Előd
10 °C
16 °C

Megtagadta a tanúskodást az ellenzéki szerveződés ügyében a Nobel-díjas írónő

2020.08.26. 18:09 Módosítva: 2020.08.26. 19:00

Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas írónő szerdán megtagadta a válaszadást a fehérorosz nyomozóhatóságok kérdéseire, akik tanúként idézték őt be az ellenzéki Koordinációs Tanács megalakítása miatt indított bűnvádi eljárás keretében. Az irodalmi Nobel-díjat 2015-ben elnyerő Alekszijevics a kihallgatása után újságíróknak nyilatkozva a vérontás elkerülésére figyelmeztetett a három hete tartó országos tüntetésekkel kapcsolatban.

A Koordinációs Tanácsot, amelynek Alekszijevics az egyik elnökségi tagja, azt követően alakították meg ellenzéki személyiségek, hogy az augusztus 9-i elnökválasztáson a hatodik egymást követő mandátumát nyerte el Aljakszandr Lukasenka államfő, az ellenzék azonban nem ismerte el a hivatalos közlések szerint 80 százalékos győzelmét.

„Éltem a jogommal, miszerint nem vagyok köteles magam ellen tanúskodni” – magyarázta távozóban a 72 éves írónő újságíróknak. „Semmiben sem érzem bűnösnek magam” – hangsúlyozta, kifejtve, hogy a „Koordinációs Tanács célja nem más, mint a (fehérorosz) társadalom konszolidációja”.

„Isten őrizz, hogy vér folyjon” – mondta, egyúttal népi egységre és békés ellenszegülésre szólított fel Aljakszandr Lukasenka elnökkel szemben. „A meggyőzés erejével kell győznünk” – hangsúlyozta. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot Lukasenka támogatói és ellenzéke közötti társadalmi konfrontáció miatt. Ennek kapcsán óva intett egy esetleges polgárháborútól. „Ez nagyon veszélyes lenne” – tette hozzá.

Az írónő élesen bírálta a tüntetések első napjaiban a békés tiltakozók elleni rendőrségi erőszakot. „A múlt századba illik az, amit az első három napban láttunk, amikor péppé verték az embereket” – mondta.

Alekszijevics a Koordinációs Tanács hétfős elnökségének tagja. A testület békés hatalomátadást akar elérni párbeszéd útján. Az író visszautasította Lukasenka vádját, hogy a tanács puccsal akarja megragadni a hatalmat.

„Nem szabad engednünk” – jelentette ki a 26 éve hivatalban lévő elnök nyomásgyakorlására utalva, aki fel akarja oszlatni a testületet.

Mint mondta, a fehérorosz ellenzék nem annyira erős, hogy külső segítség nélkül rendezni tudja a politikai vitát a kormányzattal. „Segítségre van szükségünk” – hangsúlyozta, tekintettel arra, hogy kudarcot vallottak eddigi kísérleteik a párbeszédre.

Alekszijevics felhívta a figyelmet arra, hogy Lukasenka eddig csak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett. Felvetette, hogy a Nyugat esetleg az orosz államfőn keresztül megpróbálkozhatna befolyást gyakorolni a minszki vezetésre a tárgyalások megkezdése érdekében.

Mint mondta, az nem állapot, hogy Lukasenka a saját és családja életét mindenki más fölé helyezi. A Nobel-díjas író szavait tapsvihar fogadta. Egy minszki bíróság kedden tíznapos letartóztatásba helyezte az elnökség két másik tagját, Szjarhej Dileuszkit és Olha Kovalkovát. Az állami nyomozó hatóság pedig csütörtökre Marija Kolesznyikovát, az elnökség egy újabb tagját idézte be következőnek. Kolesznyikova szerint nem érte őt váratlanul a fejlemény. „Minden kollégám járt már náluk” – tette hozzá.

Korábban Kolesznyikova újságíróknak elmondta, hogy a Koordinációs Tanácshoz több mint ezren csatlakoztak eddig.

(MTI)