

A belaruszok már a spájzban vannak

Főleg, ha a belarusz tüntetés sikerrel jár miközben Moszkva pont, hogy nem avatkozhat be látványosan Lukasenko mellett, épp azért, mert a tüntetésnek most nincs Putyin-ellenes éle. Ezért reálisabb, hogy szabad kezet kap Lukasenko, hogy önerőből oldja meg, és ha nem sikerül, Moszkva kompromisszumos utódjelölteket is elővehet, bár ez a forgatókönyv sem kínál biztos megoldást. Szombaton mindenesetre Lukasenko a hadsereg teljes harckészültségét rendelte el, az ország nyugati határainál lévő NATO-erők mozgolódására hivatkozva.

Ez nem hatotta meg különösebben a tüntetőket: vasárnap csaknem százezren vonultak fel Minszkben és tünettek az ország több városában is, Lukasenko újabb elnöki ciklusa ellen tiltakozva. A fővárosi tüntetők a rendőri összecsapások eddigi négy halálos áldozatára is emlékezve alig néhány méterre közelítették meg a rendőrkordont, ezúttal azonban a rendfenntartók nem indultak meg a tiltakozók ellen - írta a Belta.eu. 26 embert azonban egy másik helyszínen így is őrizetbe vettek vasárnap.

Lukaseno is üzent a maga módján a tiltakozóknak: látványosan, fegyverrel, golyóálló mellényben érkezett helikpoterével az elnöki palota elé.

Hogy a belarusz tiltakozás mintája erősebb lehet bármilyen más külföldi példánál, azt mutatja Habarovszk esete is: az Oroszország távol-keleti részén, a kínai határnál fekvő 600 ezres városban már csaknem két hónapja tartanak a tüntetések az elmozdított kormányzó mellett. Szergej Furgalt őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy vállalkozóként köze lehet több, bő 15 évvel ezelőtti gyilkossághoz.

Az elmúlt hetekben több tízezer embert is megmozgató tüntetés önmagában is szokatlan erejű, de az különösen beszédes, hogy már megjelentek azok a transzparensek, amelyeken az olvasható: Belarusz, Habarovszk melletted áll. 

Az sem nyugtathatja meg az orosz vezetést, hogy a habarovszki jelszavak között már Alekszej Navalnij mellettiek is megjelentek, például, hogy „Navalnij, maradj életben!”. Az ellenzék legismertebb vezetője a héten mérgezés gyanújával került kórházba, miután a repülőtéren megivott egy teát. A kómában Omszkba szállított 44 éves politikusának állapota továbbra is súlyos, és nem növelte a bizalmat az sem, hogy orvosai szerint semmi sem utal mérgezésre. A továbbra is kómában lévő Navalnijt némi várakoztatás után a hétvégén sikerült Berlinbe szállítani.

A habarovszki tüntetésen ettől még nem tűntek el a táblák, amelyeken az olvasható, hogy „Putyin, igyál egy kis teát, Habarovszk megkínál!”. De volt egy mikrotüntetés szombaton Novoszibirszkben is, kiállva a habarovszki tiltakozás mellett, szintén Putyinnak felkínált teával. Márpedig ez, gazdasági növekedés nélkül, az alkotmánymódosítás révén akár 2036-ig tartó putyini hatalom perspektívájával, megkeverve a testvéri Belarusz saját vezetője elleni tüntetésekkel meglepően veszélyes koktélt adhat.

Borítókép: Ellenzéki tüntetõk Minszkben 2020. augusztus 20-án. Fehéroroszországban a tiltakozók szerint Alekszandr Lukasenko csalással nyerte meg az augusztus 9-i elnökválasztást. MTI/EPA/Jauhen Jercsak